Kárpátalján 9 Petőfi-ösztöndíjas tevékenykedik. Sorozatunkban hétről hétre megismerhetnek egyet, aki nemcsak a programról és az itt végzett munkájáról, hanem személyes tapasztalatairól, elképzeléseiről is mesél.
Kovács Hanna nagyon szereti a gyerekeket. Azt mondja, ha újrakezdhetné, talán óvónő lenne. Most azonban hat tánccsoportot vezet, és még hányat hagyott otthon?! Együttesük megnyerte a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató műsort is. A vajdasági táncos otthon érzi magát Kárpátalján, az a célja, hogy minél több gyerkőc szívébe belopja a hagyományőrzés, néprajz és -tánc iránti szeretetet.
– Honnan érkeztél Kárpátaljára?
– Ha azt mondom, Rúzsa Magdi szülőfalujából, talán több húrt megpendít, mintha a vajdasági település nevét említem, ahonnan származom – meséli a harminchat éves kishegyesi nő. – Magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomám van, a helyi általános iskolában dolgoztam 9 éven keresztül, aztán váltottam a néptáncra. Hétéves korom óta néptáncolok.
A helyi művelődési egyesületnél szinte mindent kipróbáltam, a színjátszástól a modern táncig. Viszont a néptánc vált igazi szerelemmé.
Amatőr táncegyüttesként kezdtük, s azok vagyunk még mindig, mivel nálunk nincsenek hivatásos együttesek. A szerbiai 2000-es évekbeli bombázások miatt felbomlott a csoportunk. Az emberek lassan szétszéledtek. Én csatlakoztam a nálam fiatalabbakhoz, és így folytattam tovább. Teltek-múltak az évek, a csoportvezetőnk átadta nekem és néhány kollégámnak az együttes irányításának feladatát. 2001-ben felmerült, hogy utánpótláscsoportokat is kellene szervezni. Csaba kollégámmal neki is láttunk e munkához. Lassan húsz éve foglalkozom a kicsikkel, és fokozatosan átvettük a felnőtt csapatot is. Emellett 2008-ban beálltam a topolyai Cirkalom Táncegyüttesbe. Mint köztudott, a 2014-es Fölszállott a páva tehetségkutató táncegyüttesi kategóriáját mi nyertük meg.
– Miért volt szükség a váltásra?
– Túl sokat vállaltam magamra. Éveken keresztül ment az, hogy se hétvégém, se ünnepnapom, csak a mókuskerék. Hiába szerettem ezzel foglalkozni, már túlcsordult a pohár. Kezdtem fáradni és amolyan gépezetté váltam. Kezdtem elveszíteni a lelkemet.
Rossz tulajdonságom, hogy nem igazán tudok nemet mondani. Ezen szeretnék változtatni.
Tudtam, ha nem teszem meg e drasztikus váltást, akkor nem tudok kilépni ebből a körforgásból.
– Második éve vagy itt. Miben nyújtasz segítséget?
– Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskolában néptánc-foglalkozásokat tartok tanítás után. Van egy első és egy második osztályos csoportom. A harmadikosak negyedikesek együttese a Cseprente nevet viseli, a felsőbb osztályosok, a tizenegyedikesekkel bezárólag pedig a Csüllő táncegyüttes tagjai. Ők már évek óta táncolnak. Heti két alkalommal tartunk próbákat, koreográfiákat készítek, népdalokat tanítok nekik, illetve népi játékokkal, népszokások magyarázásával foglalom le őket. Szinte minden ünnepre összeállítunk valamilyen kis műsort. Az intézményben mindenféle szervezői feladatból kiveszem a részem, amelyikből csak tudom. Például a nagyberegi hon- és népismereti vetélkedőre is készítettük a gyerekeket az iskola történelem és magyar szakos tanárnőjével. A kezembe akadt egy kárpátaljai betlehemes gyűjtemény, és abból színpadra állítottam a gyerekekkel a gálocsi betlehemest.
A közös munka meghozta a gyümölcsét: a gyerekek jól teljesítettek a vetélkedőn, illetve a betlehemes is szépen sikerült, megnyertük a versenyt.
Az első díj mellé Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő felajánlott egy brüsszeli kirándulást is a gyerekeknek. Őket az idén a Szól a fülemüle tehetségkutatóra is készítem. Tavaly csak a Cseprentét vittem. Emellett amolyan pluszfeladatként – mivel ez nem tartozik a szórványvidékhez – a Nagygejőci Általános Iskolában is belefogtam a táncoktatásba. Felnőttekkel is foglalkozom. 2017 tavaszán a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány felkért arra, hogy tartsam meg a Néptáncoktatás az iskolában című tanfolyamukat. Ez egy ötalkalmas képzés tanítóknak, akik táncot oktatnak. 34 kárpátaljai pedagógus látogatta ezeket a rendezvényeket, és mivel nagyon jól sikerült, ebben a tanévben őszi és tavaszi képzés is indul.
