Szóka Krisztina: „Mindenben keresem a jót”

Tősgyökeres beregújfalui, tizenhárom éve dolgozik az óvodában. Szerény, barátságos természetű, kerüli a konfliktusokat. Az életben ért megrázkódtatásokon a hite segítette át. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Szóka Krisztina, a beregújfalui Fenyőfácska óvoda nevelőnője.

– A családjukban anyáról lányára szállt a szakma.

– Édesanyám 38 évig dolgozott az óvodában. Jóformán én is a kisdedóvóban nőttem fel, mindennapos vendég voltam ott. Amikor felkértek erre a nevelői munkára, természetes volt, hogy elvállalom. Viszont akkor még nem volt ilyen végzettségem. Ezért 2007-ben felvételiztem a Rákóczi főiskola óvodapedagógia szakára.

– Három gyermek édesanyja.

– 2002-ben mentem férjhez. A legidősebb fiunk, Márk Zoltán 15 múlott, a beregszászi főiskola szakképzési intézetében tanul, matematika szakon. Péter Krisztián a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban harmadikos. A hároméves kislányunk pedig óvodás. Nyáron, a szülési szabadságom után együtt jöttünk vissza. Emília a kiscsoportba jár, én a nagycsoportban nevelek. Szeret itt lenni, de nehezen tudja elfogadni, hogy anya itt óvónő, és nem csak az anyukája. Ez néha nekem is megnehezíti a helyzetemet, de idővel csak megszokja.

– Önöknek mi vált be a gyereknevelésnél?

– Nem vagyok szigorú anya. Inkább én szoktam engedni, a férjem hozza a keményebb döntéseket. Úgy gondolom, szeretettel sokkal több mindent elérhetünk. Ha látja a gyerek, hogy megbízhat bennünk, megértjük őt, akkor nagyobb hatást érünk el néha, mintha kiabálnánk vele vagy erősen fenyítenénk.

– Elmaradhatatlan családi program?

– A vasárnapi ebéd. Hétköznapokon pedig a közös vacsorák. Az asztalnál mindenkinek megvan a helye. Ha bejön egy vendég, olykor Emília szóvá is teszi, hogy az, ahová leült, az apa helye.

– Jut ideje valamilyen hobbira?

– Nem sok szabadidőm van, munka után az otthoni teendők elvégzésére koncentrálok. De szívesen sétálok Emíliával, pihenek a családdal. Ha több időnk lenne, szívesen utazgatnánk. Ha mód adódik, a Kárpátokba kirándulunk, azt nagyon szeretem. A kézimunkálással sajnos úgy vagyok, hogy elkezdem, aztán nem fejezem be. Több félbehagyott munkám is van. Talán ez is egy rossz tulajdonságom, ilyen téren nem vagyok túl kitartó. Nem véletlen, hogy itt dolgozom, úgy látom, ez a nekem való munka, mivel változatos, mindennap történik valami, ezt nem lehet megunni.

– Mi az, amit kevesen tudnak Önről?

– Nyitott könyv vagyok. Az ismerőseim tudják, mire számíthatnak. Megbízható vagyok, lelkiismeretesen végzem a rám bízott feladatokat.

– Könnyen alkalmazkodik?

– Igen. Igyekszem kerülni a konfliktusokat, inkább engedek. Nem tartom magam akaratosnak. A férjem ezt most biztos cáfolná, mindig azt mondja, csendesen ki tudom vívni, amit szeretnék.

– Van példaképe?

– Az Úr Jézust mondanám annak, mivel hívő emberként neki tetsző életet igyekszünk élni, és az Ő tanításai szerint próbálunk cselekedni.

– Tehát vallásos?

– Reformátusok vagyunk. A gyerekekkel való munkát is úgy kezdtem, hogy az örömhír klubban foglalkoztam a kicsikkel 1997-től. Hitoktatói diplomát is szereztem. 2000-től Nagyberegre is átjártam. Helyettesítettem a hitoktatót, gyermek bibliaórákat tartottam, aztán eljöttem az óvodába, és azóta itt folytatom a nevelést.

– Milyen más szakmát próbálna ki?

– Anno varrónő voltam, de az ülőmunkákat nem bírom. Külföldön is dolgoztam házvezetőnőként, de miután családom lett, otthagytam. Még nem gondolkodtam azon, hogy kipróbálnék-e valamilyen újabb szakmát, mivel szeretem a mostani állásomat. Úgy gondolom, amit szeretünk, abban kell fejlődnünk és kiteljesednünk.

– Optimista vagy pesszimista?

– Inkább az első. Mindenben keresem a jót. A bajok közepette is arra gondolok, hogy minden okkal történik, és felül kell kerekedni a gondokon.

– Érték valamilyen megrázkódtatások?

– Volt néhány. Legelőször huszonegy évesen, amikor édesapámat elveszítettük. Rákban halt meg, elég hirtelen. A műtétem nagyon megviselt. Méhen kívüli terhességem volt. Emília születése előtt egyszer elvetéltem. Ezeket nehéz volt feldolgozni, de a férjemmel átvészeltük. Nagyon szerettünk volna egy kislányt, hála Istennek meg is kaptuk. A hitem sokban segített, megerősített a nehéz időkben. Hálás vagyok, mert tudom, hogy ha Isten valamit el is vesz tőlem, nincs okom panaszra, hisz már sok mindennel megajándékozott.

– Könnyen barátkozik?

– Igen, viszont ritkán szoktam kezdeményezni. Ha olyan alkalom adódik, akkor szóba elegyedem bárkivel, nem vagyok visszahúzódó, de nem szeretek tolakodni.

– Szereti a változatosságot?

– Igen. De néha nem vagyok elég bátor hozzá. A hajamat kb. két éve vágattam le, addig hosszú volt. Annyira merész viszont nem vagyok, hogy gyakran változtassak.

Simon Rita

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó