Január végén derült ki, hogy az Ungvári FC-nél folytatja pályafutását az egykori Sahtar-játékos, a kétszeres válogatott Pukánics Adrián. A nagyszőlősi születésű középpályás 19 éve alig tizenhat évesen került el 1500 kilométer távolságra szülőföldjétől. Mesébe illő történet az övé, a sarki grundról hívták meg a nagynevű Sahtar Doneck akadémiájára. Az ezredforduló környékén az ukrán labdarúgás üdvöskéjeként emlegették. Nem alaptalanul, a korosztályos válogatottak hózóemberének számított, tagja volt a 2006-ban az U-21 Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert csapatnak. Oleg Blohin kapitánykodása idején két meccs erejéig a nagyválogatottban is bemutatkozott, Líbia ellen gólt is szerzett. Doneckben vált ismert focistává, ám a külföldi sztárok kiszorították a keretből, emiatt kölcsönbe került, több csapatnál is megfordult, végül Mariupolban horgonyzott le. Egy szezont Grúziában töltött, egy rövid ideig Finnországban is megfordult, az Ungvári Hoverlától viszont 45 perc játék után távozott. Tavaly bajnoki címhez segítette szülővárosa csapatát, a Nagyszőlősi FC-t, jelenleg az Ungvári FC számít a 35 éves irányító rutinjára és premier ligás tapasztalatára.
– Az ön korában általában a focisták szögre akasztják a stoplist, mi motiválja még?
– Hogy az ember mit akar, az egy dolog, de vannak külső tényezők is, mint például az egészség. Szerencsére ezzel nincsenek gondok, ahogy a futball iránti vágy és szenvedély sem mérséklődött bennem az évek alatt, így egyelőre nem tervezem a visszavonulást.
– Erről tudtak Ungváron is?
– Valószínű. Tavaly év végén keresett meg az ungvári klubvezetés. A találkozón vázolták terveiket, azt, hogy nekem milyen szerepet szánnak ebben a történetben. Kértem pár nap gondolkodási időt, ugyanis szerettem volna egyeztetni az előző csapatom, a Negyszőlősi FC vezetőivel arról, milyen elképzeléseik vannak a jövőt illetően. Ugyanis felmerült, hogy az ugocsai székhelyű egylet is elindul a profivá válás útján, ám ezeket a terveket egyelőre jegelik, ezért úgy döntöttem, hogy Ungváron folytatom. Az Ung-parti klubnak komoly tervei vannak, meggyőzött az a koncepció, amit felvázoltak nekem. Jelenleg az országos amatőr bajnokságban szerepel a csapat, de a következő idénytől az ukrán harmadosztálynak vág neki. Imponál, hogy alapemberként számítanak rám. Pozitívumok közé tartozik továbbá, hogy gőzerővel folynak az infrastrukturális fejlesztések, az Avangard-stadionban lesz az edzőközpontunk. Épülnek az új pályák, alagcsövezték és lecserélték a gyepszőnyeget a központi játéktéren.
– Pedig rossz emlékek fűzik a megyeszékhelyhez. 2013-ban az átigazolási időszak utolsó napján az Ungvári Hoverlához került, s az első mérkőzésen a szünetben lecserélték. Azt követően nem látták edzésen. Mi történt?
– Vjacseszlav Groznij, az ungváriak akkori vezetőedzője többször is felhívott és azzal győzködött, hogy itt az ideje visszatérni Kárpátaljára. Végül kötélnek álltam, főleg azért, mert igen ritka, hogy egy játékost az edző invitál a csapatba. Persze tudtam a klubnál már akkor jelentkező anyagi gondokról, ám a játékosok, akiket megkérdeztem, azt mondták, hogy a fizetést időben kapják. Ám mint utólag kiderült, Groznij megvezetett.
– Miért is?
– Ideutaztam, három napot edzettem a csapattal. A Vorszkla Poltava ellen játszottuk az első meccset, kezdő voltam, ám a szünetben engem és másik két játékost, is lecserélt a vezetőedző. Beáldozott minket, hogy mentse saját magát, azt nyilatkozta, hogy lehetőséget adott az új szerzeményeknek a bizonyításra, mi viszont nem váltottuk be a hozzánk fűzött reményeket. Bűnbaknak állítottak be, ezt követően gyakorlatilag hátat fordított nekem az edző és a csapatvezetés. Ráadásul az Iljicsivec sem fogadott vissza. Egy éven belül ez volt a második átigazolásom, így a szabályok értelmében nem mehettem más csapatba.
– Mivel foglakozott abban az egy évben?
– Az Ukrán Labdarúgó Szövetség ellenőrző és fegyelmi bizottsága üléseit látogattam, ugyanis a béremet nem fizették ki, az edző és a klubelnök egymásra mutogatott. Végül a bírósági döntéseknek köszönhetően megkaptam a pénzem egy részét, de a teljes tartozást máig sem rendezték.
– Megbánta, hogy hat éve a Hoverlához igazolt?
– Igen, futballkarrierem legrosszabb döntése volt, hogy hittem Groznij szavának, egy évem veszett kárba. Most gondoljon bele, kinek kell egy olyan játékos, aki egy évig sehol nem játszott.
– Akkor nem merült fel, hogy abbahagyja?
– Egy pillanatig sem, mert tudtam, nem azért nem játszom, mert rossz focista vagyok.
– Mennyire nehéz ezek után bízni az emberekben, főleg, hogy most szerződés sem köti az Ungvári FC-hez, ugyanis amatőr csapatoknál mindössze kézfogás szentesíti a megállapodást…
– Azóta jóval óvatosabb vagyok. Az ungvári klub nem kecsegtetett csillagászati fizetéssel, elmondták, mi az, amit biztosítani tudnak számomra, milyen az anyagi háttere a klubnak, én pedig ezek alapján döntöttem. Ezen a szinten ez így működik, nyártól viszont már szerződésről tárgyalunk, a harmadosztályban ez előírás. Úgy látom, hogy hosszútávon számítanak a rutinomra és premier ligás tapasztalatomra.
– Az ukrán játékosok körében egyre népszerűbb a magyar élvonal, az elmúlt 2-3 évben legalább egy csapatra való focista igazolt NB I-es klubokhoz. Ön soha nem vágyott Magyarországra, vagy nem hívták?
– Néhány éve az ukrán játékosok kinevették az ügynöküket, ha magyar, belga, szlovák vagy osztrák bajnokságban szereplő klub ajánlatával kereste meg őket. Most kapnak ezek után, ugyanis az ukrán fociban messze nincs annyi pénz, mint korábban, ráadásul a két ukrán topcsapatot leszámítva a színvonal is sokat romlott. Ami engem illet, 2014-ben, amikor még élvonalban szerepelt, a Nyíregyházi Spartacusnál voltam próbajátékon, végül szerződés nem lett belőle. Közrejátszott ebben egy edzőváltás is. Ha ma lennék 22 éves, én is szívesen külföldre igazolnék. Az én időmben sokkal több lehetőség volt az ukrán fociban mint ma. Egyébként, mint sok magyar gyerek, én is a Fradinak szurkoltam, s arról álmodoztam, hogy egyszer majd abban a csapatban játszom.
– El tudja magát képzelni a kispadon, mint edző?
– Vannak ilyen ambícióim. 2017-ben be is iratkoztam egy A+B licences kurzusra, ám amikor 2018 elején elindították a csoportot, pont Finnországban voltam próbajátékon egy másodosztályú csapatnál. Választanom kellett, maradok vagy hazajövök tanulni. Akkor úgy döntöttem maradok, és egy évvel elhalasztottam a képzést. Idén viszont nem indítottak csoportot, így újra csúszik a tanulás. Csak abban bízom, hogy ami késik, nem múlik!
– Elégedett azzal, amit eddig letett az asztalra?
– Alakulhatott volna másképp is a futballkarrierem, és olyan is van, amit másképp csinálnék, de összességében nincs okom panaszra. Fiatalon csak a focival törődtem, az edzésekre koncentráltam, hogy a legjobbat nyújtsam. Akkor az tűnt logikusnak. Ahogy az ember idősödik, tapasztaltabb lesz, természetes, hogy másképp látja és másképp cselekedne.
