A szólásszabadság és az információs politika kérdéseiben illetékes parlamenti bizottság a nyelvtörvény bevezetése után „nyelvi kvóta” alkalmazását javasolja az írott sajtó esetében. Ez annyit jelent, hogy a központi lapok két, míg a regionális kiadványok öt év türelmi időt kapnának, azaz csak ennek letelte után lenne kötelező az alaplap mellé szöveghű ukrán fordításban még egy újság kiadása.
A nagylelkű gesztust Viktorija Szjumar tárta a nyilvánosság elé. Hogy ki ő? Hát az emberi jogok egyik alappillérét védelmezni hivatott parlamenti bizottság elnöke, akinek – a tények bizonysága szerint – az meg sem fordult a fejében, hogy maga a jogszabály a szólásszabadság megcsúfolása.
Olyan ez az egész, mintha azt vésnék kőtáblára, hogy a lakosság bizonyos része a jövőben a fülén és a szemén köteles lélegezni. Erre jönne Szjumar, és kieszközölné, hogy egyesek két, mások öt perc haladékot kapjanak, mivel az átállás mégiscsak járhat némi nehézséggel.
Egyébként már csak a látszat kedvéért is hasznos lenne, ha a szólásszabadság választott védelmezője, vagy valaki más elmondaná, mi értelme van a törvénynek. Hogyan szolgálja az ukrán, mint államnyelv funkcionálásának biztosítását az, ha magyar, román, orosz, akármilyen lapok ugyanazt közreadják ukránul is? Nem arról van inkább szó, hogy a magas hatalom egyszerűen így akarja kordában tartani a gyanús (az, hisz számukra érthetetlen) szövegek szerzőit és olvasóit? Csakhogy ezt egyszerűbben is megtehetné. Sok derék kárpáti fenyőt lehetne megmenteni, ha az erre hivatott szerveknél, szolgálatoknál alkalmaznának néhány, a kisebbségek nyelvét bíró szakembert, akik az illetékes fülek számára lefordítanák az idegen (és már csak ezért is idegesítő) tartalmakat.
Van ennél is egyszerűbb, könnyen kivitelezhető módszer. A demokrácia és a jogállam nevében és védelmében tessék bevezetni a cenzúrát.
Csak szerényen jelzem, ez a kényszerkétnyelvűség veszélyeket is rejt magában. Mi van akkor, ha az ukrán patrióták rákapnak a másképp gondolkodásra, s rádöbbennek: nem az a lényeg, hogy milyen nyelven ír, beszél valaki, hanem az, hogy mit gondol.
