Mifelénk még akkor sem bizonyos, hogy hiteles valami, ha törvény szentesíti. Illúzióinkat már rég elvesztettük. Itt minden úgyis csak elméleti szinten létezik.
A gondolatmenetem onnan indult el, hogy a buszon megláttam a nagybetűvel feltüntetett WiFi feliratot. Természetesen a kiírás ellenére sem volt vezeték nélküli internet a járművön. Ám az is meglehet, hogy csupán a szorosan egymásnak préselődő utasok tömegén nem bírt áthatolni a jel.
Ez igazán lényegtelen dolog. Viszont az ilyen „semmiségek” hálózat nélkül is úgy terjednek, mint a nátha.
Az egy kilogrammos csomag cukor, amiben csak 80 deka van. De nem is emiatt panaszkodunk, egy kilót úgysem bírnánk megfizetni.
A nyugdíjemelés, ami néhányaknak inkább csökkentés. Ugyanis mielőtt megemelték volna a járandóságot két hrivnyával, az előző hónapban levontak belőle ötvenet.
A szociális és egészségügyi ellátás, amiről mindenki tudja, annyira „ingyenes”, hogy jó ha csak háromhavi fizetésünk megy rá. Főleg ha az orvos még rásegít azzal, hogy felír egy zsák orvosságot is.
A rokkantsági segély, amit hamarabb kap meg az, aki egyszerre két munkahelyen is dolgozik, mint az, aki fel sem bír kelni az ágyból.
A közbiztonság bizonytalansága. Főleg olyan incidensek után, amikor a rendőrök a megengedett sebességre fittyet hányva ittasan repülnek az árokba.
A háború befejezése, ami mára reménytelenül távolinak tűnik. A kelet-ukrajnai fronton még akkor is lőnek, sőt akkor igazán, ha tűzszünet van.
A modern, európai mintára bevezetendő oktatási reform, amire nincs pénz. Vidékünk egyik járása 89 első osztályának csak a fele kapja meg az új ukrán iskola program beindításához szükséges eszközöket – pénzhiány miatt.
A már meglévő alkotmányos jogok semmibevétele manapság immár gyakorlat. A kisebbségi jogok földbe tiprására még magyarázatuk is van az illetékeseknek: minden értünk van.
