Szeptembertől Beregszászban, Nagyszőlősön és Tiszapéterfalván indult újra a magyar harcművészet Kárpátalján, illetve egy új helyszínnel, Karácsfalvával bővülünk is. A nagyjából 80-90 barantázó számára edzőképző is indult. Iskolai toborzókat, bemutatókat, történelmi lovas napot, edzőtábort, fokozatvizsgát szervezünk. Emellett legalább két versenyt szeretnénk megrendezni, hogy összemérhessük tudásunkat, és módunk legyen nehéz küzdelemben magunkból és egymásból is ügyesebb, erősebb, jobb magyar embert faragni.
A barantás szablyavívás, szabadvívás az egyik legjobb játékunk. Műanyag csőből készítünk klasszikus, magyar, egykezes, végvári stílusú szablya alakú eszközt, amelyet szivaccsal és szövetborítással vonunk be. Így olyan játékszert kapunk, amellyel megüthetjük egymást anélkül, hogy sérülést okoznánk. Legfeljebb egy-két kék foltot. A küzdelem tisztelgéssel kezdődik, majd a másik kezét, lábát, hasát, fejét igyekszünk „megvágni” vagy „megszúrni”. Így számolódnak a találatok, és a pontok. Azonban ha a két küzdő fél egyszerre éri el egymást, az nem érvényes, csak a tiszta találat. Versenyeken fejvédőt is használunk. Ebben a versenyszámban jeleskedett számos alkalommal Kerstner Róbert, akit az odáig vezető útjáról és a barantázásban levő perspektívákról faggattam.
Robi bácsi – mindenki így ismeri a barantások között – szálfatermetű ember, 3 legény édesapja, a budapesti, központi Zrínyi Baranta csapat oszlopos tagja.
Deresedő haja ellenére minden országos versenyen remekel szablyavívásban.
Többször volt alkalmam játszani, versenyezni vele. Lassan pörög föl az üzemi fordulatszámra, lassan, de biztosan melegszik be. Az első néhány összecsapásán még érte szurkolok, aztán meg azért, hogy minél később hozzon vele össze a jószerencse. Jobbára a fiatal, sokat edző barantások sem bírnak el vele.
– Nem először állhattál föl a dobogóra. Az elmúlt években szablyavívásban nagyon sok versenyt megnyertél. Pontosan milyen érmeket is zsebeltél be?
– Háromszoros Zrínyi kupa összetett győztes, kétszeres Balassi Kupa győztes és egy második hely, egy Kárpát Kupa szablya fegyvernem győztes cím. Eddig ennyi.
– Ez nemcsak azért figyelemre méltó teljesítmény, mert szinte az összes baranta szablyavívó versenyen te győztél, hanem azért is, mert elmúltál már 20 éves. Pontosan hány tavaszt is éltél már meg?
– Bizony elmúltam 20, 30, de még 40 is. 48 éves vagyok.
– Mikor kezdtél el barantázni, és miért pont ezt a harcművészetet választottad?
– 40 évesen, 8 évvel ezelőtt találkoztam a barantával egy általános iskolai osztálytalálkozón. Az egyik volt osztálytársam Szadán Szentpéteri Istvánnal barantázott. Robi fiam 6-7 éves kora óta cselgáncsozott, rengeteg edzést, versenyt ültem végig. Volt egy-két szülő, akik beálltak edzeni, hívtak is, de engem nem érdekelt. Volt az ismeretségemben komoly karatés, de az sem érdekelt.
A baranta magyar. Nem másé, nem japán, nem kínai, nem koreai, hanem magyar harcművészet!
– Milyen sportokat űztél korábban, a barantázás kezdetéig?
– Iskolai szinten sportoltam 17 éves koromig, de nem rendszeresen. Egyesületben pedig soha nem. Később jött a katonaság, azután házépítés, 3 gyerek, így egészen 40 éves koromig kimaradt a sport.
– Civilben mivel foglalkozol? Nehéz összeegyeztetni a munkát és a sportot?
– Civil foglalkozásomat a kertbevalo.hu weboldalon láthatod fémöntés lakatos faipari munka nagyon sokféle dolgot gyártunk. A kisiparos munka önmagában kemény, sok edzéssel ér föl. Csak arra kell vigyázni, hogy ne szakítsam meg benne magamat. Ha sok a munka, akkor kicsit nehéz összeegyeztetni a rendszeres edzéssel, versenyekkel, de valahogy mindig megoldódik. Akarni kell, és megy.
– Régebben a kiskunfélegyházi baranta csapatba járt edzeni egy nyugdíjas nagymama, 2 unokájával. Ügyeskedett, mindent szívesen csinált a birkózáson kívül. Botot forgatott, iskolagyakorlatozott velünk, vívott is. Ha elfáradt, akkor picit pihent, és segítette a 6-8 éves unokáit. Most a kárpátaljai edzésekre szintén jár egy nagymama, 2 gyerekével, sőt néha a 4 éves unokája is eljön edzeni. Marika is nagyon ügyes, minden botforgatást elsőre meg tud csinálni, és van, hogy ő segít a kezdőknek iskolagyakorlatokat oktatni. Sok fiatal meg azt mondja 30 évesen, hogy öreg vagyok én már ehhez. Nekik mindig a baranta nagyikkal és veled példálózok.
Mi kell ahhoz, hogy valaki sportolni kezdjen 30-on, 40-en túl? Szerinted van korhatára a barantának?
– Bármikor érdemes elkezdeni bármilyen sportot, főleg harcművészetet. Sőt, kell sportolni, mert minél idősebb az ember, annál jobban kezd beállni az ízület, az izom és a teljesen más mozgás segít abban, hogy ne kössünk be, mint a beton. A baranta azért jó, mert annyira szerteágazó, annyira sok fegyvernem van benne, hogy mindenki megtalálja a maga mozgását, fegyvernemét.
Az idősebbek például a botforgatással nagyon jól ki tudják lazítani magukat.
A barantában mindenki talál kedvére valót, és úgy csinálja, ahogy jólesik neki, nagyobb-kisebb erőbedobással. Az íjászathoz, botforgatáshoz, és sok népi küzdelmi játékhoz nem kell túlzottan megfeszülni. Azért a szellemiségért kell űzni, amit a baranta jelent, mert ez nemcsak egy küzdősport, hanem a magyar népi műveltség szellemiségét őrző, újra meg újra megélő életforma. Nem mentes a súrlódásoktól, nemcsak testi, de lelki sérülésektől sem. Fontos a kapcsolattartás, a rendszeresség, és akkor mindig felfrissül, megújul az ember és a közösség is működik, mozog, él. Nekem nagyon sokat adott a baranta közösség, és még mindig ad. Azt kívánom a kárpátaljai barantásoknak, hogy éljék ezt át!
Szilaj István,
a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa
