Kitüntetésben részesült a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete

Családháló díjat kapott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok egyesülete Budapesten. Az eseményen – melyen családokat segítő intézményeket és szakembereket tüntették ki – dr. Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára nyújtotta át az elismerést az egyesület elnökének.

A díj átadását megelőzően a Családháló országos szervezője méltatta a KMNE munkáját.

Eredményes közösségszervező tevékenység Kárpátalján

Székely Attila elmondta, hogy a mai helyzetben az egyesület fontos szerepet tölt be a kárpátaljai családok életében. Hozzátette, hogy Ukrajna háborúban áll és ez a konfliktus a kárpátaljai magyarság mindennapjaira hatással van. A nagycsaládos egyesület ebben a nehéz időszakban jelentős szakmai és közösségszervező tevékenységet végez a területen élő magyarok szülőföldön való megmaradásáért.

Kiemelte, hogy az évek óta tartó szakmai munka elismeréseként ítélték oda a díjat az egyesületnek.

„A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete fontos szövetségesünk. A céljaink közösek. Mindaz, amit cselekednek, számos határon túli magyar család életére befolyással van. Most szeretnénk elismerni azt az évek óta tartó társadalmi munkát, amit az egyesület és annak vezetése lelkiismeretesen, a Kárpátalján élő magyar családok védelmében cselekszik. Egy olyan tevékenységet díjazunk, mely reményeink szerint folytatódik a jövőben is.” – fogalmazott.

Székely Attila megköszönte az egyesület elnökének a Kárpátaljai Testvércsalád Mozgalom elindításában, felépítésében és eddigi lebonyolításában nyújtott segítséget.

Közel 4000 tagot számlálnak

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete 2012-ben jött létre 34 alapító család akaratából kárpátaljai, családokkal foglalkozó civil szervezetek munkájának köszönhetően. Céljuk, hogy összefogják és segítsék a Kárpátalján élő többgyermekes magyar családokat. Az egyesület érdekvédelmi szervezet, programokat szervez a területen élő kis- és nagycsaládok számára. Az eseményeken hangsúlyozzák és népszerűsítik a fiatalok körében is a család, nagycsalád értékét; ezáltal javítani igyekszik a magyar demográfiai helyzeten.

Az egyesületnek mára 668 tagcsaládja van Kárpátalja minden járásából, összesen 77 településről. A taglétszám meghaladja a 3600 főt.

Évente hozzávetőleg 100 különböző programot szerveznek: nagycsaládos napok, gyereknapok, hazai és külföldi kirándulások, jogsegélyszolgálat, klub foglalkozások, vetélkedők, sportnapok színesítik tevékenységüket.

Az egyesület munkáját az alapítás óta Török Dénes vezeti.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete 2014-től a Családháló szakmai partnerszervezete. Segítségüknek köszönhetően valósult meg a Kárpátaljai Testvércsalád Mozgalom, mely program a határ két oldalán élő magyar családok közötti személyes kapcsolatfelvételt és kapcsolattartást szolgálja. Az együttműködésnek köszönhetően a program az elmúlt öt évben több mint másfélezer kárpátaljai és magyarországi gyermek és családjuk támogatását eredményezte.

 

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó