Mint ismert, az ukrán parlament napirendre tűzte az aljas és vad politikai szándékot tartalmazó új nyelvtörvénytervezetet.
Magyarságszervezeteink két meghatározó személyisége, dr. Brenzovics László, az Ukrán Legfelső Tanács jelenlegi képviselője és dr. Tóth Mihály a II. összehívású Ukrán Legfelső Tanács képviselője közös tanulmányt tett közzé a Holosz Ukrajini napilapban, az ukrán parlament hivatalos lapjában, mely elérhető a cimgolos.com.ua portálon is ( A szöveget rövidítetve adjuk közzé). Mint a bevezetőben írják, a publikációjukkal fel kívánják hívni Ukrajna parlamenti képviselőinek és közvéleményének figyelmét arra, hogy az 5670-d számú, Az ukrán nyelv, mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvénytervezet ellenkezik az ország nemzetközi kötelezettségeivel, alkotmányellenes. A szerzők rámutatnak: veszélyeket hordoz magában.
A publikáció szerzői megjegyzik: 2018. október 4-én Ukrajna Legfelső Tanácsa 261 szavazattal első olvasatban elfogadta az államnyelv működésének biztosításáról szóló törvénytervezetet, amire az Ellenzéki Blokk képviselői kivételével gyakorlatilag minden egykori koalíciótag igennel szavazott, továbbá számos független képviselő, is támogatta azt. Támogatta a törvénytervezetet a Miniszteri Kabinet Szakértői Munkacsoportja is, melyet Ukrajna elnökének utasítására hoztak létre. Ez a közvélemény körében azt a benyomást kelti, hogy a dokumentum teljes körű támogatásban részesül, jogszerű és Európa-barát.
A szerzők igyekeztek a kritikus részekre, mégpedig az emberi jogok, a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak betartására összpontosítani. Megjegyzik, szembetűnő, hogy a kinyilvánított célokkal ellentétben a dokumentum számos kétértelmű és ellentmondásos, jogbizonytalanságot szülő tételt tartalmaz. Például, a törvénytervezet indoklásában azt állítják, hogy a tervezet célja az ukrán nyelv a közélet nyilvános szféráiban történő használatának szabályozása, s hogy a hatásköre nem terjed ki a vallási szertartások nyelvére, a magánszemélyek közötti kommunikációra, és kizárólag az államnyelv státuszának szabályozását javasolja. Ezeknek a rendelkezéseknek a jogbizonytalansága összefügg a „magánkommunikáció” jogi értelmezésének hiányával, a beterjesztők azon kísérletével, hogy az állami nyelvhasználat szabályozását elkülönítsék a nemzeti kisebbségek nyelvétől annak ellenére, hogy Ukrajna alkotmánya a nyelvek, és nem egy külön nyelv alkalmazási rendjének törvényben való meghatározásáról rendelkezik (10. és 92. cikkely), azaz a törvénytervezet megsértette az Alkotmányban előírt egyidejű-közös szabályozás szükségességének elvét.
A szöveg ellentmond a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény 10. cikkelyében leírtaknak, miszerint: A felek kötelezettséget vállalnak, hogy minden nemzeti kisebbséghez tartozó személy esetében elismerik anyanyelve szabad használatának jogát magánbeszélgetésben, nyilvánosan, szóban és írásban. Továbbá ellentmond a Regionális, vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája egyik alapelvének is, amely szerint Ukrajnának, mint a nemzetközi szerződés részesének, olyan politikát és törvénykezést kell folytatnia, mely a regionális vagy kisebbségi nyelveknek a magán − és közéletben, szóban és írásban való használatának megkönnyítésén alapul (1. rész, 7. cikkely, D pont).
A szerzők megállapítják, a törvénytervezet kezdeményezői e terület szabályozása során eltértek a kizárólag az államnyelv alkalmazásának szabályozását célzó elvi szinten bejelentett szándékuktól, ezzel alapjaiban sértve az ukrán parlament ügyrendjét. A törvénytervezet első olvasatban, alapul való elfogadásáról szóló parlamenti rendelet szövegébe ágyazva, a beterjesztett szövegtől merőben eltérő, korában senki számára nem ismert normatív tartalommal hagyták jóvá a dokumentum 17. cikkét. E formájában, a nevezett törvénycikk tartalmazza Az oktatásról szóló 2017. évi törvény sokat vitatott, az oktatás nyelvét szabályzó 7. cikkének normatív szövegét, kibővítve azt még két-, a nemzeti kisebbségek nyelvén való oktatást hátrányosan érintő előírással, megállapítja az ukrán nyelv alkalmazásának kizárólagosságát a külső független tudásfelmérés (érettségi és felvételi vizsgák), valamint az idegen nyelv oktatásának folyamatában (az első olvasatban elfogadott törvénytervezet 17. cikk 3. és 7. részei).
Ezzel kapcsolatosan felmerül a kérdés arról, hogy a tisztelt képviselők amikor parlamenti határozatban tesznek javaslatot a nemzeti és nyelvi kisebbségek anyanyelvi oktatási jogainak további szűkítésére, elfeledkeznek azokról az ígéretekről, melyet a regnáló államhatalom szinte minden vezetőjével közösen tettek a Velencei Bizottságnak az oktatási törvény 7. cikkével kapcsolatos ajánlásainak végrehajtását (implementálását) illetően? Vagy talán már akkor sem állt szándékukban betartani ezen ígéreteiket, mikor tették azokat? − fogalmaznak a tanulmány szerzői. Majd kifejtik:
„A törvényjavaslat számos cikkelyének normatív tartalma nyilvánvalóan sérti vagy veszélyezteti az alapvető emberi jogokat a diszkriminációval szembeni védelem és az anyanyelv használatára való jog szempontjából, melyek biztosítva vannak Ukrajna alkotmányában, az 1. rész 24. cikkében, valamint a 2. rész 10. cikkében, melyek szerint: A polgárok egyenlő alkotmányos jogokkal és szabadságokkal rendelkeznek, és egyenlők a törvény előtt. A nyelvi vagy egyéb jellemzők alapján nem lehetnek kiváltságok vagy korlátozások; Ukrajnában garantált az orosz és az Ukrajnában élő más nemzeti kisebbségek nyelvének szabad fejlődése és használata. A törvénytervezet rendelkezései ugyancsak ellentmondanak a nemzetközi jogi követelményeknek, melyek megtalálhatók A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 27. cikkelyében, mely szerint: Azokban az országokban, ahol etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyeket nem lehet megfosztani attól a joguktól, hogy ugyanazon csoport többi tagjával […] a saját nyelvüket használják. A törvénytervezet ellentmondásos részei véleményünk szerint, többek között a következők:
– a 7. cikkely, amelyben a közszférában tevékenykedők gyakorlatilag teljes közére vonatkozóan megállapították az államnyelv ismeretének kritériumát, ami különösen aggályos a választott képviselőket illetően, hiszen ez a polgárok demokratikus folyamatokban való részvételének korlátozását jelenti majd;
– a 15. cikkely, amely az államnyelvet a választások és népszavazások során alkalmazandó egyetlen nyelvként határozza meg, így egyenlőtlen helyzetbe hozva azokat az állampolgárokat, akik nem beszélik vagy nem kellő szinten beszélik az államnyelvet, így nem tudnak hatékonyan részt venni ezekben a folyamatokban. Ez a norma akadályozhatja a választási kampányok alatti szabad, kommunikációt;
– a 21. cikkely, amely csak akkor teszi lehetővé a nem ukrán nyelvű nyomtatott sajtó két vagy több nyelven történő megjelenését, ha ezek közül az egyik az államnyelv. Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség általános jogi elveinek megsértése mellett az ilyen jogi normák megsértik a nyomtatott média piacán érvényes egyenlő verseny szabályait, valamint az információ szabad áramlását, s az ahhoz való szabad hozzáférést is…
…Az 5670-d törvénytervezet nem teljes vizsgálatának befejezésében szükségesnek tartjuk nyomatékosítani, hogy ebben az anyagban nemcsak saját véleményünket fejezzük ki, hiszen ilyen vagy hasonló kritikák elhangzottak már számos európai intézmény és tisztségviselő elemzéseiben, melyekben hangsúlyozták, hogy a kérdés szabályozásának összhangban kell lennie Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival, s hogy a második olvasatra vonatkozó javaslatok előkészítése során az ukrán parlamentnek konzultálnia kell az érintett felekkel, ideértve a nemzeti kisebbségek képviselőit is, továbbá azt is javasolták, hogy a törvénytervezetet terjesszék a Velencei Bizottság elé. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, miután elvégezte az Ukrajna Legfelső Tanácsa által első olvasatban elfogadott dokumentum részletes szakmai elemzését, arra a következtetésre jutott, hogy a törvénytervezet nem nyújt sem alapos, sem kiegyensúlyozott megközelítést a kisebbségi nyelvek védelmével kapcsolatos kötelezettségek végrehajtására, s azt ajánlotta az ukrán vezetőség számára, hogy „az összes érintett csoporttal folytatott konzultációk alapján alkossanak egy világos jogalkotási és politikai rendszert a nyelvhasználattal kapcsolatban, ezáltal biztosítsanak garanciát a kisebbségi nyelvek védelmére és alkalmazására, beleértve azokat a nyelveket is, melyeket kisebb közösség használ. Egy ilyen keretrendszer biztosítaná a hivatalos nyelv népszerűsítését és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek nyelvi jogai közötti egyensúlyt”.
Ezek és egyéb fenntartások, köztük a Legfelső Tanács emberi jogi, nemzeti kisebbségek jogainak és a nemzetek közi kapcsolatok kérdéseinkben illetékes bizottsága, továbbá a Legfelső Tanács tudományos és szakértői osztályának véleménye ellenére az ukrán törvényhozás vezetői és a törvényjavaslat kezdeményezői továbbra is e kezdeményezés európaiságáról, jogszerűségéről és korszerűségéről beszélnek. Mi több, hangsúlyozzák a dokumentum rendkívüli szabadelvűségét, kijelentve, hogy liberálisabb mint bármely törvény, amely más európai országban van érvényben.
Az elemzés szerzői kategorikusan nem értenek egyet ezzel, és támogatják Marina Sztavnyijcsuk ukrán szakértő állásfoglalását, amely szerint a 2018. október 4-én első olvasatban elfogadott 5670-d törvényjavaslat a leginkább konfliktusgerjesztő, a legkiegyensúlyozatlanabb az összes beterjesztett nyelvtörvény-javaslat közül. Úgy vélik, hogy e törvénytervezet elfogadásának szándéka, valamint maga az elfogadási eljárás is egy direkt konfliktus -előidézési elgondolás alapján történik. Osztják a véleményét azzal kapcsolatban is, hogy azon európai értékek, melyeket a Majdanon tüntető polgárok képviseltek, nemcsak a vízummentesség bevezetéséről szóltak, hanem kivétel nélkül az összes ukrán állampolgár alkotmányos jogairól, s az ország vezetőinek (és az államirányítási rendszer minden tisztviselőjének) felelősségéről ezen jogok betartásáért. Hiszen az országot kormányzók felelős magatartása segíti elő elsősorban az európai integrációs törekvéseket. Azonban e tervezet törvényerőre emelésével Ukrajna egyre távolabb kerül az Európai Uniótól − fogalmaz Brenzovics László, a VIII. összehívású Legfelső Tanács és dr. Tóth Mihály, a II. összehívású Legfelső Tanács képviselője.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
