Nem akartam hinni a szememnek, amikor elolvastam a New York állam új abortusztörvényéről szóló hírt: a jogszabály csaknem minden esetben engedélyezi a születésig végezhető abortuszt.
Mostantól olyan gyermekeket is abortálhatnak, akik már életben maradnának, ha koraszüléssel jönnének világra. Hatályon kívül helyezték a büntetőjogi törvény minden megzatelhajtással kapcsolatos büntetési tételét, továbbá azt az alapelvet is eltörölték, mely szerint ha egy gyermek az abortusz során mégis élve jön a világra, az orvosoknak mindent meg kell tenni, hogy megmentsék az életét.
Ez az a híres Nyugat, ami felé tartunk? Azok, akik a megengedett 12. hétig végeztek terhességmegszakítást, talán be tudták mesélni maguknak, hogy a méhben megfogant magzat még nem is ember. Viszont egy hetedik-nyolcadik hónapban lévő magzatot hogyan nézhetnek levegőnek?! Így is, úgy is meg kell szülni a gyermeket, ha már a harmadik trimeszterbe ér a nő, a kisbabát nem lehet csak úgy eltüntetni a méhből. Érthető, ha az édesanyát próbálják menteni, de felháborító, ha csak a fellazult erkölcsök miatt, a felelősség hiánya következtében dönt valaki így.
Hányan próbálkoznak évekig teherbe esni, sikertelenül?! (Erről az 1986-ban megírt, 2017-ben vászonra vitt A szolgálólány meséje sorozat jut eszembe. A Margaret Atwood regényén alapuló mű cselekménye a jövőben játszódik, de már most is megállná a helyét.) Aki pedig abban az áldott helyzetben van, hogy megtermékenyül – sok meddő, hormonproblémákkal küzdő nővel ellentétben –eldobja magától az ajándékot. Sokan még fogyatékos gyermeküket is megszülik, felnevelik. Inkább adná örökbe, hogy az a gyermek más valaki örömére legyen!
Ez az igazi szülői szeretet és felelősségvállalás bizonyítéka.
Persze, minden eset egyedi, nem lehet, nem szabad általánosítani. Ám annyi bizonyos, aki eldobja magzatát, az élet legnagyobb csodájától fosztja meg önmagát.
Baj, hogy ez törvényi jóváhagyással tehető meg. Legalábbis New York államban.
