1975-ben az UNESCO Nemzetközi Tanácsa október 1-jét a zene világnapjává nyilvánította. Az ünnep első számú célja, hogy az emberek a zene által is minél közelebb kerülhessenek egymáshoz. Kárpátalján ébredés figyelhető meg a zenetársadalomban. Vajon minek köszönhető és kiket érint? – kérdezte a KISZó Ivaskovics József zeneszerzőt, a Credo Alapítvány elnökét.
– Egyre több folklóregyüttes alakul. Mi az oka annak, hogy újra közkedvelt a népzene?
– Az, hogy Kárpátalján miért népszerű, egyértelmű. Hosszú ideig elnyomásban éltek az emberek, megpróbálták kioltani belőlük azt, ami a legmélyebben gyökerezik. De ez természetesen nem sikerült. Most újra lehetőség van a kultúra, hagyományok ápolására, egyre több ember jön ide átadni a tudását. És az emberek egy-egy tánc láttán, dal hallatán rádöbbennek, ők ezt ismerik, bennük van. A kis gyerekeknek rááll a lábuk, azonnal dúdolják a dallamot, mintha mindig is tudták volna.
– Mi a véleménye a mostani népzene-feldolgozásokról?
– Valamikor Amerika is ez által tette népszerűvé a saját népzenéit. Szerintem nem baj. A feldolgozások arra is jók lehetnek, hogy egy kevésbé ismert népdalt megszerettessenek az emberekkel. Mert abban az új formában már bekerül a rádióba vagy olyan helyre, ahonnan amúgy ki lenne szorítva.
– Milyen helyzetben van egy kárpátaljai zeneszerző?
– Nem könnyűben. Nagyon bátornak kell lennie. Kevesen vannak, akik mernek, mert itt több a kritikus, mint az alkotó.
– Milyen feltételek kellenének ahhoz, hogy bele merjenek vágni a dalszerzésbe?
– Ugyanez volt a helyzet a népzenével. Eleinte mindenki idegenkedett tőle. Megtanultak páran hegedülni, bőgőzni. De semmi több. Akkor jött az áttörés, amikor idehoztunk néhány jó zenészt és ők élőben mutatták meg, hogyan is kell csinálni. Kell valaki, aki finoman rávezet, megmutatja azt, hogy mekkora élmény ezzel foglalkozni. A népzenészek megkapták ezt a löketet, a legjobbak jönnek ide, rendszeresen foglalkoznak velük. A zeneszerzés terén ez nincs még meg. Hiába írogatnak, többen is vannak, akik megzenésítenek egy-két verset, de nincs meg a szükséges háttér. Az egyházi együttesek is hasonlóan magukra vannak hagyva.
– Mitől lesz jó egy dal?
– Ez a nagy titok, amit mindenki tudni akar. Szerintem ez a közönségtől is függ. A zene írásánál nehéz meghatározni, hogy mi az, amit még szabad, és mi az, ami már nem fér bele. Ma már nem vagyunk keretek közé zárva, viszont az öncenzúrát be kell kapcsolni. Az, aki jól táncol ezen a határvonalon, ráérez, hogy meddig mehet el, az már művész.
– Ön min dolgozik jelenleg?
– Tavaly októberben volt egy szívműtétem. Mióta „újjáéledtem”, valami beindult, most nagyon tevékeny vagyok. Egy hosszú folyamat vége felé járunk. Bodnár Éva felvidéki költőnő verseiből írtam korábban a Tiszavirág című operát. De tudtam, hogy ezt nem fogják színpadra vinni, ezért Fohász a hazáért címmel oratóriummá dolgoztam át. Tavaly bemutattuk Beregszászban. Az idén pedig a miskolci kamarazenekarral és a miskolci szimfonikusokkal kibővítve felvesszük lemezre. A zenei alap már megvan, remélem, még az éven befejezzük az ének részt a beregszászi kórussal és a Credóval. Ha minden jó lesz, akkor karácsonyra megjelenik.
Simon Rita
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
