A húsvét utáni „tömegroham” a Tiszaújlak-Tiszabecs határátkelőn a lehető legvadabb káoszt okozta.
A kilométeres gépkocsisort elnézve az embernek önkéntelenül is a dél-afrikai búrok „Nagy Trek”-je jutott az eszébe, hiszen a szebb jövőt óhajtó derék telepesek is hasonló sorokban indulhattak neki az afrikai pusztának, hogy megszabaduljanak az angolok „gyámkodásától”. A párhuzam persze sántít, de azért van benne némi igazság. A határátkelőn egyre türelmetlenebbül várakozókat ugyanis szintén egy felsőbb hatalom – a közismert ukrán nyomorúság, melynek okát most ne firtassuk – serkentette útra, és elibük is legalább olyan komoly akadály állt, mint anno a búrok előtt a Vér folyó.
A vendégmunkások bősz határátkelési kísérletének viszont az „ártatlan” helyi közlekedni akarók is áldozatául estek.
A határátkelő „jellegzetessége” ugyanis, hogy a várakozó kocsisor a közút KÖZEPÉN várakozik, a forgalom meg mellette jobbról-balról zajlik.
Igen érdekes helyzet ez annak, aki megszokta, hogy kies szépországunkban a KRESZ szabályai szerint jobbról nem igazán ildomos előzni vagy kerülni.
Persze a sorbanállók élete sem móka és kacagás, hiszen legtöbbjüknek záros időn belül munkába kell állnia, hogy családjaiknak hazautalják majd azt a pénzt, amivel mellesleg az ukrán költségvetéshez is hozzájárulnak. Ahhoz a költségvetéshez, amelyiket járható utak, emberhez méltó határátkelők, és társaik céljából szoktak „összedobni” a derék europer honpolgárok. Mármint ott a mesés távolban. A Vér folyó – akarom mondani a Tisza – napnyugati oldalán.
Matúz István
