Mit viseljünk ősszel?

Nagyon sokszor mondják, hogy az a divat, amit az ember épp magára húz. Hiszen ha valaki felvesz egy széles pulcsit, egy sportruhát, legalább annyira trendi, mint aki az elegánsabb vonalat követi. Ennek ellenére minden évnek, minden évszaknak megvannak a sajátos darabjai, az egyedi színvilága. Mi számít trendinek 2018 őszén?

A tiszaágteleki Györke Evelin már nem először szerepel újságunk hasábjain. A 21 éves fiatal lány két felsőfokú végzettséggel is rendelkezik, de a tanuláson kívül a divat is az élete részét képezi. Korábban ugyanis modellkedéssel foglalkozott.

– Mesélnél picit magadról?

– Az Ungvári Nemzeti Egyetem nemzetközi közgazdász szakán és a Munkácsi Állami Egyetem turizmus és vendéglátó szakán tanultam. Szabadidőmben saját magam fejlesztésével foglalkozom – nyelveket tanulok, sportolok. Szeretek utazni, megismerni különböző országok kultúráját, konyháját. Fontos, hogy egy embernek legyenek elvei és hűséges legyen. Tetszik, ha valaki humoros, művelt, intelligens, optimista, megbízható, magabiztos, felelősségteljes és őszinte. Két éve a Vogue magyarországi ügynökségénél modellkedtem. Részt vettem az általuk szervezett Mrs Nyíregyháza versenyen is, ahol harmadik helyezést értem el. Mint a legtöbb embernek, nekem is vannak álmaim és terveim. Legfontosabb célom az volt, hogy sikeresen lediplomázzak és saját vállalkozásom legyen. Más terveim is vannak a jövőre nézve, de úgy gondolom, nem mindenről kell beszélni.

Kedvenc idézetem Helen Kellertől : “Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik.

De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk”. Ez alapján azt mondom, nem szabad csüggedni, mindig, minden helyzetben meg kell látni a jót, csak előre menni, követve az új álmokat és célokat. Jelenleg tolmácsként dolgozom és nagyon szeretem a munkámat.

– Beszéljünk kicsit a divatról. Neked mi a kedvenced?

– 2018 őszén mindenki megtalálhatja a stílusával megegyező divatos ruhákat. A hölgyek között, mondhatni, a legkedveltebbek a blézer és a talpig érő maxi ruhák. Akik szeretik ezeket a darabokat, most örülhetnek, hiszen ezekben igazán trendin öltözködhetnek.

Divatosak és elegánsak a poncsók és a szőrmék is.

Ez utóbbi akár kabáton, akár pulóveren is megjelenhet. A fodrok idén sem mennek ki a divatból. Legyen szó nadrágról, egyberuháról vagy egy felsőről. A rossz idő kezdetével érdemes beszerezni néhányat a kötött ruhákból is. Szépek és egyediek. Harisnyával és csizmával pedig kiválóan mutatnak. Ha valaki a dögösebb ruhatárra szavaz, akkor bővítheti azt állatokat ábrázoló ruhákkal. Például egy párducmintás felsővel tuti nem lehet mellélőni. A metálos, csillogó színű darabok nagyon különlegesek. Idén nem csak szilveszterkor vehetjük fel ezeket, hanem bármilyen más alkalomra is.

A fémes, bőrhatású ruhák, kabátok kitűnően mutatnak bármilyen alkalomhoz. Én magam is nagyon kedvelem ezt a stílust.

– Miért hagytad abba a modellkedést?

– 19 éves koromig modellkedtem. Kárpátalján nem igazán van lehetőség karrier fejlesztésére ezen a téren. Utazgatni pedig nem volt időm a tanulás miatt.

Mi a helyzet a kiegészítőkkel?

– Mit gondol a 2018-as kiegészítő trendről Herczeg Diána, a Princess ékszerek készítője?

– Nálam a legkedveltebb őszi színek a pávatoll árnyalatai voltak: a sötétkék, a lila, a zöld, a fekete. Mindemellett az arany és az örök kedvenc fehér szín volt a legnépszerűbb. Új stílusú nyakláncokat, fülbevalókat, karkötőket, fejdíszeket készítettem kristályokból, ásványokból, kézműves hőgyurmával kiegészítve.

Az ősz folyamán tőlem fejdíszeket és hozzá illő nyakláncot, fülbevalót kértek a legtöbben.

– Ezenkívül itt egy rövid összeállítás arról, milyen ékszerek, kabátok, sálak tesznek még trendibbé:
• Azok, akik nehezen tudják elengedni a nyarat, viselhetnek virágmintás órát
• A hidegebb napokra a skót kockás kabátot ajánljuk, mert mindenhez univerzális
• Trendik az ezüst kiegészítők is: óra, nyaklánc, karkötők, fülbevalók
• A masnis kiegészítők, vagy akár masnis ruhák, felsők is abszolút nem időtállók
• Keskeny szíjas, nagy számlapos órák
• Mini táskák
• Vidám színű sálak, például rózsaszín
• A sportosabb viselethez jól mutat egy rövid pufi, lezser dzseki is
• Klasszikus őszi csizmák, a hosszát mindenki válassza meg ízlésének megfelelően

Bara Tünde

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó