Nem termett babér az országos porondon szereplő futballcsapataink számára az elmúlt hétvégén. Méretes zakóba szaladt bele hazai környezetben az Ungvári FC az ukrán amatőr ligában, Miroszlav Babjak csapata hullámzó teljesítményével beragadt az alsóházba. Idegenben hullajtott pontokat a Minaji FC, és mivel a rivális Kalus nyert, Hegedűsék elvesztették elsőségüket a harmadik vonalban.
Nézzük először az ungváriak találkozóját. Vasárnap, az idei szezonban még veretlen Rivne megyei Odek Orzsiv csapatát fogadták az Avtomobiliszt stadionban. A tökéletes, napos futballidő ellenére a vártnál kevesebben, alig kétszázan – még egy gyengébb megyei meccsen is többen szoktak lenni – voltak kíváncsiak a mérkőzésre. Elöljáróban csak annyit, aki nem jött ki, nem veszített sokat.
Ami a mérkőzés rövid krónikáját illeti, a vendégek az első perctől kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést. A hazaiak védekezésre rendezkedtek be, és kontrákra építették a taktikájukat. Az orzsivi mezőnyfölény a 28. percben érett góllá, büntetőből szereztek vezetést a vendégek. Az egyik támadó becselezte magát a tizenhatoson belülre, ahol a kivetődő ungvári kapus elsodorta. Az ungváriak nem igazán tudtak veszélyt teremteni, pontrúgásokból próbáltak helyzeteket kialakítani, de kevés sikerrel. A 37. percben összejött a második orzsivi gól.
Fordulás után sem változott a játék képe, a Rivne megyei csapat dominált, ami két gólban is megnyilvánult. Így az ungváriak 4–0-ás vereséget szenvedtek. Bár benne volt a mérkőzésben a szépítő gól, de a szerencse elpártolt mellőlük.
Tíz forduló után az Ungvári FC 9 ponttal a hetedik a tabellán. A következő fordulóban, október 13-án, szombaton az Ivano-Frankivszk megyei Kolomijai Pokuttya vendégeként lépnek majd pályára.
A másik kárpátaljai egylet, a listavezető Minaji FC az ukrán harmadosztály 12. fordulójában a tabella utolsó előtti helyén álló Borscsahivkai Csajka vendégeként lépett pályára. A kárpátaljai gárda papíron esélyesebbnek számított, de ez játékukban nem mutatkozott meg. Hiába birtokolták többet a labdát az Ung-vidékiek, komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni. A gólnélküli első félidőt követően a vendégek magasabb sebességbe kapcsoltak, az 50. percben Anatolij Nurijev kapott remek labdát a tizenhatoson belül, a lendületből érkező kapus gyakorlatilag letaglózta a játékost. A játékvezető nem habozott, sípjába fújva rögtön a tizenegyes pontra mutatott. A tizenegyest a sértett magabiztosan értékesítette, Nurijevnek ez már az ötödik gólja a szezonban. A gól után a minajiak visszaálltak védekezni, ami a 69. percben megbosszulta magát. A hazaiaknál csereként beálló Renat Mirosnikov 25 méterről bombagólt lőtt, amivel megszakította Szerhij Melasenko 467 perce tartó góltalanságát. A hajrában Nurijev, Hegedűs és Kopolovec is közel állt a gólszerzéshez, ám a helyzetek mind kimaradtak. A legnagyobb lehetőség a hosszabbítás perceiben volt, ugyanis újabb tizenegyeshez jutottak a vendégek. A tarthatatlan Nurijevet buktatták a tizenhatoson belül. Ezúttal Vaszil Kobin állt oda a tizenegyes ponthoz, lövése azonban nem talált célt, így maradt az 1–1-es végeredmény. A Minaj a legutóbbi három idegenbeli mérkőzésén nem tudott nyerni.
A tabella második helyén álló Kalus 2–1-re nyert a Niva Ternopil vendégeként, ezzel átvette a vezetést, mindössze egy pont az előnye a 21 pontos Minajjal szemben. A harmadik Nivának 19 pontja van, a következő fordulóban, október 13-án, szombaton épp a Ternopil megyei gárda érkezik a Minaj Arénába.
Szabó Sándor