Makusin Viktor előrelátó és céltudatos egyetemista. A tizenhét éves fiatal világképe kiforratlan, ám annak kialakításához a nemzetközi kapcsolatok szak kiváló alapot nyújt.
– Tavaly ilyenkor még több mindenen hezitáltál.
– A felvételi eljárásban a papírjaimat a beregszászi főiskolára is beadtam, ahová felvettek. Az Ungvári Nemzeti Egyetem újságírói szakán is gondolkodtam, még a vizsgára is elmentem. Több opció is szóba került tehát, ami nagy dilemmát okozott. Végül a társadalomtudomány mellett maradtam, a Magyar Történelem és Európai Integráció nemzetközi kapcsolatok szakirányát választottam, mivel itt kínálkozik a legtöbb lehetőség, szerintem – meséli az ungvári srác. – Nem meglepő, hogy efelé húzok, mivel az egész baráti köröm és a családom is több nemzetiségűekből tevődik össze. Édesapám orosz volt, édesanyám magyar, a barátaim ukránok, de vannak szlovákok is, még bakui haverom is van.
– Annak, hogy ezt a szakot választottad, van némi jelentősége.
– A barátaim többsége eddig ukrán nemzetiségű volt, mint említettem. Gyakran előjött az a probléma, hogy diszkriminálták a magyarokat. Sohasem értettem, miért. Most pedig a magyar közösségbe bekerülve látom, ők milyen nyelvi nehézségekbe ütköznek. Én a két tábor között állok, és próbálom megfejteni, miért nem keresi az egyik a másik társaságát. Mondhatni a közvetítő szerepét játszom, próbálom közelebb hozni őket egymáshoz.
– Lassan befejezed az első évfolyamot. Milyen élményeid voltak ez idő alatt?
– A barátaimnak, akik Kijevben vagy Lembergben helyezkedtek el, messze nincs ennyi lehetőségük. A diákszervezeten keresztül sikerült eljutni például egy Erasmus +-os cserediák hétre is, ami remek volt. Színes kultúrájú emberekkel találkozhattam, gyarapíthattam a tudásomat. Az első hónapoktól kezdve aktívan részt veszek a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége munkájában. Nagyon tetszik a pörgős életvitelük, nem szeretném csak tanulással tölteni ezt az öt évet, ők pedig remek lehetőségeket biztosítanak az alternatív szórakozásra. Fejleszthetem a kommunikációs képességemet, akár a tudományos konferenciájukon, akár csak egy egyszerű programon, ahol közösségben vagyunk és egymást inspiráljuk.
– Mi volt a legfurcsább az első éven?
– Az egyetem szabadsága eleinte szokatlan volt, de egyben igen jó is. A fiatal tanári kollektíva nagyon tetszik, ambiciózusak, könnyen szót értenek velünk. Kicsit nehéz volt hozzászokni, hogy tizenegy évig ukránul tanultam, aztán most magyarul kell teljesítenem.
– Hogyan lehet a legkönnyebben beilleszkedni?
– Kilencen vagyunk a csoportban, de fiú csak én egyedül. A legfontosabb a barátságos viselkedés, illetve a nyitottság. Ez segített abban is, hogy bekerüljek a diákszervezetbe. Aktívnak kell lenni és lelkesnek, hiszen valóban érdekes, ami ott zajlik. Év vége előtt még két konferencián is részt veszek, az egyiken ukrán, a másikon magyar nyelven adok elő. Az utóbbiból a kutatásom a 2018-as szavazásról szól, statisztika és néhány saját gondolat, de igyekszem semleges maradni.
– Mi számít manapság cikinek?
– A tudatlanság. Ha nem tudjuk magunkat kifejezni, szintén kínos lehet. Viszont nyitottnak kell lennünk, és ha Európához akarunk tartozni, integrálódni, akkor el kell felejtenünk a ciki fogalmát. Elfogadóbbnak kell lennünk.
– Milyen perspektívát látsz az egyetem után?
– Közben szeretnék még egy szakot felvenni, ha sikerül. A jövőbeni célom megakadályozni a nemzetközi konfliktusokat. Már most is észrevétlenül ezt csinálom, talán, de később ezt nagyobb színtérre szeretném vinni.
Simon Rita
