Kedves, intelligens, de tudja, mit akar, kitűzött céljait igyekszik elérni. Szívügye az iskola sorsa, ezért mindent megtesz azért, hogy az a fejlődés útján haladjon. Szabad idejét legszívesebben a családjával tölti, sokat beszélget alányaival, többször szerveznek csak csajos napokat. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Zseltvay Vezsdel Emese, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola igazgatója.
– Annak idején miért döntött úgy, hogy a pedagógusi pályát választja?
– Talán mert szeretem a gyerekeket, jól érzem magam köztük. 2003-ban fejeztem be az Ungvári Állami Egyetem biológia szakát, de előtte még a Beregszászi Nővérképző Szakiskolában is diplomát szereztem, így egy ideig nővérként is dolgoztam a járási kórházban, ám a pedagógusi szakma az, ami valóban érdekel. Immár tizenhat éve dolgozom a 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában biológiatanárként.
– Mikor lett igazgató?
– Nemrégen, fél évvel ezelőtt ideiglenesen neveztek ki, a napokban tették hivatalossá a posztot, így szeptember elsejétől belevethetem magam a felelős munkába. Emellett természetesen tovább tanítom a gyerekeket, hiszen a mai napig ez az életcélom.
– Nem gondolja, hogy túl sok lesz így a teendője?
– Az biztos, hogy nagy kihívás, de mivel szívemen viselem ennek az iskolának a sorsát, ezért vállalom a több munkát. Sok pluszfeladatom lesz, de igyekszem mindent maximálisan elvégezni. Azt hiszem, a kollektívával sem változott a kapcsolatom, a hosszú évek alatt összeszoktunk, nem áll szándékomban főnököt játszani.
– Egy vezető beosztásban lévő embernek talpraesettnek, határozottnak kell lennie. Ön az?
– Nem minden esetben vagyok az. Vannak kérdések, amikor nagyon is határozatlan vagyok, de azért mindenről megvan a véleményem. Nem tudom, mennyire látszik, ha vannak kételyeim, de mindig igyekszem jó döntéseket hozni.
– Milyen tanárnak érzi magát?
– Mint már említettem, nagyon szeretem a gyerekeket, de azt hiszem, erről ők tudnának mesélni. Remélem, nem mondanának rólam semmi rosszat.
– Tudjuk, hogy a gyerekekhez türelem kell. Ön türelmes?
– Mindig felsősöket tanítottam, így nincs összehasonlítási alapom, de azt hiszem, velük könnyebb, mivel ők már türelmesebben végigülik a 45 percet, kevesebb velük a gond. De alapjában véve türelmes vagyok. Persze vannak helyzetek, amiket már nem igazán tudok kezelni, a határtalan szemtelenség ki hoz a sodromból. És az is, ha a gyerek közönyös, nem akar együtt dolgozni a tanárral még akkor sem, ha kifejezetten érdekes a téma. Viszont azért vagyunk pedagógusok, hogy a kényes helyzetekben is helyt tudjunk állni.
– Pályakezdése óta nagyot változott a világ. Ön hogy látja ezt?
– Rengeteget változott, nekünk pedig lépést kell tartani vele, folyamatosan képezni kell magunkat, ha versenyképesek szeretnénk maradni. Ami a gyerekeket illeti, ők is változtak. Aktívabbak, kreatívabbak, több mindenhez értenek, nagyobb az érdeklődési körük. Tehát egyértelműen pozitív irányba mozdultak el.
– Ön milyen gyerek volt?
– Úgy gondolom, jó gyerek voltam, de ez nem igaz: nagyon is csintalan voltam, sokszor a testvéreimet is rávettem a rosszalkodásra vagy partner voltam benne. Négyen vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb, van két öcsém és egy húgom. Sajnos mindannyian külföldön élnek, ketten Magyarországon, velük többször találkozunk, az egyik öcsém viszont Amerikában, vele csak interneten tartjuk a kapcsolatot. Csak karácsonykor van együtt a család.
– Hogy áll a pontossággal?
– Igyekszem mindig mindenhol időben ott lenni, a halogatás nem fér bele az életembe. Próbálok mindent gyorsan elvégezni, egyébként már gyerekkorom óta fontos szempont ez számomra, mindig túl szerettem lenni a dolgokon.
– Jó emberismerő?
– Van úgy, hogy azt gondolom, igen, aztán elbizonytalanodom. Talán azért, mert mint mindenki mást, engem is ért már csalódás, de igyekszem az ilyen kellemetlen helyzeteken minél hamarabb túllépni, lezárni az ügyet, magam mögött hagyni, és a jövőre koncentrálni. A haragtartás sem az én műfajom, ha gond merül fel, azt megbeszélem, tisztázom a dolgokat.
– Mondana a családról néhány szót?
– Férjnél vagyok, két lánygyermeket nevelünk, Eszter tizennégy és fél éves, Evelin pedig tizenegy és fél. Mindketten ebbe az iskolába járnak, Evelint sajnos tanítom (nem jó a saját gyermekemet tanítani), de igyekszem kettéválasztani a pedagógust és a szülőt, nem viszem haza a munkámat, nem lenne egészséges.
– Tehát a gyengébbik nem dominál a családban. A férje hogy kezeli ezt?
– Nagyon jól. Szinte mindig mi döntjük el, mi legyen, ő pedig alkalmazkodik, hiszen imádja a lányokat és ők is az apjukat.
– Vannak csak csajos napok?
– Ritkán, de igen. Filmet nézünk, biciklizni szoktunk, vagy vízparton pihenünk. Ilyenkor sokat beszélgetünk, mindenről érdeklődöm, hiszen mindketten „nehéz” korban vannak. Fontosnak tartom, hogy képben legyek a gyerekeim hétköznapjaival kapcsolatban is.
– Milyen testvérek a lányok?
– Most még soknak tűnik a három év korkülönbség, de ettől függetlenül nagyon jó testvérek, van úgy, hogy a nagy segít a kicsinek, de inkább a különtanulás jellemző rájuk. Viszont sok időt töltenek együtt is, olyankor játszanak, beszélgetnek.
– Besegítenek a házimunkába?
– Néha igen, de ameddig csak lehet, igyekszem őket megkímélni a házi teendőktől. A süteményezést viszont nagyon szeretik, minden hétvégére kinézünk egy receptet, és azt együtt készítjük el.
– Önnek vannak barátai?
– Nem sokan, de vannak: újak és gyerekkoriak is. Ők azok, akikre mindig számíthatok, közülük sajnos sokan külföldön élnek, de így is megbeszélünk találkozókat, és az interneten tartjuk a kapcsolatot. A szabad időm nagy részét persze a családommal töltöm, a barátnőkkel esetleg színházi előadásra megyünk együtt, vagy beülünk egy kávézóba. Fontos ápolni a baráti kapcsolatokat.
– Van olyan dolog, amitől fél?
– Úgy vélem, az ember egészsége a legfontosabb, azt kell óvni. Én ezt teszem, mert szeretném látni felnőni a gyermekeimet, és később is segíteni őket, vigyázni rájuk.
– Van hobbija?
– Igen. A szabad időmben szívesen olvasok, biciklizem és/vagy úszom. A kisebbik lányommal szoktunk néhány kilométert letekerni, így a sport is ki van pipálva.
– Néhány nap múlva véget ér a hosszú szünidő. Az önök családjában hogy telt a nyár?
– Idén végre-valahára sikerült néhány napra elutaznunk. A jó dolgokkal pedig úgy van az ember, hogy az mindig kevésnek tűnik. De ez a rövid idő is fel tudott tölteni minket. Így szeptember elején újult erővel vágunk neki az előttünk álló tanévnek.
Hegedűs Csilla
