Szlovák cég érdeklődik a reptér iránt

Hennagyij Moszkal hivatalában fogadta a szlovák Vedecko-vyskumna A.C. logisztikai cég vezetőit, akik a jelenleg üzemen kívül lévő ungvári repülőtér iránt érdeklődnek. A megyevezető ismertette vendégeivel az objektum helyzetét.

Kifejtette, hogy a légikikötő berendezései elavultak, nem felelnek meg a nemzetközi előírásoknak, ezért az Ukrajna és Szlovákia közötti államközi megállapodás értelmében csak jó időben fogadhat és indíthat gépeket. Arra pedig aligha van lehetőség, hogy a két ország illetékesei felülvizsgálják és újra megkössék a már létező szerződést. Ezért a reptér üzembe állítására csak akkor van esély, ha azt teljes egészében egy EU-s vállalat veszi a szárnyai alá. Ebben a megye vezetése mindenki számára partner, aki vállalja, hogy rendszeres légiközlekedést indít Ungvár és Kijev között.

Robert Spisak, a szlovák vállalat elnöke kijelentette, ennek semmi akadálya. Sőt, az ő elképzelése szerint közvetlen járattal lehet összekötni Pozsonyt és Ungvárt az ukrán fővárossal. A távlatokban pedig a kárpátaljai megyeszékhelyről légi úton lehetne majd eljutni Prágába, Budapestre, Bécsbe, valamint a népszerű távoli üdülőparadicsomokba.

A felek megállapodtak, hogy a Vedecko-vyskumna A.C. saját költségén elvégzi az ungvári objektum műszaki állapotának vizsgálatát, értékbecslését, és az eredményt a javaslataikkal együtt megküldik a megyei állami közigazgatásnak. A végső szót pedig a megyei tanácsnak kell majd kimondania.

Korábban egy debreceni üzemeltetővel kezdődtek hasonló célú tárgyalások, de azok félbemaradtak.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó