Rohanó világunkban egyre fontosabb, hogy megőrizzük és ápoljuk hagyományainkat, az őseinktől ránk maradt kultúrát. A Sodró együttes éppen ezzel a céllal alakult meg 2014-ben. Vállalták, hogy tovább örökítik a magyar autentikus népzenét és néptáncot. Működésükről, terveikről Váradi Enikő művészeti vezetőt kérdeztük.
– Az igény még egyetemista korunkban fogalmazódott meg bennünk. Halász Bertalannal, Jakab Istvánnal és Galgóczy Martinnal egy ungvári kávézóban beszélgettünk minderről. Én már gyermekkorom óta foglalkoztam néptánccal, eleinte csak zártkörű táncházi alkalmakat szerveztünk a diákok körében. Legelőször a cserkészek hívtak meg minket egy táncház megtartására. Ez lassacskán rendszeressé vált, egyre többen felfigyeltek ránk. Ezért egy idő után arra gondoltunk, eljött az ideje, hogy nevet adjunk a formációnknak. Sokat gondolkodtunk, végül a Sodró mellett döntöttünk.
– Változott-e a zenekar felállása?
– Igen, én és a fentebb említett fiatalemberek vagyunk az alapító tagok, később többen csatlakoztak hozzánk. Rájöttünk, nagyon hiányzik egy énekes. Eleinte Csákány Marianna lépett fel velünk néhány alkalommal, de mivel hozzá inkább az egyházi énekek állnak közelebb, azt a zenei vonalat folytatta. Maga helyett a húgát, Dórát ajánlotta, de sajnos ő sem volt sokáig a zenekarunk tagja. Tovább keresgéltünk, s a választás egy nagyon jó ismerősömre, Balogh Mariannára esett, aki igazi tehetség. Ő több mint másfél éven keresztül volt az énekesünk, az együttes egyik arca lett.
– Egy ideje viszont ismét új énekesetek van, méghozzá egy férfiember, ami eléggé ritka ebben a műfajban…
– Marianna nagyon szereti a népzenét, ezért ha teheti, egyszer-egyszer most is eljön velünk fellépni, de mivel Budapesten tanul színészetet, sajnos egyre kevesebb a szabadideje. Tehát ismét aktuálissá vált az énekeskeresés. A Trinitas nevű református zenekarnak is én vagyok az egyik alapítója, vezetője, ahol szintén jó zenészek vannak. Az ottani énekest, Szalontai Richárdot „csábítottuk el”.
– Immár negyedik éve léptek fel különböző rendezvényeken. Mikor éreztétek, hogy elértétek a célotokat, befutott, ismert zenekarrá váltatok?
– Ebben a szakmában sosem lehet az ember teljesen elégedett önmagával. Az előadó művészetben, legyen bármiről is szó, minden nap taposni kell az utat ahhoz, hogy a közönség ismerjen. Olyan időt élünk, amikor igen felgyorsult a világ, a közönség nagy és színes kínálatból választhat, ezért ebben a műfajban is valami újat kell felmutatni, ami nem egyszerű dolog. Nálunk a megújulás – bármilyen furcsa – abban rejlik, hogy visszatérünk a gyökerekhez. Akárhányszor nézem meg, például a viski, szatmári, kalotaszegi gyűjtéseket, mindig felfedezek bennük valami különlegeset, olyat, amit be tudok építeni a táncomba. Sokszor felkerekedünk és a falvakban az idős emberektől gyűjtünk anyagot. Ez a legjobb: a személyes kapcsolatfelvétel az adatközlőkkel.
– Meg lehet a muzsikálásból élni?
– Hála Istennek most már a határon túlról is kapunk meghívásokat, de mindannyiunknak van polgári foglalkozása is.
– A fesztiválok, falunapok szezonja általában májustól októberig tart, a Sodró számára az elmúlt hónapok mégsem voltak eseménytelenek…
– Az utóbbi néhány hónap annyira zsúfolt volt, mint még soha, igazán nincs okunk a panaszra. A sok meghívásnak nagyon örültünk, de sajnos a külföldi felkéréseket le kellett mondanunk, inkább az itthoniaknak muzsikáltunk: tíz nap alatt tizenöt fellépésünk volt. Emellett folkkocsmákat is szerveztünk.
– Tehát különböző rendezvényeken zenéltek. Ti döntitek el, hogy hol és mit adtok elő?
– Igen, ezt mindig mi határozzuk meg. Egy fesztiválra például igyekszünk olyan anyagot összeállítani, ami tükrözi a rendezvény hangulatát, ami pörgős. De volt már rá példa, hogy a koncert „megkívánt” egy mélyebb érzelmeket közvetítő összeállítást.
– Idei tervek?
– Már nagyjából körvonalazódik az idei nyarunk. Úgy néz ki, nem sokat fogunk pihenni. Hála Istennek a határon túl is számos fellépésünk lesz. A mi elsődleges célunk a fejlődés. Foglalkozunk utánpótlás-neveléssel, képzésekre járunk. Ungváron és Beregszászban folkkocsmákat rendezünk, melyeken nem kimondottan az a célunk, hogy magunkat mutassuk meg, hanem az, hogy a kárpátaljai közönséget a szakmában élen járó magyarországi művészek fellépéseivel kényeztessük.
Hegedűs Csilla
