Néhány évvel ezelőtt nem létezett olyan családi vagy társadalmi esemény Técsőn, amelyen ne vett volna részt Kozurják János. Általa bővültek a családi archívumok, ő segített megörökíteni meghitt, örömteli pillanatokat, vagy jeles eseményeket. Nem volt olyan farsang, ballagás, amelyen részt ne vett volna, fotószalonjában egymásnak adták a kilincset az esküvőjüket megörökíteni szándékozók, őt hívták keresztelőt, születésnapot fotózni.
Ma már jó, ha 15 százaléka megmaradt a hajdani forgalomnak, a technika fejlődik, már csak az nem fényképez, aki nem akar – mondja Jancsi bácsi.
Amikor édesapjától kapott egy Kodak gépet, határtalan volt az öröme. Azzal járt-kelt, fényképezett mindent és mindenkit. Akkoriban nem volt olyan egyszerű előhívni a képeket, egy egész laborra volt szükség, így legtöbben a helyi fényképészhez fordultak segítségért. Így történt ez az akkor még gyerek Jancsi bácsi esetében is. 1957-ben egy híres, Akatyev nevű fotós dolgozott Técsőn, – aki még Leninről is készített fényképet – hozzá kerültek előhívásra a filmjei. Nagyon érdekesnek találta a munkáit, főleg az a kép nyerte el a tetszését, amely két fiút ábrázol ugrás közben. A felvétel olyan szögből készült, hogy úgy tűnt, a srácoknak egy alsó- és két felsőtestük van. A mester tehetséget vélt felfedezni a készítőjükben, azt mondta, ha van kedve, járjon be hozzá a szalonba. Természetesen volt kedve, az akkori kisfiút csábította a sok titok, és lassan kitanulta a szakma minden csínyját-bínyját. Katonaság előtt ő vezette a fényképészet laborját, majd kipróbálta magát másfelé is, de visszatért szeretett gépéhez és a fotózáshoz. Aztán, mintegy húsz évvel ezelőtt úgy döntött nyit egy saját fotószalont. A szalonból családi vállalkozás lett, a gyerekek is ott dolgoztak, munka volt elég, csodálatos tájképeket és portrékat csináltak. Jancsi bácsinak egy új szenvedélye is lett, régi fényképeket kutatott fel a városról, majd kinagyította és felújította őket. Ezek a képek a minden jeles alkalmakra rendezett kiállítás főszereplői ma is.
– Gyermekkorom szép emlékei – nézi szeretettel a hajdani Kossuth utcát ábrázoló fényképet, ezen még megvan a bő és tisztavizű patak, aminek ma már a nyoma sincs, házakat építettek rá, pedig de sokat úszkáltunk benne.
Majd ismét más idők jöttek, a gyerekei a jobb élet reményében szétszéledtek a világban. A fia a családjával Új – Zélandra költözött, a lánya pedig Németországba. Most már csak ketten vannak a kis szalonban. Van egy nagyon jól képzett munkatársa, akit ő tanítgatott a szakmára, de mára már túlnőtte a mesterét. Ő maga már inkább csak szórakozásból jár be a szalonba. A technika fejlődésének köszönhetően ugyan sokkal kevesebb lett a munka, de hála ugyanennek a technikának, közelebb kerültek a gyerekek, beszélhet velük, láthatja őket, amikor csak akarja. Annak örül, hogy ők jól vannak, megtalálták a számításukat, s megállják a helyüket a világ másik felén is.
Bökényi Magdolna
