Igazi tyúkanyó. Azon tanárok egyike, akit imádnak a diákjai. Szívén viseli a sorsukat, megbízható, segítőkész, nem él vissza tanári tekintélyével, sokkal inkább jó barátként inspirálja és támogatja a rá bízott fiatalokat. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán diplomázott 2007-ben, majd tovább képezte magát és 2016-ban a Debreceni Egyetemen befejezte a doktori képzést, jelenleg a disszertációján dolgozik. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Illár Krisztina, az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium történelem és földrajz szakos tanára.
– Úgy tartják, a történelem ismétli önmagát. Tapasztalta ezt saját élete során is?
– Talán abból a szempontból, hogy előttem több pedagógus is volt már a családban. Például a nagymamám és az egyik unokatestvérem. A folytatólagosság jegyében a keresztlányom is ezt a pályát választotta. Egyébként gyakran azon kapom magam, hogy egyre inkább hasonlítok nagymamámra, mind szakmailag, mind a magánéletben.
– Melyik korosztállyal tud a legkönnyebben együttműködni?
– Amikor 2007-ben, a beregszászi főiskola elvégzése után, huszonkét évesen elkezdtem a pályát és rögtön osztályfőnök is lettem, némi félelemmel tettem fel a kérdést: hogyan tudok majd szót érteni növendékeimmel. De hamar rájöttem, hogy ez az én utam, ezt nekem találták ki. Számomra nincs jelentősége, hány éves a tanítványom, mert minden korosztályban vannak könnyen és nehezen kezelhető fiatalok.
– Mi a titka, hogy a diákjai megbíznak önben?
– Hogy élvezem a diákjaim bizalmát, szeretetét, az valószínűleg abból fakad, hogy érzik, szeretem őket. Figyelek rájuk, meghallgatom a véleményüket, megértem a problémájukat és ezt tőlük is elvárom. Igyekszem baráti viszonyt kialakítani velük. Toleranciára nevelem őket. Nagyon büszke vagyok rá, hogy megbíznak bennem, és olyan dolgokat is megosztanak velem, amit talán a szüleikkel sem mernek.
– Mennyire fogékonyak a mostani fiatalok a régmúlt történései iránt?
– Vannak korszakok, amelyek jobban megragadják őket. Igyekszem megértetni velük, hogy ha nem értik a múltjukat, akkor nincs jelenük és nem tudnak jövőt építeni. A rendelkezésünkre álló tankönyvek egyébként sajnos nagyon rosszak, újakat még nem kaptunk, többnyire a magyarországi szakirodalom segít ki.
– Nagy a pedagógus-elvándorlás, akik maradnak, azokra nagyobb teher, pluszfeladatok nehezülnek. Amikor hazaér egy megerőltető munkanap után, hogyan tud kikapcsolódni? Miből merít energiát?
– Nagyon szeretek olvasni. Elsősorban szakirodalmat veszek a kezembe, amivel két legyet ütök egy csapásra, hisz a kikapcsolódáson túl tovább képezem magam. Mert egy tanár nem engedheti meg magának, hogy megrekedjen egy szinten. A diákok érdeklődését nem a sok számadattal lehet felkelteni, hanem ha valami új, kivételes dologgal rukkolunk elő. Friss energiát a kedvenc háziállataimból merítek, öt cicám és három kutyám van. Imádom dögönyözni, szeretgetni őket.
– Magánélet?
– Szürtében élek a szüleimmel, nagyon jó a kapcsolatom velük, szerintem nekem van a világon a legjobb anyukám és apukám. Párkapcsolatban vagyok. Számomra fontos, hogy egyenrangú társak legyünk, megbecsüljük és értékeljük egymást.
– Mi az, amit ma meg tud tenni, de évekkel ezelőtt még nem volt rá képes?
– Sokat változtam. Talán elsősorban egy korábbi rossz párkapcsolatom tapasztalatai révén. Amikor véget ért, sok mindent átértékeltem, elsősorban azt, mit jelentek saját magam számára.
– Miről szeretne ismert lenni?
– Örülnék, ha 30 év múlva is úgy emlékeznének rám a diákjaim, mint a második anyukájukra.
– Ki az, aki mellett jobban érzi magát a bőrében?
– Az édesanyám.
– Mi az a három tulajdonság, ami a legfontosabb ön számára a barátságban?
– Úgy érzem, több igaz barátom is van. Az őszinteség, a megértés és az is fontos, hogy együtt tudjunk nevetni.
– Mit gondolnak önről mások, ami egyáltalán nem igaz?
– Sokan úgy gondolják, hogy vagány, belevaló csaj vagyok, de valójában sokszor érzékeny, sérülékeny a lelkem.
– Derűlátó vagy inkább pesszimista?
– Optimista vagyok. Amikor gyűlnek a viharfelhők, a hitem az, ami segít, hogy úrrá legyek a nehézségeken. A jó Isten mindig meghallgat…
– Van bakancslistája?
– Nincs. Egyik nagy vágyam volt, hogy eljussak Rómába, s ez megvalósult. Szeretek utazni. Azokat a helyeket preferálom inkább, amelyekhez komoly kultúrkör tartozik. Képtelen lennék egy hétig süttetni magam a tengerparton. Azok az emlékhelyek vonzanak, ahol megelevenedik az élő történelem, ahol karnyújtásnyira van a múlt.
– Vannak előítéletei?
– Amondó vagyok, hogy nem a külső számít, hanem ami belül van. Ahhoz, hogy valakiről véleményt alkossak, előbb meg kell ismernem. Persze vannak olyan emberek, akiket évek alatt sem sikerül kiismerni, mert nem az igazi arcukat mutatják.
– Mi az, aminek híján van a modern társadalom?
– Hiánycikk a személyes kommunikáció, az igaz, őszinte emberi kapcsolatok, a beszélgetés. Társadalomismeret-órán megkérdeztem a gyerekektől, milyen közös családi alkalmaik vannak, és kiderült, hogy gyakorlatilag nem esznek, nem játszanak, nem néznek így tévét stb. Többek között ezért igyekszem olyan programokat kitalálni számukra – szalonnasütés, bowlingozás, kirándulás –, ahol együtt játszhatnak, énekelhetnek, viccelődhetnek, sportolhatnak vagy egyszerűen csak beszélgethetnek.
– Szeret mulatni?
– Nagyon, szeretem a jó hangulatot, társaságban nem kell sokáig nógatni, hogy táncba menjek.
– Mennyire ragaszkodik a tárgyakhoz?
– Eléggé, bár mostanában már igyekszem szelektálni. De sok csecsebecsém van, olyan emlékek, amelyektől képtelen vagyok megválni.
– Melyik emberi tulajdonságot tolerálja a legkevésbé?
– A kétszínűséget, a pletykát. És ha valakit kibeszélnek a háta mögött. Ami a szívemen, az a számon, és ez nyilván nem mindenkinek tetszik, de ilyen vagyok, őszinte és szókimondó, nem bírom elviselni az igazságtalanságot, a megalázást.
– Szokott hosszú távra tervezni? Milyennek szeretné látni önmagát mondjuk tíz év múlva?
– Nem szívesen tervezek. Inkább az aktuális dolgokkal foglalkozom. Nem tudom, hol leszek tíz év múlva, mert nagyon szeretem az állandóságot. Amire biztos vágyom, hogy akkor is egészséges, boldog legyek és már ne csak a gyerekek második anyukája legyek, hanem édesanya is.
Magyar Tímea
