Tevékenységéből adódóan beszédes, közvetlen és barátságos. Bátran vállalja a kihívásokat, munkájában a tökéletesre törekszik. Magánéletében szintúgy. Szabad idejét a családjával tölti, vagy a barátaival futballozik. Kulcslyuk rovatunk mai vendége Botos István nagyvőfély, a Pulzus Rádió műsorvezetője.
– Egy vőfélynek vagy mai műsorvezetőnek beszédesnek és könnyen barátkozónak kell lennie. Ön már kiskorában is ilyen volt?
– Falusi ember vagyok, Badalóban születtem, itt is nevelkedtem. Egy falusi gyerek pedig igyekszik minden csintalanság végét elkapni. Én is elég sokat rosszalkodtam, főleg ovis koromban. A nővérem nyolc évvel idősebb nálam, így nem vele csibészkedtem, inkább az unokatestvéreimmel, akik valamennyien fiúk. Aztán az iskolában már egy kicsit lecsillapodtam, elkezdett benőni a fejem lágya, rájöttem, hogy nagy butaságokra kár gondolni.
– Mint például?
– Kiskoromban két dologról álmodoztam: vagy szívsebész leszek, vagy pedig híres futballista. No, egyik se lettem, bár a sportot mindmáig nagyon szeretem. A focizás az életem része, amatőr szinten rúgom a bőrt.
– Hol járt iskolába?
– Szülőfalumban kezdtem az iskolát, aztán nyolcadikos koromban a szüleim átírattak a Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskolába, de a megoldatlan utazás miatt visszakerültem a badalói iskolába. Kilencedik osztály után a Beregszászi Szakközépiskolában tanultam festő-mázolónak. Kis ideig próbálgattam is a szárnyaimat ebben a szakmában, de hamar rájöttem, hogy az nem az én világom.
– Mikor és hogyan jött az ötlet, hogy vőfélyeskedéssel foglalkozzon?
– Mindössze tizenhét éves voltam, amikor az unokatestvéremék lakodalmában először kipróbáltam magam, mint vőfély. Később már a szomszédok is hívtak, szájról szájra terjedt a hír, megismerték a nevem, így lettem nagyvőfély. Eleinte nagyon sokat segített Tóth Győző, aki szintén vőfély, sok lakodalmat „átadott”, emlékszem, az első évben pontosan 17-et.
– Tudjuk, hogy egy vőfélynek komoly feladatai vannak, sok verset kell tudnia, nem egyszerű munka ez. Tizenhét évesen már megbirkózott ezzel?
– Nagyapám is vőfély volt, sajnos ő nagyon korán elment, de nagymamám sok verset megőrzött, amit átadott nekem, s azokból felkészülhettem. A rigmusok nagyapám gondolatai alapján születtek, így egyediek. De megmondom őszintén, az évek alatt rengeteg minden megváltozott a lakodalmas szakmában, mára ez szinte üzletté alakult át. Ma már egy vőfélynek nemcsak az a feladata, hogy elbúcsúztassa a menyasszonyt, felkonferálja a vacsorát és levezesse a menyasszonyi táncot. Manapság ezeken kívül számos más esemény történik, amit a vőfélynek kell koordinálnia, rengeteg pluszkérés van. De arra vigyázni kell, akármennyit is szerepelünk, hogy nem a vőfély a főszereplő, hanem az ifjú pár, őket kell a középpontba állítani.
– Rengeteg emberrel találkozik a munkája során. Ön jó emberismerő?
– Bevallom őszintén, nem tudom. Hisz az emberek sokszor nem azt mutatják, amilyenek valójában. Így akadnak, akik megtréfálnak, megtévesztenek.
– A munkája révén szerzett barátokat?
– Bizony, nem is keveset. Rengeteg olyan pár van, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, bár már eltelt 10-15 év. Emellett ott vannak a videós, fotós, zenész kollégák, ők mind-mind barátok, ami büszkeség és egyben öröm is számomra.
– Kijelenthetjük, hogy ehhez a szakmához határozottságra is szükség van?
– Igen. Én határozott embernek tartom magam, amit eldöntök, azt véghez is viszem, ugyanis azt vallom, a mai világban sajnos csak így lehet érvényesülni.
– Határozott, jó kommunikáció készséggel rendelkezik, ebből adódott, hogy megpróbálkozott a Pulzus Rádió műsorvezetői kihívásával?
– Talán. Mindig is vonzott a szereplés, persze a rádiózás egészen más tészta. Egy lakodalomban jobban kiteljesedek, hisz az emberek szemébe nézhetek, ott vagyok személyesen. A rádióban csak a hangomat hallani, ezért sokkal nehezebb dolgom van. Lehet, hogy ez egy kicsit furcsán hangzik, de én így érzek. Egy lakodalomban nincs bennem drukk, de egy-egy műsor alkalmával nagyon tudok izgulni, főleg amikor élő adásról van szó, amit több ezren hallgatnak. De a feleségem keze is benne van abban, hogy belevágtam a rádiózásba, ő biztatott, így egy jó ideje szerkesztem a Slágermúzeumot és a reggeli műsorokban is részt veszek.
– Hol ismerkedett meg a párjával, mióta vannak együtt?
– Gyermekkori szerelem a mienk. Azt szoktam mondani viccesen, hogy én a nejemnek már az óvodában is csaptam a szelet. Több mint hét év udvarlás után 2014. szeptember 20-án fogadtunk egymásnak örök hűséget. Egy csodálatos kisfiunk született, Olivér, aki most kétéves, ő a legnagyobb boldogságunk.
–
– Szeretné, ha a fia is vőfélykedne?
– Nem várnám el tőle, hogy űzze ezt a szakmát, de ha azt akarná és lenne hozzá tehetsége, természetesen segíteném.
– Addig még van ideje foglalkozni a gyerekkel. Kiveszi a részét a házimunkából is?
– A szüleimmel egy portán, de külön háztartásban élünk. Őszintén bevallom, nem túl sokat ténykedek otthon, hiszen eléggé leköt a rádiózás, a hétvégékről nem is beszélve, a lakodalmakat szombaton rendezik, vasárnap meg pihenek. De ha van egy kis időm, azt a családommal töltöm, igyekszem besegíteni mind a ház körüli munkákba, mind a gyermeknevelésbe.
– Aggódó apuka?
– Igen, nagyon is. Aggódóbb vagyok, mint a nejem. Ha a gyerek egyszer-kétszer elköhinti magát, már szaladnék vele az orvoshoz.
– Türelmes?
– Minden tekintetben igyekszem az lenni. Szülőnek türelmes vagyok, sőt, sokszor talán többet is megengedek a gyereknek, mint szabad lenne. A feleségem gyakran meg is szid, hogy amit ő nem enged meg neki, azt én igen. A rádióban már több türelemre van szükségem, főleg amikor a kívánságműsorban ugyanaz a személy mindig betelefonál és X-szer is ugyanazt a zeneszámot kéri, bizony nem egyszerű higgadtnak maradni.
– Szokott halogatni?
– A nejem szokott emlékeztetni dolgokra, mert az egyik nagy hibám, hogy szeretek halogatni. Főleg a ház körüli munkákat húzom-halasztom.
– Van hobbija?
– Mint már említettem, szeretek focizni. A rádióban is van egy sportműsor, amit Barna György kollégámmal együtt vezetünk lassan fél éve. Tehát a futball az, amiben jól érzem magam, nem vagyok nagy játékos, de kicsit konyítok hozzá. Szeretem nézni a meccseket tévében, és a szabadban rúgni a bőrt. Nemrégen adták át a faluban a műfüves pályát, azt a baráti körrel elég gyakran igénybe vesszük.
– Maximalista?
– Igen, az vagyok. Mindig mindenből a száz százalékot szeretném kihozni, nyújtani. Mind a rádiózásban, mind az esküvőkön vagy a magánéletben.
Hegedűs Csilla
