Bennünk élő élősködők

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte tizenhatmillió halálesetet okoznak a fertőző és parazitás betegségek. A bélférgesség például a második helyen áll a tbc után. Közel 150 típusa ismert, Ukrajnában eddig 30 fajtájukat észlelték. Ám a megnövekedett migrációs folyamatok következtében előfordulhat, hogy Afrikában és Ázsiában honos típusaik is elkerülnek hozzánk.

– A szülők számára óriási riadalmat okoz a bélféreg megjelenése a gyermek szervezetében – mondja Szvitlana Pica, az egészségügyi minisztérium kárpátaljai laboratóriumának helyettes vezetője. – Az elborzasztó érzésen túl arra gondol, hogy talán helytelenül gondozza gyermekét, esetleg higiénés szempontból követett el hibát. Valóban lehet ez így, ám a legtöbb esetben nem erről van szó.

A leggyakrabban a cérnagiliszta fordul elő. Igen vékony, fehér cérnára hasonlít, és a bél alsó szakaszaiban él. Éjszaka rakja le petéit a végbélnyílás körüli bőr felszínére. Ez okozza a kellemetlen viszketést, mely akár az alvásban is akadályozza a gyermeket. Petéit a végbélnyílás környékéről vett mintából lehet kimutatni, ugyanezt a célt szolgálja a széklet vizsgálata. Ritkábban előforduló és méretét tekintve sokkal nagyobb az orsóféreg. Nevét a két hegyes végéről kapta, egyéb szempontból a földigilisztával mutat hasonlóságot. Ennek a féregnek a jelenléte sokszor nem is okoz panaszt, szinte „véletlenül” fedezik fel a székletben. Más esetben emésztési zavarok, kellemetlen hastáji érzés lehet a tünete.

– Miért olyan veszélyesek a paraziták az egészségre?

– Sokszor tünetek nélkül fertőzik meg a szervezetet, de legtöbbször emésztési zavarokkal, étvágytalansággal, hányingerrel, súlyvesztéssel tudatnak magukról. Azért veszélyesek, mert folyamatosan toxikus anyagokat bocsátanak ki és mérgezik a szervezetet. Az érintett személy ideges, fejfájós lesz, rosszul alszik, elzáródhatnak a nyirokerei vagy az epevezetéke. De akár allergiát, májrákot, a vér különféle megbetegedéseit is előidézhetik az „idegenek”. Mivel legyengítik az egész immunrendszert, amíg meg nem szabadítjuk tőle a pácienst, szervezete más betegségekkel is nehezen veszi fel a harcot.

– A legveszélyeztetettebb célcsoport továbbra is a gyerekeké?

– Igen. Ezenkívül azok a személyek, akik nem tartják be a legelementárisabb higiéniai előírásokat, akik gyakorta fogyasztanak nyers halat vagy húst, akik a trópusi országokba utaznak. A közoktatási intézményeket látogató gyerekeknek az egyötödét érinti ez a probléma, ami azért veszedelmes, mert az említetteken kívül akár fizikai és szellemi fejlődésük lassulásához, emlékezőtehetségük romlásához is vezethet.

– Milyen jelek utalnak egyértelműen a férgességre?

– A sápadt bőr, a szem alatti sötét karikák, a rendszeres hányinger, hányás, a púp környéki hasfájás, a túl sok szélgörcs, a nyáladzás vagy könnyezés mind-mind férgességre utal.

– Mennyire elterjedt problémáról beszélhetünk?

– A felnőtt lakosság körében 100 ezer lakosra 437 fertőzött jut. Ez a tavalyi év azonos időszakához képest 2 százalékos növekedést jelent. Jelenleg 100 ezer gyerek közül 2167 fertőzött. A leginkább érintett korosztály a tizennégy éven aluli.

– Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

– Nagyon egyszerű a recept. Be kell tartani az elementáris higiéniai követelményeket (mossunk kezet minden étkezés előtt és a háziállatok simogatása után), kerülni kell a forralatlan víz fogyasztását. Ne együnk nyers húst és halat, próbáljunk meg változatosan étkezni, a gyenge immunrendszert ugyanis sokkal könnyebben legyűrik az élősködők.

Magyar Tímea

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó