Akad ismerős a vonaton? – kérdezi a telefon másik végéről Évike. – Eddig még nem volt, de most már van – válaszolja a feleségének Robi. Így ismerkedtünk meg Kiss Róberttel a vonaton. Véletlenül elegyedtünk szóba, de amire elértünk Budapestre, kétség sem fért hozzá, hogy leírom a tőle hallottakat.
A császlóci születésű fiatalembernek minden második mondatomnál eszébe jutott egy vicc. Hamar rájöttem, egy ilyen nagydumás ember csakis vőfély lehet. Azt viszont nem sejtettem, hogy ezenkívül még mennyi mindennel foglalkozik.
– Hogyan lettél vőfély?
– Nagyapám is az volt. Az ő verseit már kamaszként megtanultam, mivel igen érdekeltek. Aztán egyszer az egyik ismerősöm felkért, vezessem le a lakodalmát, így indult el az egész. A következő években már 6, 10, majd 17 lagzit vezényeltem le, és most az utóbbi esztendőkben ez a szám eléri a 25-öt – meséli a Kisdobronyba nősült harminckét éves férfi. – Főleg magyar párok felkérésének teszek eleget, de ha úgy alakul, ukránul is felszólalok. Ukrán középsulit végeztem. A vidéken már szinte mindenhol jártam. A legmesszebb eddig a Kijev melletti, Bila Cerkván voltam, de Pestre és Kolozsvárra is hívtak vőfélynek. A tesóm, Zoltán zenész. Már szerepeltünk együtt lagziban, bár zenekara még nincs, csak kísér harmonikán, vagy szaxofonon. De szintetizátoron is játszik.
Robi és Évike most várják a második kisfiújukat. A fiatal apuka vallja, megvan mindene, amije pedig nincs, arról tesz, hogy meglegyen. Az első kocsiját – Sárikát, a sárga Moszkvicsot – húszévesen vette. 2006 óta nincs olyan napja, amelyikre ne lenne beütemezve valamilyen elfoglaltság. Hat éve méhészkedik. A tenyésztésükről és a gondozásukról napestig tudott volna mesélni, de kénytelen voltam közbevágni:
– Mi hasznod belőlük?
– Nagyon szeretek velük foglalkozni, ez amolyan szabadidős tevékenység. Valamikor egy sem szúr meg, máskor meg akár harminc is, de nem bánom. Úgy kezdődött, hogy a bátyámtól kaptam négy családot. Mostanra már több mint hatvan van. Több mint negyven liter méz jött össze az idén, de nem ennek az eladására koncentrálok elsősorban. Jót tesznek a gyümölcsösnek.
– Az is van?
– Nyolcféle barackfám terem, de alma-, szilva- és körtefák is leleddzenek a kertben. A kaptáraim újak, ezeket saját kezűleg készítettem.
– A famegmunkáláshoz is értesz?
– Igen, van is néhány asztalos gépem. De vasból is sok mindent készítettem már. Korábban autószerelőként dolgoztam, azért, hogy meg tudjam venni az esztergapadomat. Fabrikáltam darálót, vetőgépet, sőt egy traktort is összeraktam. Négy hónapig bütyköltem. Miután összeraktam a traktort, mások földjének a megmunkálásával kerestem pénzt. Reggel 5-től este 10-ig nyomtam. Akkor még nem állt minden második udvaron kistraktor…
– Lement a lagziszezon, a méhek is pihennek. Ilyenkor mit csinálsz?
– Benti munkálatokat végezek: fűtést, villanyt szerelek, lehet csempézni, kartonozni és glettelni is fogok. Találok én magamnak munkát. Nem szeretek tétlenkedni. Villanyszerelőnek tanultam amúgy. Dolgoztam is több éven át az ungvári gyárakban. Voltam biztonsági őr, a katonaságnál pedig tűzoltósként szolgáltam.
– Hol voltál katona?
– Ne is kérdezd… Innen három nap vonattal, kettő repülőn, egy meg tevén (nevet). Amúgy Munkácson, másfél évig.
Simon Rita
