Talán nincs még egy annyira vegyesen megítélt vadászati mód mint az agarászat. Miközben az évek folyamán a segítő állattal történő zsákmányejtés – vadászgörényes üregi nyulazás és solymászat – valami miatt teljes jogot nyert Magyaroroszágon és Európában, az agarászat megmaradt a falusi rabsicok „sportjának”. Hivatásos vadászként e sorok írója is sokáig vallotta, hogy a nyúl sarkában rohanó agár duplanullás söréttel történő karikába lövése a vadgazda egyik alapvető kötelessége.
Véleményével persze nem volt egyedül, hiszen 1948-tól szinte a rendszerváltásig Magyarországon a dúvadként irtandó kategóriába tartozott az agarak minden faja. Nemzeti kincsünk, a magyar agár pedig sokáig rosszarcú „megélhetési orvvadászok” fegyvere volt, de aztán történt valami. Először Újfalvi Sándor 1857-ben megjelent, majd a 80-as években reprint kiadást megélt „Az erdélyi régibb és közelebbi vadászatok és vadak” című kötetét lapozva támadt fel sokakban az érdeklődés eme ősi kutyafajta iránt. Hiszen a „hamar agár” nyomában, vágtázó ló hátáról „Jupiter mennyköveként” zúgó buzogánnyal vagy szekercével az agarak által lefogott farkast agyoncsapni nem lehetett utolsó mulatság. Aztán a legendák szerint a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig című 1964-es magyar film okán kellett autentikus magyar agarakat keríteni Mátyás udvarának díszleteiként, és innen eredeztethető a fajta feltámadása. Hogy ez így volt-e, arra ma már nehéz választ adni, de elindult valami a magyar kinológiában, minek köszönhetően a magyar agár elkezdte visszanyerni helyét mint történelmi örökség, hungarikum és vadászeb.
Nemrégiben a fajta legelkötelezettebb védelmezőjével az Országos Agarász Egyesület elnökével, Keresztes Jánossal sikerült elbeszélgetnünk e csodálatos vágtázógépekről.
– Tudnunk kell, hogy a magyar agár fénykora – kezdte az elnök úr – 1835-re datálható,, akkor alakultak az első agarász-egyesületek. Gyakran megbízhatatlan vadászfegyverek korában az agarászat olyan férfias sportot jelentett, amire a reformkor nemesei mint egy jövendő, „történelmi megmérettetésre” való edzésre tekintettek. Az agarászat népszerűsödése persze magával hozta az angol agarak térhódítását, melyek lényegen gyorsabbak a magyar agárnál, de aztán az illetékesek észbe kaptak és rájöttek, hogy a Kárpát-medence vad viszonyaihoz kell az ősi szittya magyar agár, amely nemcsak futni, de ha kell, harcolni is tud. Igaz, a vadászfegyverek tökéletesedése nagyon gyorsan kiszorította az agarat, mint vadászebet, ám ekkor közbeszólt a történelem.
– Nevezetesen…
– Az történt, hogy a szabadságharc leverését követően a Bach-korszakban az addig meglehetősen szabad lőfegyverbirtoklást drákói szabályok kezdték akadályozni. A magyar kis- és középnemesség viszont nem volt hajlandó lemondani a vadászatról, és ismét „elővették” az agarat, amelyre nem vonatkoztak a tiltások. A kényszer szülte agarászat pedig sosem látott fellendülést hozott. Ez egészen 1948-ig tartott, amikor viszont a magyar agarat rendeletileg kiirtandónak nyilvánították a kommunisták.
– A fajta viszont mégis továbbélt….
– Igen, és nem is akárhogyan. Főképp a Nyírségben, a roma orvvadászok és nincstelen parasztok kezén. Azok az emberek tartották meg fajtatisztán a magyar agarat, akiknek nem volt vesztenivalójuk. Számukra az agár nyújtotta vadpecsenye fontosabb volt, mint a rendőr által kimért „kádárkolbász” (gumibot), vagy a néhány heti elzárás. Ezek a kutyák bizony sok esetben a nincstelenek számára tettek húst az asztalra, és noha a rendszer foggal-körömmel küzdött a jelenség ellen, a rabsicok kezén túlélt a fajta. Mára viszont a hagyományos vadászati módok újabbkori felvirágzása okán elértük azt, hogy végre ismét lehet legálisan agárral vadászni.
– Napjainkban hogyan zajlik egy legális agarászat?
– A vadászok úgynevezett füzérre kötött kutyákkal mennek a hajtásban, és aki előtt nyúl ugrik, az rábocsájtja a kutyáit. Általában egy pár agár indul hajszára, mert ritka az úgynevezett „szóló agár”, amelyik olyan gyors és tapasztalt, hogy egyedül is elkapja a nyulat. Legálisan nyúlra, rókára és aranysakálra vadászhatunk magyar agárral, ami nagyban hozzájárult, hogy eme ősi fajta nemcsak küllemében, de jellemében is megőrizhette igazi mivoltát.
– Miért? Milyen az „igazi” magyar agár?
– Ék alakú fejjel és testtel bíró, karcsú, de nagyon izmos fajtáról van szó. Színezete nagyon sokféle lehet, hiszen míg a keleti végeken inkább a sötétebb színű egyedek dominálnak, Nyugat-Magyarországon a fehér alapszín és a tarkaság is bevett. A küllemnél viszont sokkal fontosabb a belbecs. Elengedhetetlen, hogy a vadászagárnak úgynevezett vadász alapvizsgát (VAV) kell tennie, hiszen a fegyelem elengedhetetlen egy társas vadászaton. Ezek a kutyák érdekes módon szemre hajtanak, szaglásuk minimálisan érzékeny és ezért csak addig „sarkallhatják” a nyulat, amíg az látóterükben van. Fontos tudni továbbá, hogy a magyar agár nem olyan sprinter, mint az angol agár vagy a whipet, hanem igazi maratonista. Nagy távolságokat is befut, ezért fontos, hogy minden körülmények között visszatérjen a gazdájához. Ez a fajta ráadásul sosem volt az agárversenyek sztárja, hiszen nem olyan gyors, mint konkurensei. Ezért lényeges, hogy vadászhassunk vele és igaz mivoltában láthassuk a munkáját. Az agárpálya sima talaján kergetni a műnyulat egy dolog, de ettől gyökeresen különbözik, amikor tarlón vagy őszi mélyszántáson kell a kutyánknak elkapni a fülest, amelyik ráadásul rúg, karmol és harap.
– Milyen ma Magyarországon az agarászat megítélése?
– Szerencsére egyre jobb. Mára sikerült ezt a kutyafajtát kimosnunk a megélhetési orvvadászat egykori bűnéből. Mivel pedig a hagyományos vadászati módok – az elültöltő-fegyveres vadászat, a solymászat, a vadászíjászat és mára az agarászat is – egyre nagyobb teret hódítanak, a magyar agár fanatikusai ismét megbecsült tagjaivá tudtak válni a vadászok nagy családjának.
Matúz István
