Széljegyzet: Szépkorúak vakvágányon

Amikor Nyugat-Európában valaki nyugdíjas lesz, új, teljesértékű életet kezd. Havi ellátmánya révén ugyanis azon túl, hogy semmiben sem szenved hiányt semmiben, megengedheti magának, hogy kikapcsolódjon, utazgasson a világban, wellness-központokban masszíroztassa magát. Az ukrajnai szépkorú, kétezer hrivnyás átlagjuttatásából – s 55 százalékuk ennyiből kénytelen tengődni –, legfeljebb álmodozhat a jól megérdemelt, méltó pihenésről.

Csak összehasonlításképpen: a lengyel átlagnyugdíj 400, a brit 970 euró. A svéd éltes emberek havi 1185, míg az angolok 1700 eurót költhetnek magukra. Némi vigaszt nyújthat, hogy európai viszonylatban Ukrajnában egyelőre legalább a nyugdíjkorhatár az egyik legalacsonyabb: férfiaknál 60, nőknél 57 év. De már nem sokáig. Eddig az vonulhatott öregségi nyugdíjba, aki minimum 25 év biztosított munkaviszonnyal rendelkezett. Mivel a következő években fokozatosan emelik a szükséges, munkával eltöltött évek számát, 2028-ra már 35 évnyi fáradozás után ítélik meg a nyugdíjat. Akik ennél kevesebbet dolgoznak, csupán 65 éves koruktól vonulhatnak pihenőre.
Sajnos, a sokat propagált nyugdíjreform megtorpant. Elhalasztották a nyugdíjbiztosítás idei évre tervezett második pillérének, a felhalmozó magánnyugdíjpénztárnak a bevezetését, mely a remények szerint egykor kiegészíthetné a koros emberek csekélyke járadékát. A képviselők azonban nem vették a fáradtságot, hogy benyújtsák az ehhez szükséges törvénytervezeteket. Hiába na, a választások évében nem túl bölcs, sőt, veszélyes népszerűtlen intézkedéseket hozni, melyek pluszköltségekbe vernék a munkaadókat, esetleg a büdzsét. Így azonban a jelenlegi munkavállalók nem saját jövendőbeli, hanem a jelenlegi idős emberek, megalázóan alacsony nyugdíjáról gondoskodnak csupán. Pedig a Nyugdíjalap már nagyon recseg-ropog, az elmúlt tizennyolc évben több mint a duplájára nőtt a deficitje. Ahhoz, hogy mindenki apanázsát ki tudják fizetni, tavaly a költségvetésből már 139 milliárd hrivnyával kellett megtámogatni. Ennek ellenére nyáron országos szinten késtek a folyósítások.

Summa summárum: az ukrajnai éltes embereknek csak a koruk szép, a mindennapjaik sokkal inkább rút szürkeségben telnek: gyalázat, hogy negyven évnyi tisztességgel ledolgozott év után szubvenciókért könyörögnek, állást vállalnak, akik tehetik, a piacon pitiznek, hogy nehéz fizikai munkával megtermesztett termékeiket értékesítve ki tudják egészíteni ellátmányukat.

 

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó