Sokoldalú, nyitott és megfontolt. Pozitív hozzáállása és jó kommunikációs készsége nagy hasznára van az életben. Rengeteg dolgot kipróbált, manapság a horgászat a legnagyobb szenvedélye. Laza és őszinte karakter, aki nem akad meg egy problémán, hanem rögtön annak megoldásán gondolkodik. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Némethy Zsolt, az EKO Service LTD import részlegének vezetője
– Két kisfiú édesapja.
– A kisebbiket Dávidnak, a nagyobbikat pedig Márknak hívják. A nagy fiam az úszásnak hódol. Szokott velem pecázni is, de itthon elég gyér a halállomány, ezért nem tartja túl nagy élménynek. Dávid fiunk korábban kipróbálta magát a fociban, most pedig táncra jár.
– Ön nem csak pecázik. A horgászatot versenyszerűen űzi.
– Gyerekkorom óta horgászom. Édesapám soha nem fogott egy halat sem, Feri nagybátyám nevelte belém ennek a tevékenységnek a szeretetét. Versenyekre három éve járok. Rengeteg kupám van már, második helyet is nyertem a megyei bajnokságon. Egy magyarországi háromfordulós versenyben pedig negyedik lettem. Az idei évet nem terveztem olyan sűrűre, mint a korábbiakat, mivel inkább a gyermekeimmel szeretnék élménypecázni. Ez pihenés lesz, verseny közben ugyanis nem lehet lazsálni.
– Emellett sokat túrázik.
– Ez inkább a feleségem hobbija. Ha jön a horgászszezon, nem is tudok mindig vele tartani, ám olykor fordítva van, ő jön velem pecázni. Viszont ha úgy adódik, szívesen meghódítom a hegycsúcsokat. Idén eldöntöttem, hogy a kétezer méter magasak közül mászok meg egyet. Januárban nyitottuk meg az idényt, 26-án, Natália, a nejem születésnapján egy igen extrém túrát vállaltunk be.
– Fúvós zenekarban is játszott.
– A zene a véremben van. Nagyapám pedagógus volt, és több hangszeren is játszott. A bátyámat hallgatva nekem is megtetszett a dolog, és úgy 8-9 évesen suli után elmentem egyedül beiratkozni a zeneiskolába.
Másodikban már a zenekar tagja voltam, mégpedig a legfiatalabb. A Csajkovszkij zeneiskola fúvós együttese messze földön híres volt, és anno a zenészek több mint a felét magyarok tették ki. Nem kellett a szomszédba menni a tehetségért, mégsem folytattam ezt az utat. Nem láttam perspektívát a zenében. Most nincs is jelen az életemben. De azért meglehet, Dávidot majd ráveszem, hogy járjon szaxofonra.
– Mennyire házias?
– Amelyik férfi azt mondja, hogy könnyű dolguk van a nőknek – mert már csak be kell rakni a mosógépbe a ruhát és megnyomni egy gombot –, az elgondolkodhat azon, hogy akkor ő miért nem csinálja? Ugyanúgy elvégezhetné ezt az egyszerű munkát. Már elmúlt az a kor, amikor a nő a házimunkára van kárhoztatva. Nekem nem esik nehezemre felporszívózni vagy berakni egy mosást. Az ingeimet például magam vasalom, ezt így szoktam meg.
Néha, ha olyan kedvem van főzök. Ha a boltban meglátok egy szép darab húst, megveszem, és otthon eldöntöm, mit csinálok belőle. A gyerekek is nagyon élvezik, amikor apa főz, az valamiért különleges.
– Mit tart a hobbijának?
– Szeretek barkácsolni. Nem szoktam mestert hívni, mert számomra érdekes a bütykölgetés, kihívásként tekintek rá. Amikor pedig elkészül a dolog, az nagy elégedettséggel tölt el.
– Mitől válik ingerültté?
– Az igazságtalanságtól. Nem bírom a hazugságot sem. Viszont bármilyen élethelyzetben megtalálom a jót, nagyon pozitív vagyok. Amikor dühbe gurulok, az segít megnyugodni, ha elmondom, amit gondolok. Amúgy is szókimondó természetem van.
– Fontosak önnek a visszajelzések?
– Nem igazán, soha nem várok dicséretet. Számomra természetes, hogy ha valamit megcsinálok, azért nem kell külön magasztalni. Nem szeretem a hízelgést. Az őszinte, méltányoló szavakat értékelem, ilyeneket én is gyakran használok.
– Egyetért azzal a közmondással, hogy lassan járj, tovább érsz?
– Egyetértek vele, de szerintem a mai világban ez már kevésbé helytálló. Akkor, amikor ez a szólás keletkezett, igaz volt, manapság már kicsit más a helyzet. Nem szoktam elsietni a dolgokat, de állandóan pörgök.
– Mi az, amit ritkán tesz, pedig gyakrabban kellene?
– A családdal több időt kellene tölteni, de ezen már ügyködöm. Az biztos, hogy a testmozgásra is jobban oda kellene figyelni, de számtalan ilyen dolog van még, amit tudunk, mégsem csináljuk. Régen kick-boxoztam, táncoltam, gokartoztam. De miután elértem egy szintet, a dolgok unalmassá váltak. Fiatalkoromban olykor haza sem mentem suli után, estig tartottak az elfoglaltságaim. A mostani ifjak többsége sajnos csak a telefont bújja. Holott annak köszönhetően, hogy akkor ennyi helyen megfordultam, rengeteg ismerőst szereztem.
– Hogyan igazodik el az embereken?
– Mindenképp kell váltani pár szót ahhoz, hogy kialakítsak egy képet az illetőről. De amúgy megérzés alapján döntök. Jó emberismerőnek gondolom magam, ami szerintem abból fakad, hogy nagyon sok emberrel találkozom, és már könnyebben átlátok rajtuk.
– Mi a nehezebb ön szerint: alkalmazkodni másokhoz vagy elfogadni az embereket úgy, ahogy vannak?
– Az előbbi. Én mindenkit elfogadok olyannak, amilyen. Kötelességünk tanácsot adni, formálni azokat, akik a társadalmi normáktól kicsit eltérően viselkednek, viszont mást nem tehetünk. Nem éri meg idegeskedni. Azok, akik nem hozzánk vagy egy adott helyre valóak, úgyis „lemorzsolódnak”.
Simon Rita
