Bálozás a nemes cél érdekében

Múlt hétvégén első ízben rendezték meg a Nagydobronyi betegekért jótékonysági bált, melynek a népművészeti tanoda adott otthont.

– Mi azok vagyunk, akik nem az ország, a világ megváltását tűztük célul magunk elé, hanem csupán közvetlen környezetünknek szeretnénk hasznára lenni, községünk betegeinek segíteni. Pár héttel ezelőtt kezdtük el a szervezést, melyben a legaktívabban a Zöld ág énekkar tagjai vettek részt, azzal a reménységgel, hogy a jövőben hátha sikerül életben tartani és folytatni ezt az eseményt… Sokan nem tudtak személyesen részt venni az alkalmon, de eljuttatták adományaikat. Ez az összeg húszezer hrivnyát tett ki.

A rómaiak szerint az idő szalad, a szeretet marad. Ez fontos igazság és nem mindegy, mire használjuk – fogalmazott köszöntőjében Varga Gizella, jegyző.

– Helyesbítenem kell, hiszen ez már a második jótékonysági alkalmunk. Sokan emlékezhetnek rá, hogy 2016-ban egy koncerten Szanyi Fruzsinának segítettünk. Akkor 46 ezer hrivnyát sikerült összegyűjteni, ami nem kis összeg. Ez is azt mutatja, hogy a faluban nagy az összetartás, és ha valaki bajba kerül, az emberek, a szomszédok a segítségére sietnek. Ezt az önzetlenséget saját bőrömön is tapasztaltam – mondta köszöntőjében Popka János, Nagydobrony polgármestere.

Az est folyamán fellépett a Zöld ág énekkar, a Hatrác tánccsoport, Iván Inna, a Nagydobronyi Kultúrház vezetője.

A jelenlévőket svédasztalos fogadás várta. A talpalávalót Kovács András, mindenki Endre báttyája és Torma Gergely húzta.

Információink szerint a rendezvénynek köszönhetően a nagydobronyiak 73 ezer hrivnyát fordítanak a falu elesettjeire. Az adományok további elosztásáról, a betegekhez való eljuttatásáról pedig Nagydobrony internetes oldalán lehet majd tájékozódni.

Bara Tünde

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó