Deskó Tamás fotóiból rendezett kiállítást a Pro Cultura Subcarpathica Beregszászban, melyet március 11-én nyitottak meg. Az ungvári fiatalember fényképein a külváros elhagyatott terei, a közelmúlt romjai jelennek meg: pusztulásra ítélt, bezárt ipari létesítmények, használaton kívüli, omladozó középületek. Ezzel a témavilággal az amatőr fotós a napjainkban népszerű urbex irányzat sajátos változatát képviseli. Felvételei személyes narratívákká rögzítik a múltba tűnő jelen pillanatait. A képek a geometrikus formákat preferáló szerkesztés, ugyanakkor a spontán hatásokra fókuszáló tekintet kivételes összjátékának köszönhetően a káoszon felülemelkedő rendet, az épített környezet és a természet kölcsönhatásának temporalitását is képesek megjeleníteni.
– Úgy négy éve foglalkozom fotózással, hobbiszinten indult, és szerintem még most is ott tart, mivel mobiltelefonnal készítem a képeket – magyarázta Deskó Tamás. – Nekem egyszerűbb, mert gyakran nehezen megközelíthető helyeken járok, ahová komolyabb technikát nem viszek magammal, a telefon viszont mindig nálam van.
Emellett sokszor spontán fényképezek: ha észreveszek egy omladozó épületet, megpróbálok bejutni.
Szemügyre veszem, mi van odabenn. Néha szerencsém van, és egészen különleges dolgokat tudok lencsevégre kapni.
– A képeit elnézve arra gondolhatunk, jó ég, milyen érdekes és egyedi, hogy vannak emberek, akik ilyesfajta témákat kedvelnek, örökítenek meg. Volt, ami még önt is meglepte?
– A „legérdekesebb” az ungvári vágóhíd. Amikor beljebb merészkedtem, a szemem elé tárult egy elég nagy medence, amely tele volt kiszáradt csontokkal. Mit ne mondjak, elég bizarr látvány volt, ez valóban meglepett, nem számítottam erre. Egyébként első perctől érdekel ez a téma – az elmúlás, a sötét helyek, ez a kettő szerintem összetartozik. Eleinte csak véletlenül bukkantunk rá a barátommal ilyen helyekre, most már célirányosan keresem ezeket.
– A fotókat Kárpátalján készíti?
– Főleg Ungváron és környékén, de most már egész Kárpátalját igyekszem felölelni, és külföldön is voltam már párszor. Ha nyaralok valahol, ott is szétnézek, nem omladozik-e valami a környéken.
– A mostani az első kiállítása. Milyen reflexiókat vár?
– Már attól boldog vagyok, hogy ilyen sokan eljöttek. Érdeklődéssel figyelem, tetszenek-e az embereknek a képeim, látnak-e benne valamit. Nekem ennyi elég is, hiszen mint mondtam, számomra ez hobbi, azért fotózok, mert szeretem.
A fotók, melyekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és irodalomkedvelők készítettek egyéni reflexiókat, április 11-ig tekinthetők meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tetőterében (Fodó Sándor Kulturális Központ).
Hegedűs Csilla
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
