Ukrajna, mint kapocs

Nem szab gátat a magyar–ukrán gazdasági kapcsolatnak a két ország közötti politikai konfliktus, az érintett vállalkozók nem merítették ki az üzleti kapcsolatokban rejlő potenciálokat, állapítja meg a napi.hu cikke. A magyar beruházók számára Ukrajna lehet a közvetítő kapocs a posztszovjet térség államai felé.

Ukrajnában 2014 óta háború van, ami szervesen meghatározza a gazdaságot is. Az ENSZ hivatalos becslése szerint 5,9 millió ukrán vendégmunkás dolgozik Európában, ám ez a szám vélhetően kisebb a valóságosnál. Erre utal, hogy gyorsan nőnek a külföldön dolgozó ukránok hazautalásai: 2018-ban 35 százalékkal 16,5 milliárd dollárra ugrottak, ami jóval több, mint az ország GDP-jének 10 százaléka.
Viszont az országban ettől még nem állt meg a gazdasági élet. A befektetések – bár sok helyen találkoznak nehézségekkel a vállalatok, kisebb cégek – ettől még folyamatosak.

Egyelőre viszont Magyarország kimaradt az üzletelésből, de ez hamarosan megváltozhat: tavaly novemberben Siófokon átadták a magyarországi tiszteletbeli ukrán konzul, Horváth Zoltán irodáját. Az ukrán gyökerekkel rendelkező üzletember pedig megalapította az East-West Mentor Consulting Group nevű cégét is, amely a két ország befektetői között közvetít, valamint segíti őket eligazodni az eltérő jogi szabályozások között. Arról, hogy Horváth Zoltán miként látja a gazdasági együttműködés lehetőségeit, valamint hogy hogyan fest Ukrajna öt évvel a Majdan és a Krím elcsatolása után, Ackermann Sándorral, a Külügyi és Külgazdasági Intézet posztszovjet térségekre szakosodott szakértőjével közösen tartott háttérbeszélgetésen számolt be.

„Az 1991-ig tartó szovjet uralom gazdaságilag eleve predesztinálta Ukrajna sorsát. Csak megnehezítette a helyzetet a 2004-es narancsos forradalom, a 2008-as gazdasági válság, majd a Majdan és az utána következő válság” – ismertette az ország gazdaságát az elmúlt időszakban leginkább meghatározó állomásokat Ackermann Sándor. A harcok erősen terhelik az állam gazdaságát: Petro Porosenko elnök még 2015-ben mondta azt, hogy naponta 8 millió dollárba kerül a háború, azóta pedig nem történt olyasmi, ami alapján azt lehetne gondolni, hogy ez az összeg érdemben csökkent volna. Az ország keleti területén zajló konfliktus komoly pénzügyi érvágás is. Donbász térsége már a szovjet időkben is fontos ipari terület volt, hatalmas kárt okoz az államnak, hogy elveszítette a felügyeletet a régióban – tette hozzá Ackermann, aki a problémák között említette a 6-7 milliósra becsült belső és külső elvándorlást is.

A márciusi elnökválasztás kapcsán a szakember arról beszélt, hogy várhatóan nem történik fordulat:

Kijevben euroatlanti elköteleződésű hatalom marad március után is.

A magyarországi ukrán tiszteletbeli konzul úgy látja, hogy leginkább a kis- és középvállalkozói réteg találhat erős partnereket Ukrajnában. A magyar üzletember-diplomata tapasztalatai alapján mindkét oldalon van erre nyitottság, mind a termék-, mind a szolgáltatásexport és -import területén. A kiaknázatlan lehetőségek abban is látszanak, hogy bár a két ország szomszédos egymással, Ukrajna legfontosabb európai gazdasági partnere mégis Hollandia, Olaszország, Németország és Lengyelország. Jelenleg az ukrán–magyar forgalom aránya egyik oldalról sem több 2-3 százaléknál.

A közel egy éve megalapított East-West Mentor Consulting Group tanácsadó cég eddigi eredményei alapján Horváth Zoltán úgy látja, hogy míg Ukrajnából inkább konkrét építőipari beruházások érkeztek Magyarországra, addig kifelé jellemzően az élelmiszer- és műszaki kereskedelemben sikerült eredményeket elérni. Viszont szerinte több olyan szolgáltató cég is van, amely szeretné megvetni lábát a szomszédban, de ez bonyolultabb, mint a termékek kiszállítása, több időt és energiát kell beleölni, hogy eredmények legyenek.

Fontos a közvetítés a felek között, mert bár a két ország történelmében sok a hasonlóság és a közös pont, az üzleti kultúrában aprónak látszó, de annál jelentősebb eltérések vannak. „A magyar befektetők nehezen fogadják el, hogy miért kell olyan sokat beszélni egy üzletről, mint amennyire bőven szeretik ezt megtárgyalni az ukránok. Fordítva pedig azt szokják meg nehezen, hogy Magyarországon gyorsan a lényegre kell térni” – ismertetett egy ilyen tényezőt Horváth Zoltán, aki közvetítő cégével ennél nehezebb helyzetekben is próbál útbaigazítást adni: például a jogszabályi kereteket ismerteti meg az azokra nyitott vállalkozókkal.

De a Magyar–Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara tagjaként sem véletlenül nevezte el East-Westnek (kelet-nyugatnak) a kapcsolatlétesítést segítő társaságot: Ukrajna ugyanis amellett, hogy az euroatlanti térség és geopolitikai mező felé nyit, a posztszovjet térségben is megvetette lábát, erősítette kapcsolatait. „E folyosókra a keletebbre lévő egykori szovjet tagállamokhoz a magyar vállalkozók nehezen találhatnának oda, viszont az ukrán partnerek segítségével izgalmas lehetőségek várnak rájuk” – fogalmazott a tiszteletbeli konzul.

Forrás:

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó