Nyakunkon az idei év első választása, aztán jön még kettő. Most még a találgatások heteit éljük: vajon ki lesz az elnök, változik-e valami körülöttünk?
Sokan szeretnénk, ha új szín, üde frissesség jelenne meg a politika nagyszínpadán, hogy aztán az átterjedjék az élet minden más területére is. Ám van egy dolog, ami azt mondatja velem: hiú ábránd mindez, semmi sem fog itt megváltozni.
Elsőre biztosan furán hat, de párhuzamot vonnék a külföldi rendszámú autókkal kapcsolatos eljárás és a választások között. Emlékezhetünk, mekkora felháborodás övezte a külföldi rendszámú autósok körében a drákói szigorítást, amikor kiderült, hogy a remélt könnyítés helyett súlyos euróezreket kell kifizetniük járműveik ukrajnai legalizálásáért. Holott korábban azzal etették őket, hogy amnesztiát, jelentős kedvezményt kapnak a kormánytól.
Az első felháborodási hullámban még autógumikat égettek, határátkelőket zártak le, de pár nap alatt alábbhagyott a lelkesedés, s ki-ki sunyiban – hogy a szomszéd se tudjon róla, vagy nemritkán kölcsönből – elment inkább és levámoltatta a kocsiját. A politikusok eközben olyan maszlaggal etetik őket, hogy a nyugdíjkasszába megy a pénzük, nemzeti, állampolgári kötelességük ezt megtenni. Mindennek tetejébe a hatalmas levámoltatási igény újabb korrupciós csatornákat nyitott, sokan pluszpénzeket is fizetnek, csakhogy hamarabb túl legyenek a procedúrán. Én még ilyet nem láttam, amikor az emberek önként és dalolva viszik pénzüket a mindent elnyelő állami bugyellárisba…
Nem tudok másként fogalmazni: a hatalom ismételten hülyére vette saját népét. A probléma országszerte egymilliónál is több autótulajdonost érint. Ha összezártak volna, Kijevben aligha tudnák keresztülvinni ezt a méltánytalan eljárást, de így majd csak azokon csattan az ostor, akiknek nincs pénzük rá, hogy ukránra cseréljék a szlovák, lengyel, litván jelzésű rendszámtábláikat.
Janukovics elkergetésekor egy politikai nyilatkozat elég volt a Majdanhoz, most az sem szült Avtomajdanos népharagot, hogy súlyos pénzeket vettek ki az érintettek zsebéből, amit családjukra, gyermekeikre költhettek volna. Ha ez egy sajátos szonda volt a választások előtt, a kitalálók dörzsölhetik a tenyerüket, merthogy a nép ingerküszöbét ez sem lépte túl, jöhetnek a további trükkök. Akarva-akaratlanul egy Széchenyi-idézet jut eszembe: „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel…”
