„…a hitet és a nyelvet megtartani, ez az, amire szükség van”

Kárpátalján 9 Petőfi-ösztöndíjas tevékenykedik. Sorozatunkban hétről hétre megismerhetnek egyet, aki nemcsak a programról és az itt végzett munkájáról, hanem személyes tapasztalatairól, elképzeléseiről is mesél.

András Hanga Csíkszeredában született. A nagyszőlősi járási Csepén ösztöndíjas, ahol otthonosan érzi magát, elmondása szerint a gyerekek is kedvelik, már „Szeretünk, Hangi néni!” felirattal is fogadták, ami igen meghatotta. Széles körű tudással rendelkezik a szórványban élő kisebbségekről. A Pécsi Tudományegyetem kommunikáció- és médiatudomány szakán szerzett mesterdiplomát, majd a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskola ösztöndíjasa lett, jelenleg a disszertációján dolgozik. Témája a székelység nemzeti fejlődésének folyamata az 1989-es romániai forradalmat követő időszakban.

– Mivel foglalkoztál, mielőtt a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa lettél?

– 2015-től két évig a Doktoranduszok Országos Szövetsége Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályának elnöki tisztét töltöttem be, ezt követően a budapesti Oktatási Hivatalban voltam tehetséggondozási szakmai szakértő.

Tanulmányaim és a munkáim is ezer szállal kötődtek a magyar nemzeti kisebbségekhez, különösen az egy tömbben – Székelyföldön – élő székely kisebbséghez, amelyhez tartozónak vallom magam. Részt vettem néprajzi, kulturális antropológiai kutatásokban, amiket igyekeztem tudományos cikkek formájában is rögzíteni, közzétenni. Ebből persze nem lehet megélni, ezért dolgoztam színházban, valamint szerkesztőként is.

– Miért választottad azt a szakmát, és hogyan tudtad kiélni magad benne?

– A „szakma”, a hivatás talált rám, nem én kerestem, tulajdonképpen belenőttem a magyar nemzeti kisebbség problémáinak tudományos igényű feltárásába, ebben nagymértékben inspirált és támogatott az egyetemi élet. Az igazi lökést 2013-ban kaptam, amikor az Országos Tudományos Diákköri Konferencián politikai kommunikációban második helyezést értem el.

Ez erősített meg benne, hogy helyes ösvényen járok.

– Miért jelentkeztél a PSP-be? És miért pont Kárpátalját választottad?

– Mint említettem, tanulmányaim során ezer szállal kötődtem a határon túli magyar kisebbségekhez, rengeteg interjút, fókuszcsoportos interjút készítettem a szórványban és a tömbmagyarság körében,

sok mindent láttam, tapasztaltam, most ezt próbálom „aprópénzre” váltani, a gyakorlatban is alkalmazni.

Ehhez kínált kiváló lehetőséget a Petőfi Sándor Program, amiben két célországot jelöltem meg, Romániát és Ukrajnát. Úgy adódott, hogy a program céljának az felelt meg jobban, ha én Kárpátalján leszek ösztöndíjas. Nem a véletlenen múlt, a szükség hozta így.

 

– Mi a feladatod?

– Öt településen, Csepén, Feketeardóban, Tekeházán, Gödényházán és Királyházán tevékenykedem. A mostoha közlekedési viszonyok miatt a távolabbi településekre csak nehezen jutok el. Még csak fél éve vagyok itt, de már sokadszorra kell javítani vagy cserélni az autógumikat. Az ösztöndíjas programban a médiatudatosság erősítését vállaltam fő feladatomként, megpróbálom a fiatalokat rávezetni arra, hogy a médiában – rádió, tévé, sajtó, internet – megjelenő tartalmak nem automatikusan tükrözik a valóságot, hanem minden esetben valamilyen érdeket képviselnek. Ez lehet kereskedelmi, kulturális, politikai, vallási stb., és ez nem is baj, de ismerjék fel és mérlegeljék.

– Mi volt a legkellemesebb, amit itt tapasztaltál?

– A vendégszeretet melegsége, a törődés. Hihetetlenül gyorsan, napok alatt fogadott be a közösség és szinte kézről kézre, házról házra adtak, hogy tudnak-e segíteni, hogy beszélgessünk, kávézzunk egyet. Nagyon megkönnyítették ezzel a beilleszkedésemet, egyből a szolgálatra tudtam koncentrálni, amiért hálás vagyok.

– Mire számítottál, mielőtt ideérkeztél?

– A magyarországi sajtóban leginkább a konfliktusokról esik szó és kevésbé jelennek meg az örömteli dolgok. A sajtó már csak ilyen, ám nagyon befolyásolja a közérzetet, ha nem tud más forrásból tájékozódni!

Bennem is volt egy kis bizonytalanság, amikor elindultam Kárpátaljára, szerencsére ez mára elmúlt a sok jó szótól, amit kapok.

Most már látom, itt is csak úgy megy az élet, mint az 1990-es évek Romániájában: rengeteg hivatali kötöttség, papírok, pecsétek. Nincs semmi különös ebben, azon túl, persze, hogy az Európai Unióban mi már hozzászoktunk a gördülékenyebb ügyintézéshez.

– Hogyan telnek a mindennapjaid, amikor nem dolgozol?

– Nincs kötött „munkaidőm”, és ezért nincs olyan sem, hogy nem dolgozom. Mindig csinálok valamit, ami hitem szerint előre viszi a Petőfi Programot: foglalkozás- és műsorterveket készítek, filmklubot szervezek, hazai és magyarországi ismerősöket, jó szándékú embereket keresek meg, hogyan tudnának segíteni, közreműködni egy-egy probléma megoldásában. És persze fát aprítok, főzök és minden ilyesmit, ami egy háztartáshoz tartozik. Nem unatkozom, az egyszer biztos.

– Mit szeretnél magad után hagyni Kárpátalján?

– Hiúság lenne azt gondolni, hogy tíz hónapnyi szolgálat során olyan mély nyomot hagynék, ami megváltoztatja az ezer év óta itt élők életét. A petőfisek munkálkodása egy folyamat. Előttem is volt, utánam is lesz, aki meggyőződésből – keresztényi és nemzeti indíttatásból – törődni fog az itteniekkel. És olyan is adódik, akinek más lesz a célja. Én abban bízom – Isten segedelmével –, hogy a kárpátaljai magyarság megőrizheti nyelvét, kultúráját, vallási sokadalmát és örökbe hagyhatja gyermekeinek.

– Szerinted mire lenne még szüksége az ittenieknek?

– A mindennapi életben a szükségleteket az életvitel, a biztonság determinálja, amely – látszólag – az anyagi erőforrások rendelkezésére állásához van köze: víz, gáz, fűtés, élelmiszer, utak stb. Én ezt nem is vitatom, különösen Ukrajna történelmi tragédiáit ismerve.

Ugyanakkor hiszek abban, hogy a gyermekeknek adni különösen fontos, még ha a felnőttek nélkülöznek is emiatt. A gyermekeknek adni, az iskolákra áldozni, a hitet és a nyelvet megtartani, ez az, amire szükség van.

Simon Rita

Mi az a PSP?

A Petőfi Sándor Program a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő projekt, amit Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága indított 2015 tavaszán. A PSP az egykori monarchia területére terjed ki, beleértve Ukrajnát is. A program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítse, s ezáltal elkezdődjön a közösségi hálózatok kiépítése. Első körben lassítsa, hosszú távon megállítsa és visszafordítsa a magyarság számarányának csökkenését. Kitűzött cél még a határon túli magyarság és az anyaországi magyarok közti kapcsolatok erősítése, a szórványközösségek magyar azonosságtudatának megszilárdítása.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó