Céltudatos, tudja mit akar, egyszerre több munkakörben is helytáll, ám az életben a legfontosabb a családja. Szabad idejét igyekszik velük tölteni, sokat foglalkozik gyermekeivel, és ha marad ideje, szívesen megiszik egy kávét a barátaival, vagy egy színházi előadáson töltődik fel. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Togyeriska Erika, a Shalom Alapítvány igazgatója.
– A Shalom Alapítvány igazgatása mellett a Beregszászi Oktatási Osztály módszerésze, a BMG angol szakos tanára, és ha ez még nem lenne elég, a Munkácsi Egyetem turisztika szakos hallgatója. Hogyan tudja mindezt vállalni a család mellett?
– Az első gyermekünk születésekor két évig fő állású anyuka voltam, semmi mással nem foglalkoztam, csak a kisfiunkkal. Ám később feltornyosultak a teendők, és mivel Kárpátalján ajánlott több lábon állni, egyre több munkát vállaltam. Mindemellett a Debreceni Egyetem doctorandus hallgatójaként a Phd-munkám megírásán is dolgozom. Munkácson pedig magiszteri képzésben veszek részt turizmus szakirányon, ez az alapítványi tevékenységemhez kötődik.
– És sikerül mindenhol maximálisan helytállni?
– Nem vagyok superman, így jelenleg az angol szakos tanári pályámat egy kicsit szüneteltetem, mert a kisebb gyermekünk mellett nem tudok időben beérni az iskolába. De sokszor még így is nehéz összeegyeztetni az időpontokat. Többnyire az okoz gondot, ha egyes hónapokban több családi és munkahelyi esemény esik egybe, akkor kicsit összetett mindent megvalósítani, de igyekszem, mindenhol maximálisan helytállni. Természetesen sokat segít a férjem, ha nekem fontos teendőm van, ő marad itthon a kicsi fiunkkal.
– Mit lehet tudni az alapítványról?
– 2012-től vagyok ott, először projektmenedzserként dolgoztam. Vays József elnök úr egy olyan személyt keresett, akit érdekel a beregszászi zsidóság története. 2014-től pedig rám bízta az alapítvány vezetését, az általa jónak ítélt projekteket folytatom, illetve a helyi zsidóság kulturális öröksége megőrzésével foglalkozom. A zsinagóga felújítását is az alapítvány menedzselte, ami most már a hitélet mellett kulturális központtá is vált − egy olyan múzeumot és látogatói központot hoztunk ott létre, amit felekezettől függetlenül bárki látogathat.
– Van még Beregszászban olyan aktív zsidó közösség, mely imádkozni jár a zsinagógába?
– Ahhoz képest, hogy egykor a város lakosságának 30 százalékát a zsidóság tette ki, most nagy dolog, ha szombatonként sikerül összegyűlni annak a tíz férfinek, aki meg tudja tartani az imádságot. Ha nincs meg a tíz fő, akkor csak beszélgetnek, nem tarthatják meg a minyetet. Ám egy vallási ünnepre 40-50 család is összegyűl, de itt már vegyes házasságokról van szó.
– Az elején már említette a gyermekeiket. Bemutatná őket?
– Két csodálatos fiúgyermekünk van, Ádám nyolcéves, Dávid október 30-án volt kétéves. Ő tipikus második gyerek, mindent elér, amit akar. A nagy is akaratos és céltudatos, kitűnő tanuló, most harmadikos a 4. számú középiskolában. Ritka az olyan gyerek, aki nem a szünidőt várja, hanem a tanév kezdetét. Ő egész nyáron számolta, hány nap maradt az iskoláig, annyira vágyott már oda.
– Ahol két vagy több gyerek van, meg szoktam kérdezni, mikor volt aggódóbb: az első vagy a második gyermek születésekor?
– Ádámnál minden más volt, hiszen egy hónappal a születése előtt elveszítettem édesapámat, ez óriási csapás volt számomra, mert azelőtt nyolc évvel már édesanyám is elhunyt, így csak mi maradtunk egymásnak, édesapám és én. Nyolchónapos várandósan nagyon megviselt ez a tragédia, ennek feldolgozásában segített a kisfiunk érkezése. A gyász mellett óriási öröm is a szívembe költözött. Ő teljesen megváltoztatta az életünket, onnantól kezdve minden körülötte forgott, mindent a nagy könyv szerint igyekeztünk megvalósítani, néha túl is izgultuk a dolgokat. Dáviddal minden másképp volt, vele már rutinosabbak voltunk, nem aggódtunk annyit, minden jött magától.
– Egy pedagógus anyukának erénye a türelem?
– Nos, az nem mindig az erősségem, és ez többnyire a saját gyerekeimnél tapasztalható. Az iskolában sokkal türelmesebb vagyok. Előfordul, hogy elszakad a cérna, és ez is azért van, mert néha hazahozom a problémát, ami nem túl jó. A férjem szerencsésebb e téren, ő ahogy hazaér, kizárja a külső gondokat-bajokat, itthon családapa és férj. Sokszor irigylem őt ezért, hiszen ez egy nagyon jó tulajdonság.
– A halogatás belefér-e az életébe?
– Nem igazán. A határidők azok, amikhez muszáj tartani magam, és én olyan vagyok, aki ezt szem előtt tartja. Tehát ha valamit meg kell csinálnom, ha törik, ha szakad, akár éjszaka is, de megcsinálom.
– Ehhez kapcsolódhat a pontosság is?
– Ahogy vesszük. Ha bizonyos megbeszélt találkozóról van szó, akkor általában igyekszem időben ott lenni, de ha valahová indulunk, a férjem tudná elmondani, mennyire vagyok pontos, vagy inkább pontatlan. Mivel én is nőből vagyok, rám is mindig várni kell.
– Az öltözködéssel húzódik el az ideje?
– Tulajdonképpen igen, mert igyekszem mindig a megfelelő ruhadarabot kiválasztani ahhoz, ahová megyünk, hiszen máshogy kell egy konferencián, megint máshogy egy fogadáson stb. kinézni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem követni a divatot, de kialakult a saját stílusom. Ha egy nekem tetsző darabot megtalálok, azt szívesen megvásárolom. Inkább az olyan ruhákat választom, melyeket jól ki tudom használni, akár több célra is. A fiúkat viszont nagyon szeretem öltöztetni, az ő esetükben jobban elcsábulok a vagányabb stílusirányzat felé.
– Számos helyen, helyszínen megfordul, sok emberrel találkozik. Jó emberismerőnek tartja magát?
– Igyekszem mindenkihez bizalommal fordulni, de ha valakiben egyszer csalódom, onnantól kezdve nagy a bizalmatlanság bennem. Nem azt mondom, hogy nem bocsátok meg, viszont a szálka ott marad, és máskor óvatosabb vagyok. Az évek során megtanultam azt, hogy érdemes óvatosnak lenni, nem szabad mindenki előtt teljesen megnyílni. Néhány beszélgetés után többnyire már ki tudom szűrni, ki az, akivel hosszabb távra is barátságot tervezhetek, vagy ki az, akivel nem. Számomra viszont fontos, hogy legyenek olyan barátaim, akikre mindig számíthatok, és legyen egy olyan társam, mint a férjem, aki a másik felem, Ő az, aki mindenben segít, ő a támaszom.
– A férje kiveszi a részét a házimunkából és a gyereknevelésből?
– Teljes mértékben, az első perctől. Tudja, hogy ketten vagyunk, nincsenek nagyszülők, akik segíthetnének, olyan közeli rokon sincs, aki néha vigyázna a gyerekekre. Ha kell, segít a zöldségek pucolásában, elmosogat stb. Ilyenkor vagy a gyerekekkel foglalkozom, vagy dolgozom, vagy magammal törődöm egy kicsit.
– Mi a hobbija?
– Nagyon szeretek színházba járni, olvasni, vagy a barátnőimmel beszélgetni egy jó kávé mellett. Persze mindez sok mindentől függ, legfőképpen attól, mennyi időm van kiszakadni az itthoni környezetből. Néha egy párperces kávézás ugyanúgy ki tud kapcsolni, mint egy színházi előadás vagy egy jó könyv. A jó társaság is fontos, ahol kitűnően érzem magam, akikkel sok közös téma van. Ez sokszor megfizethetetlen, hiszen feltölt és energiát ad a következő találkozásig.
Hegedűs Csilla
