Megtartotta tisztújító közgyűlését a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat. A 2018-as esztendőt Makuk János értékelte.
– Tartalmas esztendő áll mögöttünk – kezdte beszámolóját a szeretetszolgálat elnöke. Összesen 810 család szerepel az adatbázisunkban, őket igyekszünk valamilyen úton-módon segíteni. Tavaly például 5600 felnőtt pelenkacsomagot juttattunk el a rászorulókhoz, több száz mozgássérülteket segítő eszközünk van kárpátaljai családoknál. Naponta új emberek keresik fel az irodánkat, és kérik a segítségünket.
Mint mondta sikeresen működik , a baba-mama klub, mint ahogy az ifjúsági csoport is, ami a közeljövőben két részre oszlik, az egyikben a kisebbek, míg a másikban az idősebb gyerekek foglalkoznak majd. Nagy erőlepést tettek az ECDL-vizsgaközpont ügyében, a romaintegrációs program is. Sikeresen zajlott le a mozgássérült gyerekek és egészséges társaik nyári táboroztatása.
– Fennállásunk 24-ik évfordulójára, kiadunk egy füzetet, amely az eddigi munkánkat foglalja össze. Ebben az esztendőben sem fogunk pihenni.
Március 22-én, operaestet szervezünk a főiskola átriumában, aztán áprilisban, májusban sor kerül a többi programra, nyáron pedig jönnek a gyermeküdültetések – hangsúlyozta Makuk János.
Avar Gábor, a Johannita Rend képviselője Németországban bezárt templomokból és zárdákból származó, feleslegessé vált, fából készült feszületeket ajándékozott a szervezetnek. Mint mondta, a kárpátaljaiak azok, akik őrzik a kereszténységet Európában. A feszületeket Rácz István római katolikus plébános áldotta meg. Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi nagykövete meghívta a máltai tagokat a csíksomlyói pápai misére, és kérte Schumiczky Andrást, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének tagját, hogy támogassa az utazást.
Szilágyi Mátyás a beregszászi konzulátus főkonzulja a külképviselet további támogatásáról biztosította a szeretetszolgálatot.
A tisztújító közgyűlésen a tagok ismételten bizalmat szavaztak Makuk Jánosnak és a vezetőségnek.
Hegedűs Csilla