Idegen- és túravezető, utazás-, valamint szállásszervező, a Duna TV Hazajáró című honismereti és turisztikai sorozat stábjának kárpátaljai kalauzolója. Bíró András igazán színes személyiség, aki hol az Árpád-vonal bunkereiben, hol a Borzsa-havasokban, máskor a Gorgánok hegyei között vezet honismereti túrákat. A hegyi túrázás terjedése nemzetközi trend, egyre többen keresik a lehetőségeket, a szervezett programokat.
– Hogyan lett a hegyek szerelmese?
– Az én történetem egyáltalán nem mondható szokványosnak, hisz Nagyberegen születtem és nőttem fel, ahol ugyebár nincsenek hegyek, maximum a Bereg-vidéki szőlődombok. Eredeti szakmámat tekintve magyar nyelv- és irodalomszakos tanár vagyok, az Ungvári Állami Egyetemen végeztem. Egy ideig Benében és Makkosjánosiban dolgoztam pedagógusként, majd egy szórványprogram keretében 2006 augusztusában Kőrösmezőre kerültem. Az iskola mellett bőven jutott időm felfedezni a környéket, ekkor szerettem bele igazán a Kárpátokba.
Otthonosan mozogtam az erdő legmélyén, ahol még mobil térerő sincs, elkezdtem túrautakat szervezni.
Akkoriban a legtöbb ide érkező turista a Hóvárra (Hoverla), a Petroszra, az ikerhavasra, valamint a Fekete-Tisza forrásához, az Árpád-vonal bunkereihez akart eljutni. A családommal 2013-ban visszaköltöztünk Nagyberegre a családi házba. Azóta szinte egész Kárpátalján vezetek túrákat a Borzsa-havasokban, a Csornahora és a Fagyalos hegységben stb. Teljesen autodidakta módon tanultam ki ezt a szakmát.
– Ezek szerint ez egy szakma…
– Rengeteg idegenvezető van Kárpátalján, viszont fél kezemen meg tudom számolni, hány magyar túravezető tevékenykedik vidékünkön. Nem elég ismerni az útvonalat, jó emberismerőnek kell lenni, tudni kell bánni a vendégekkel.
Az idegen- és a túravezetés között a legnagyobb különbség az, hogy egy túra sokkal nagyobb felelősséggel jár a vezető és a túrázó számára is.
Egyértelműen nagyobb felkészültséget igényel. Fel kell ismerni a képességeink határait. A turistának részletesen el kell mondani, milyen nehézségek várnak rá a hegyen, hogy ne érje meglepetés. Profi hozzáállásáról ismert a beregszászi Horváth Zoltán, aki a 4. számú középiskola tanára. Évente 30-40 utat visz végig, újabbnál és újabbakat fedez fel. Aztán ott van a munkácsi Popovics Béla, aki mindannyiunk számára példakép. Évtizedek óta járja a Kárpátokat, elképesztő tudással vértezte fel magát. És ezzel a felsorolás végére értünk.
– Kárpátalján mivel érdemes elkezdeni a túrázást?
– Azt szoktam javasolni, hogy elsőre kisebb szintkülönbségű, rövidebb útvonalakkal kell próbálkozni.
Egy 10 kilométeres túra 200–300 méteres szintkülönbséggel már egy kamasznak vagy egy idősebb embernek is menne.
Ilyen a Körösmező melletti túra, mely 630 méteres szintmagasságtól indulunk és 950 méterig jutunk. Az emelkedős rész szépen eloszlik, vannak pihenős szakaszok. Az elején megismerkedünk a kőrösmezői Budapest szállóval, felkeresünk egy első és egy második világháborús katonatemetőt, innen a Kosztalivka nevű hegygerincre vezet az utunk, ahonnan csodás kilátás tárul elénk. Útbaesnek az Árpád-vonal bunkerei, illetve magáról a védelmi rendszerről is sok mindent megtudunk, végezetül
egy UNESCO világörökség listájára is felkerült fatemplomot tekintünk meg, mindössze két ilyen van. Rengeteg élményt lehet így gyűjteni.
De akár az Ungvárhoz és Beregszászhoz közelebb fekvő Munkács melletti Szinyák-hegységben is találunk egyszerűbb túrautakat.
– Ez volt a könnyű, melyek a nehezebbek?
– A Csornahora hegységben a Hóvár, a Petrosz vagy a Pop Iván megmászása már komolyabb fizikumot igényel, főleg ha sátorral, súlyos hátizsákkal több napos túrára indulunk. Ez már 5, jobb esetben 3 nap alatt teljesíthető, attól függ, kinek milyen a tempója. Itt 1800 és 2000-es hegyeknek a gerincén és a csúcsain megyünk keresztül, ehhez már kell a kondíció és a felkészültség.
– Mennyire felkészültek, ismerik-e a terepviszonyokat a túrázók?
– Többnyire abból származik a baj, hogy vezető nélkül indulnak csoportok úgy a hegyekbe, hogy egyáltalán nincs tapasztalatuk, ismeretlen számukra a vidék.
Ezt még tetézik azzal, hogy a hegyimentő-szolgáltatónál sem jelentkeznek be, tehát ha baj van, senki nem tudja, merre járnak. Leggyakrabban ez vezet tragédiákhoz.
Fontos a felkészülés, a jó minőségű felszerelés, az idegenvezető. A túravezető felelőssége mérlegelni és eldönteni, mikor kell visszafordulni, lefújni egy túrát. Sokan rosszul mérik fel saját képességeit. Amikor a hegygerinceken járok, gyakran látok kereszteket 1500-1800 méter magasságon, melyek 18-30 éves személyeknek lettek állítva.
Valószínűleg azért, mert a fiatalok túlbecsülik az erejüket, és felelőtlenül vágnak neki a hegyeknek.
– Ön már került veszélyhelyzetbe?
– Igen, a pályafutásom elején. Úgy is fogalmazhatok, hogy a halál torkából menekültem meg. Több mint 10 évvel ezelőtt hárman indultunk el egy háromnapos komolyabb túrára.
Ma úgy beszélek erről, hogy mindent elkövettünk annak érdekében, hogy otthagyjuk a fogunkat.
Nem néztük meg az időjárás-előrejelzést, megfelelő ételt és ruházatot sem vittünk magunkkal, ráadásul rossz minőségű volt a sátrunk, ami minden alkalommal átázott, amikor esett az eső. Hála Istennek élve megúsztuk, őszintén szólva nem sok hiányzott, hogy ne így legyen. De tanultunk belőle.
– Sokan a Duna TV Hazajáró című műsorából is ismerhetik önt, ugyanis a stáb állandó kárpátaljai segítője. Ez a műsor mennyire hozta meg az emberek kedvét határokon innen és túl ahhoz, hogy felfedezzék azokat a helyeket, amelyeket a képernyőn láthattak?
– Több az érdeklődő, de nagy rohamról nem beszélhetünk. Varjú Zoltánnal és Horváth Zoltánnal megalapítottuk a Kárpátaljai Magyar Hazajáró Túraegyletet, ami heteken belül hivatalosan is bejegyzésre kerül. Május közepén Hazajáró közönségtalálkozót szervezünk, a következő napon pedig túrára indulunk.
Az a cél, hogy népszerűsítsük Kárpátalja túraútvonalait, nemcsak a magyarországi egyesületek és túrázók felé, hanem a kárpátaljai magyarok irányába is.
– Utánpótlás?
– Négy gyönyörű gyermek édesapja vagyok. Péter most 11 éves, ő már volt velem az 1880 méter magas Ikerhavason, a kisebbik fiam is járt már 1700 méter felett, hogy csak a nagyobb csúcsokat említsem. Ők majd eldöntik, akarnak-e ezzel komolyan foglalkozni, egyelőre azt látom, szívesen jönnek.
– Jellemzően kik túráznak a Kárpátokban?
– A hegyeken járva sok emberrel találkozom, főleg a Hoverla közelében, ugyanis az ukránok számára kultuszhelynek számít.
Nagy számban vannak lengyelek, akik az egykori határt kutatva a Csornahora és Fagyalos hegységet keresik fel, míg a csehek a Gorgánok és a Kraszna-havasok vidékén a Szinevéri tengerszemet és Alsókalocsa (Kolocsava) környékét látogatják.
A csehek elsősorban azért jönnek, mert az Átok völgye és a Nikola Suhaj, a betyár című Ivan Olbrecht-regény itt játszódik, s ennek hatására az eredeti helyszíneket kutatják. A magyaroknak Egán Ede lehetne a kapcsolódási pont, ám az a tapasztalat, hogy róla nagyon kevesen hallottak. Viszont a történelmi helyek igen népszerűek.
Szabó Sándor
