Ajándékot édesanyának

Május első vasárnapján hagyományosan az édesanyákat ünnepeljük. Bár egy nap kevés hálát adni a sok jóért és áldozatért, melyet értünk tesznek, mégis mindenki arra törekszik, hogy, egy apró gesztussal is, de kedvében járjon annak, aki a világra hozta őt. A Nagydobronyi Magyar Házban kézműves délutánt tartottak, ahol a gyerekek anyukájuknak, nagymamájuknak készíthettek ajándékokat.

Péntek délután ismét gyerekzsivajtól volt hangos az épület. Herczeg Diána vezetésével tűpárnákat, levendulával illatosított szív alakú párnácskákat készítettek az apróságok.

– Milyen érzés látni, hogy ennyi gyerek sürög-forog, hogy az anyukájuknak készítsenek valami szépet. Mi a legnagyobb ajándék, amit egy gyermek adhat ilyenkor az édesanyjának?

– Természetesen nagy boldogsággal tölt el, hogy ilyen sokan érdeklődtek a program iránt. Jó volt látni, hogy minden gyerek nagy örömmel készített ajándékokat az édesanyjának, nagymamájának. Nagyon aranyosak voltak, még ha nem is lett teljesen tökéletes, elmondták, hogy nekik így is tetszik.

Így van ez az édesanyákkal is, tökéletes gyerek nincs, néha durcás, néha hisztis, vagy rossz jegyet hoz a suliból, de számunkra, édesanyák számára ők a legtökéletesebbek.

Az én kisfiam még csak két és fél éves, de mindennap elmondja, hogy te vagy az én anyukám, büszke vagyok rád. Bár nem vagyok biztos benne, hogy tudja-e a szó jelentését, de számomra ő a legnagyobb boldogság – meséli Szanyi Éva, a Magyar Ház vezetője.

– Mi tesz boldoggá egy anyukát?

− Legnagyobb ajándék az anya számára, ha a gyermeke boldog. Ha gondol rá egy kedves aprósággal, akár egy szál virággal, vagy egy maga készítettette ajándékkal, ami talán nem nagy ajándék, de értékes, mert az ember időt szán rá, hogy elkészítse – mondja Herczeg Diána, a Princess üzlet vezetője.

Miért pont ezeket a tárgyakat készítettétek el?

− Azért választottam a gyerekeknek a levendulás illatpárnát, hogy fejlődjön a kézügyességük. Jó, ha mindenki tud varrni – emelte ki Diána.

Bara Tünde

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó