Dolenai Beáta fő idejét jelenleg a babázás tölti ki. A 27 éves nagydobronyi nő korán megszerette a rajzolást, az írást. Képességeit, amit folyamatosan fejleszt, arra használja, hogy művei által valamilyen üzenetet közvetítsen az emberek felé. Mindemellett a TeSó blog szerkesztőségének a tagja.
‒ Milyen szakirányt választottál a suli után?
‒ Végzettségem szerint alsó tagozatos tanító vagyok, a Munkácsi Állami Egyetemen végeztem specialista szakon. Majd két évet dolgoztam ezen a területen a Csongori Általános Iskolában, bár mindig is rajzot szerettem volna tanulni. Miután megszereztem a baccalaureus (BSc) diplomát, felvételiztem és felvételt is nyertem a budapesti Visart Művészeti Akadémiára, ami hatalmas élmény volt számomra. Végül azonban a körülmények úgy alakultak, hogy mégsem kezdhettem el a tanulmányaimat.
Ez akkor nagyon megviselt. Időbe telt, mire újra értelmet láttam a rajzolásban, és abban, hogy komolyabb tanulmányok hiányában is képezzem, fejlesszem magam.
‒ Mióta írsz komolyabban, és mi ad ihletet hozzá?
‒ Jó ideig csak saját részre jegyeztem fel a gondolataimat. Visszaemlékezve tizenéves önmagamra, akkoriban sokat segített, hogy naplót vezettem, és leírhattam, ami egy adott élethelyzetben foglalkoztatott. Aztán a naplóírás átalakult azzá, hogy időnként papírra vetettem, ha valami megfogalmazódott bennem.
Istennek már akkor is központi szerepe volt az írásaimban, valamint érdekelt a személyiségpszichológia és Isten rám vonatkozó tervének a megismerése is.
Gyakran merítek ihletet az íráshoz abból, ha ilyen témákban olvasok valami szívhez szólót. Hálás vagyok, hogy kaptam egy társszerkesztői felkérést az akkoriban induló TeSó blogtól, mert van valami felszabadítóan jó érzés abban, ha az ember megoszthatja másokkal, miként tapasztalja meg Isten jelenlétét, vezetését az életében.
‒ Hogyan jellemeznéd a blogot?
‒ A TeSó blog a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezeten belül indult el 2014-ben, a TeSó folyóirat folytatásaként. Célunk a blog induláskor egy olyan fiatalos keresztyén portál létrehozása volt, amely igei, életvezetési tanácsokkal szolgál a kárpátaljai fiatalság számára. Meglepődtünk, amikor láttuk, hogy nem csupán Kárpátalján olvasnak minket, immár több országban van stabil táborunk és az anyaországban is tudnak rólunk. Mindezt úgy értékeljük, hogy Isten felhasználja a szolgálatunkat, írásainkat. Önkéntesekként végezzük a munkát, tizennégyen vagyunk. Foglalkozásainkat tekintve igen sokszínű a paletta, de a szolgálatunkon kívül baráti szálak is összekötnek minket, ezért tudunk jól együttműködni. Van olyan közöttünk, aki Németországban, Skóciában, Magyarországon él, tanul vagy dolgozik, de a virtuális térben együtt tudunk lenni és szolgálni. Vannak azonban olyan alkalmaink, melyeknek kifejezetten az a célja, hogy elszakadjunk a monitor elől. Ilyen például az adventi teaházunk, a Hangoló, és ilyen volt nemrég az az előadás, amit a Harmat Kiadó jóvoltából valósíthattunk meg Beregszászban Philip Yancey-vel.
Minden éven adunk ki valamilyen nyomtatott, kézbe vehető kiadványt: tavaly kibocsátottuk böjti-adventi áhítatos könyvünket, idén szintén készülünk eggyel, amiben a rajzaim is benne lesznek. Hogy pontosan miről fog szólni, egyelőre legyen titok, de annyit elárulhatok, érdemes lesz ebbe is beleolvasni.
‒ A blogon kívül is születnek írásaid?
‒ Amióta a TeSó blog tagja vagyok, minden, amit egy-egy ihletett pillanatban feljegyzek, előbb-utóbb egy bejegyzéssé alakul, ami végül a blogon megy ki. Ezenkívül egyelőre nem is igazán lenne időm egyéb szöveges tartalmakra, mert az ilyesmihez nem csupán időre, hanem nyugalomra is szükségem van, azt viszont jelenleg feleség és anyaként valódi kihívás megoldani, főleg úgy, hogy a rajzolás is legalább akkora jelentőséggel bír számomra, mint az írás.
‒ A festészet csupán hobbi, vagy ennél komolyabb szerepet tölt be az életedben?
− Igazából a rajz egészen gyerekkoromban kezdődött. Azt hiszem, számomra ez mindig is többet jelentett egy hobbinál. A képeim általában a belső világomat, meglátásaimat tükrözik. Sokáig csak alkalmanként szántam rá időt, de úgy igazán bő másfél éve kezdtem komolyan foglalkozni vele a húgom, Herczeg Diána kitartó ösztönzésére, akinek hálával tartozom, mert rengeteg önzetlen támogatást, bátorítást kaptam és kapok tőle mind a mai napig.
Amikor 2017-ben belevágtam, eleinte kisebb, akrillal festett igés táblákat készítettem, melyek különféle egyházi, kulturális alkalmakon lettek értékesítve.
Idén már egy-két nagyobb méretű festményt is vállaltam, melyek konkrét elképzelés alapján, megrendelésre készültek.
‒ Milyen témájú képek tartoznak a repertoárodba?
‒ Szeretem ötvözni a realisztikus ábrázolást a fantáziavilággal és inkább a mai, korunkbeli művészek munkái inspirálnak. Ha nekem kell megterveznem egy adott képet, akkor szükségem van egy kis időre az ötletgyűjtéshez, tervezgetéshez. Fontos számomra az is, hogy alkotásaim ne csak vizuális élményt nyújtsanak, hanem valamiféle üzenetet is hordozzanak, gondolkodásra késztessék az embereket. Ezért is kedvelem a fatáblás képeket, amelyekre mindig írok valamit, másfelől pedig kevésbé időigényesek, mint egy nagyobb méretű kép, ami nem elhanyagolható szempont, ha a hamarosan egy éves kislányomra gondolok.
‒ Hogyan tudod egyeztetni a munkát és az anyaságot?
‒ Nem könnyű összehangolni a családot, az otthoni kötelezettségeimet és a vállalt feladataimat, ennek ellenére igyekszem nem megvonni a gyermekemtől azt az időt és törődést, amire meggyőződésem, hogy most, élete első pár évében van a legnagyobb szüksége, hogy szellemileg, érzelmileg is egészséges felnőtté válhasson. Emiatt elég gyakran előfordul, hogy csak az éjszakai órákban tudok haladni a vállalt munkáimmal. Megesik, hogy csúszok a határidővel, de bízom benne, hogy idővel erre is találok majd megoldást, amennyiben Isten is úgy akarja, hogy ezen az úton haladjak tovább.
Bara Tünde
