Közhely, de tény – Ugocsa borai valaha igencsak híresek voltak. A nagyszőlősi Fekete-hegy – ami tulajdonképpen egy fiatal vulkán – déli lejtőin, a salánki Hömlőc oldalában és a Gyulai hegy lankáin kiváló fehér- és vörösborok készültek. Az említett termőhelyek adottságai ugyan az elmúlt 70-80 évben nem sokat változtak, de az ugocsai borászat már annál inkább.
A szovjet idők termelőszövetkezetekben pancsolt lőréje és a nyolcvanas évek alkoholtilalmas „száraz törvénye” bizony nem tett jót az ugocsai szőlőnek, bornak és borásznak. Szerencsére változtak az idők, a türelmes borbarátok pedig kivárták ezt. Ma elmondhatjuk, hogy megérte, mert az ugocsai bor lassan kezd felzárkózni itókákhoz. Ehhez persze nemcsak szőlő, hanem borász is kell. Lehetőleg olyan jókedélyű vincellér, mint a szőlősgyulai Simon István.
Pista bátyánkról különben tudni illik, hogy igazi „aranyember”, annyi fényes aranyérmet nyertek már a nedűi. No de az igazi aranybányát a Gyulai hegy oldalában tartja. Mi több, e lelőhelyről szívesen oszt meg információkat is.
– Egy titka van a jó bornak – meséli nevetve –, a jókedv. Jókedvvel, vidáman kell dolgozni a szőlőben és hasonlóan bánni a musttal és a borral. Ahogy bottal nem lehet a kutyát a nyúl után kergetni, úgy muszájból sem lehet jó bort csinálni. Szeretni és élvezni kell a bor és a szőlő adta örömöket, a többi meg majd jön magától. No, de inkább kóstoljuk meg ezt az aranyérmes cserszegi fűszerest, ami nagyon ízlett a nagyszőlősi borfesztivál bíráinak.
– Hmmm, érdekes. Komoly savakat rejt, ugyanakkor jellegzetesen gyümölcsös bor. Ha Magyarországon koccintanánk, mérget vennék rá, hogy reduktív technológiával, acélt tartályban készült…
– Ne sértegessen már, legyen szíves! Az acéltartályos, oxigénszegény erjesztéssel készült bor nekem egy kicsit olyan, mint a lombikbébi. Örül ugyan neki az ember, de nem az igazi, nem természetes. Ennek okán csakis érett, tölgyfahordós erjesztéssel készítem a boraimat. Igyekeztem ugyan haladni a korral, és ma már van bogyózóm, komoly présem és egyéb szükséges felszerelésem, de a tartályokra nem tudtam rászedni magam. Maradok a salánki tölgyfahordónál – hogy a hazai ipart is támogassam kissé –, mert az az igazi.
– Milyen fajták teremnek meg a Gyulai hegy oldalában?
– Ami engem illet, kedvelem a fehérborokat, amelyek ezen a vidéken egy kissé sajnos visszaszorultak. A nagyszőlősi győztes cserszegi fűszeres mellett van még egy kis sárga muskotályom, ami a beregszászi bornapokon nyert aranyat. Persze foglalkozom vörös fajtákkal is és nem is eredménytelenül, hiszen a caberne sauvignonom és a golubokom is nyert már díjakat. Összességében 2,5 hektáron termesztek szőlőt és egy 1974-75-ben épült pincében érlelem a nedűt. Külön kedvencem viszont egy szinte elfelejtett magyar fajta, a Néró. Ezt a magas cukortartalmú borszőlőt 1885-ben, a filoxéravész után ismerték el borfajtaként. Sokat várok tőle, hiszen úgymond „szereti a helyét” a Gyulai hegyen. És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a Néró bora igazi „Béres-csepp”, mert szokatlanul sok a különböző ásványi anyagot tartalmaz aránya benne.
– Idén milyen termés várható? A bolondos, fagyot hozó március nem tett kárt a termőrügyekben?
– Most sajnos még nem lehet megítélni, milyen lesz az idei bor, mert az nagyon sok mindentől függ. Jöhet egy jégverés, ami a tőkéket is széthasogathatja. Lehet csapadékos kora ősz, amikor a szürkerothadás viheti el a termést, és még sorolhatnám. A tavaszi fagy ugyanakkor nem tudott sok kárt tenni. Nálunk termőhelyi jellegzetesség, hogy a hegyoldalban igen vékony a termőtalaj és alatta egy „meleg”, vulkanikus eredetű alapkőzet található. Ez a vulkáni kőzet tartja a meleget, akár egy jó cserépkályha. Mellesleg pont ennek a kőzetnek köszönhetően gazdagok savakban és ásványi anyagokban a gyulai borok és a vulkáni alap ráadásul nagyon jó hatással van a cukorképződésre is.
– Milyen jövőt remél a gyulai Simon Pincészetnek?
– A fiam, ifjabb Simon István informatikusnak tanult, de szerencsére szereti a szőlőt és a bort. Ha egyszer majd kidőlök a szőlősorok közül, remélem, átveszi a helyemet. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy ő már másmilyen borokat fog készíteni. Fiatal szakemberként neki majd gyümölcsös, alacsony maligán-fokú divatborokkal kell majd foglakoznia, hiszen a piaci igények erre mutatnak. No de az – remélem – még sokára lesz, és addig is jófajta, testes-zamatos gyulai borocskával locsoljuk meg a vasárnapi ebédet.
Matúz István
