Újszerű nem mindennapi előadással lepte meg közönségét a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. Ezúttal Lisa Langseth A karmester szeretője című sors-dráma premierjére került sor a színház stúdiótermében. Az előadás 18 éven aluliaknak nem ajánlott! Miután megnéztük a darabot, leszögezhettük, a meghívóra valóban nem véletlenül írták rá a 18+ feliratot. Katarina, a történet főhőse és egyben egyetlen szereplője őszinte vallomását hallhattuk arról, hogyan lett egy karmester szeretője, s hogyan hagyta maga mögött addigi életét.
– Régóta a fejemben van ez a darab, és arra gondoltam, Beregszászban valósítom meg az elképzelésemet, mégpedig Kacsur Andreával, mivel úgy gondoltam, nagyszerűen alakítaná a harmincas évei végén járó Katarinát – ecsetelte Mészáros Tibor, a darab rendezője. – A mű egy kortárs svéd, nem sokat játszott alkotás, ami talán nem véletlen, mert azon kívül, hogy nagyon szabados a nyelvezete, bátran beszél az emberről, egy olyan állapotról, amit nem merünk felvállalni. Ennek a mélységét nagyon nehéz megteremteni, de érdekes utazás és szép vállalkozás. Mint általában, most is változtattunk kicsit a darabon, bár a törzsanyag megmaradt.
Biztos vagyok benne, ha hölgyeket és urakat kérdeznénk meg a nézők közül, homlokegyenest más lenne a véleményük, ugyanis ez a darab mindenkinek mást és mást mond: valaki igazat ad Katarinának, valaki nem …
– Milyen üzenete van az előadásnak?
– Nagyon sok és összetett a szöveg, de igazából az érzelmekről szól. Számomra a boldogság kereséséről, illetve egy olyan állapotról, amikor az ember magára marad a gondolataival, az érzelmeivel. Amikor olyannyira felszabadul, hogy az érzéseit saját maga előtt is felvállalja. Ez nagyon komoly és mély dolog. S ebbe bepillantani, úgy hiszem, a nézőnek is izgalmas kihívás.
Kacsur Andreának nem volt túl sok ideje megtanulni a sűrített szöveget, és beleélnie magát Katarina szerepébe, aki számára túl későn és túl hirtelen nyílt ki a világ.
– Két kollégáját, Szűcs Nellit és Tarpai Viktóriát már láthattuk egyszemélyes darabban. Ön milyen érzésekkel vállalta el a kihívást?
– A főiskolán azt tanultuk, amikor színpadon vagyunk, felejtsük el a külvilágot. Én is félretettem mindent, és megpróbáltam Katarinává válni. Viszont tény, hogy nagyon féltem, ez valóban nagy kihívás volt számomra, de végül összeszedtem magam, és megcsináltam.
Szeretek Katarina bőrébe bújni. A monológja nem csupán önvallomás, vélt boldogságának megőrzése a szavak által.
Önkéntes bezártságban összegzi magának önmagát. Mintha csak attól félne, hogy a kimondott szavaival kiszökken, és végleg eltűnik az a kevés felhalmozott élmény is, melyet megkésve kezdett gyűjtögetni. Mindent megtesz a szerelméért, végül úgy dönt, végez Mathiassal, de nem azért, hogy a szeretőjéhez, Adamhez rohanjon, hanem azért, amit kapott tőle, a lelki békéért – fejtegeti a színművész.
Tény, hogy mélyen elgondolkodtató darab. A főhősnő szavaiban meg nem élt életének minden keserűsége benne van. De csak magára dühös. Nem önző, csak elvakult, nem őrült, csak sajátosan racionalista. Katarina nem hazudik. Régen elnyomott, meg nem élt, tiszta, őszinte vágyait engedi szabadon, kendőzetlenül. Egy vágya van: jobbnak lenni. Túl hétköznapi ember egy szomorúan hétköznapi világban. Katarina boldogság-konzerveket készít: boldogság-befőtt az emlékekből, szavakkal konzerválva. Katarina kinyitja nekünk élete könyvét…
Hegedűs Csilla