– Sok ukrán gyerek van az iskolában, ők hogyan viszonyulnak a magyar néptáncokhoz?
– Az idei elsősök keményebb diók, mint a tavalyiak. Most nagyon kevés olyan gyerek kezdte a tanévet, aki jól beszéli a magyart. Viszont szeretnek a foglalkozásokra járni, mert dalolunk, játszunk, nevetünk. Hiába tudok szláv nyelven beszélni, csak magyarul társalgok velük. Játékosan oktatom őket, lassan és türelmesen, akár képekkel, színekkel mutogatok nekik.
– Széles skálán mozogsz. Mit kaptál ettől a vidéktől?
– A tavalyi petőfisek közül talán én voltam az, aki a legkevésbé döbbent meg az itteni körülményeken, mivel én is határon túli területről származom, és a mi országunkban is uralkodtak már mindenféle állapotok… Tudom, hogyan kell feltalálni magát az embernek, nem lepnek meg az abszurd esetek. A kezdetektől fogva otthonosan éreztem itt magam. Örülök, hogy ki tudtam kapcsolni a hazai hajtásból, és itt, úgymond, van időm élni. Sokkal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb vagyok, úgy gondolom.
– Mit szeretnél magad után hagyni?
– Akkor lennék igazán elégedett, és mennék el nyugodt szívvel, ha találnék itt olyan embert, akire rá hagyhatnám a csoportok vezetését. Tartok attól, hogy a következő ösztöndíjas – mivel nekem ez már a második évem és többször nem lehet pályázni – egy teljesen más irányvonalon indul el, talán nem is néptáncos lesz. Ha mégis, egyáltalán vállalni fogja-e azokat a dolgokat, amibe én belevágtam,
például Nagygejőcöt, mivel az nem tartozik bele a programba. Holott nekem ők is a szívem csücskei.
A Kincső és a Kis-Kincső csoportok megalakulásukat követően pár hónappal már a GENIUS Jótékonysági Alapítvány által rendezett, Szól a fülemüle – Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutatón debütált, ahol egészen a döntőig jutottunk, pedig alig dolgoztunk öt hónapot. Ez az eredmény annak köszönhető, hogy olyan lelkesek és kitartóak voltak, nem hagytak ki egy próbát sem, szívüket-lelküket beletették. Ezért nem szeretném, ha elhanyagolnák őket, miután elmegyek.
Egy itteni, helyi ember kell, aki azután is folytatja majd ezt a munkát, ha többé nem jönnének ide külföldiek.
– Itt oktatsz, de te magad is táncos vagy. Van-e lehetőséged itt a fejlődésre?
– Hogyne. A magyar néptánc páros tánc, viszont itt egyedül vagyok. Otthon adott volt a férfipartner, itt azonban nekem kell megtanítanom a fiúk lépéseit is, így azt is el kellett sajátítanom. Ez már egy fejlődési alap. Több programba is becsatlakoztam, minden lehetőséget megragadok arra, hogy tanuljak valami újat.
– Értéket hoztál ide. Innen mit viszel haza, amit kamatoztatni tudsz?
– Kézzel meg nem fogható kincseket elsősorban. Nagyon sok szeretetet és megbecsülést kaptam. Otthon is volt ebben részem, de itt, egy idegen közösségben teljesen más volt. Jólesett, hogy „beváltam” itt. Szakmai szempontból pedig sokat tanultam, új tájegységek táncait és itteni mozdulatokat, melyeket be tudom majd iktatni az otthoni mozgalomba.
– Legkedvesebb emlék?
– Minden összejövetel, műsor feltölt, sok szép emlékem van, nehéz egyet kiragadni. Szinte elérzékenyülök a gyerekek láttán, örülök, amikor látom őket a színpadon és sikerül az, amit elterveztünk. A próbafolyamatok is kellemesen telnek, az a sok kis csillogó szem! Ha egyvalamit ki szeretnék ragadni, talán az a pozitív példa lenne, hogy ősszel, amikor visszajöttem, a másodikosok közül egy kisfiú, aki tavaly egy szót sem beszélt magyarul, szeptemberben már az én anyanyelvemen szólt hozzám.
Nyilván ez a szüleinek és a tanítónőinek köszönhető, viszont úgy érzem, egy pici részem nekem is van ebben, és számomra ez csodálatos érzés volt.
Simon Rita
Mi az a PSP?
A Petőfi Sándor Program a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő projekt, amit Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága indított 2015 tavaszán. A PSP az egykori monarchia területére terjed ki, beleértve Ukrajnát is. A program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítse, s ezáltal elkezdődjön a közösségi hálózatok kiépítése. Első körben lassítsa, hosszú távon megállítsa és visszafordítsa a magyarság számarányának csökkenését. Kitűzött cél még a határon túli magyarság és az anyaországi magyarok közti kapcsolatok erősítése, a szórványközösségek magyar azonosságtudatának megszilárdítása.
