Az ukrán elnökjelöltek népszerűségi listáját vezető humorista színész, Volodimir Zelenszkij azzal állt elő, hogy a regnáló hatalom különféle bűncselekmények elkövetésével próbálja őt és a Kvartal 95 nevű humorszínházát hamisan megvádolni, egyebek között pénzmosással.
A Facebookon közzétett videoüzenetben Zelenszkij közölte, hogy erre rendvédelmi szervek munkatársai hívták fel a figyelmét. A showman szavai szerint tájékoztatták arról, hogy Petro Porosenko elnök pártjának egyik képviselője valamilyen bűncselekmény regisztrálását végzi épp most a hatóságoknál, amelyeknek személyesen a showman a gyanúsítottja. Arról is tudomást szerzett, hogy bizonyos személyek keresik a kapcsolatot a luhanszki szakadárokkal, mert az általuk ellenőrzött területen akarnak az ő nevében óriásplakátokat kihelyezni.
„Örülök, hogy a vezetésünknek ilyen sok barátja van a terroristák között” – fűzte hozzá ironikusan a humorista.
Emlékeztetett arra is, hogy a napokban kiderült: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) lehallgatta kijevi kampányirodáját. Zelenszkijről a kampány kezdetétől azt terjesztik, hogy Igor Kolomojszkij oligarcha bábja, amit ő és Kolomojszkij is cáfolt. Mindketten úgy nyilatkoztak: üzleti kapcsolatuk kimerül abban, hogy a Kvartal 95 produkciói jelenleg a Kolomojszkij tulajdonában lévő 1+1 tévécsatornán futnak. Zelenszkij cáfolta azt a híresztelést is, hogy elnökké választása után visszaadná Kolomojszkijnak a csődtől államosítással megmentett Privatbankot.
Az ilyen és ehhez hasonló álhíreket Zelenszkij unalmasaknak minősítette, s hogy semlegesítse őket, versenyt hirdetett: arra kérte az embereket, hogy találjanak ki róla szellemesebb álhíreket. Ez utóbbiak közül a legjobbakat az interneten saját maga tette közzé mindenki szórakoztatására.