Remek hétvégét zártak az országos porondon szereplő kárpátaljai futballcsapatok. A harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Minaji FC hátrányból fordítva 2–1-re győzött a Veresz Rivne otthonában. Az élen a helyzet változatlan, ugyanis a Cserkascsina Akademija és a Niva Vinnica is sikerrel vette az A-csoport 25. fordulóját. Hazai pályán nyert az Ungvári FC az amatőr liga legutóbbi játéknapján, a Miroszlav Babjak által irányított gárda három góllal küldte haza a tabellán utolsó előtti Ternopili Sportiskola csapatát, és egy helyet javított pozícióján.
Kezdjük az utóbbi meccsel. A hétvégi játéknapot leszámítva már csak két forduló maradt hátra az amatőr bajnokságból, a rossz szezonkezdés miatt az ungváriak éremesélyei már rég elszálltak. Pukánicsék a hetedik helyről várták az összecsapást, a vendégek 13 vereség mellett mindössze egyszer nyertek és egy alkalommal ikszeltek, ennek ellenére a ternopili egylet kezdte jobban a mérkőzést.
Rögtön az elején egy százszázalékos ziccert puskázott el a vendégek csatára.
A későbbiekben lassan átvették az ungváriak az irányítást, Szerhij Mastaller góljával a 31. percben meg is szerezték a vezetést, így 1–0-ás hazai vezetéssel mentek pihenőre a csapatok. A fordulás után ismét a ternopiliak veszélyeztettek először, sőt az egyenlítéshez is közel álltak, a hazai kapus bravúrja kellett ahhoz, hogy ne változzon az eredmény. A gólhelyzet láthatóan felrázta az ungváriakat Mastaller és Pukánics Adrián összjátéka után utóbbi higgadtan helyezett kapuba (2–0). Az újabb találat megtörte a vendégek lendületét. Az ungváriak odaszögezték a ternopilieket saját kapujukhoz, Ivan Ruszin, Vadim Ferencik és Szerhij Mastaller is végleg eldönthette volna a találkozót, ám ezek a helyzetek kimaradtak. Nem úgy, mint Volodimir Duran, aki a 80. percben kapott hosszú szöktetést és a játékszerrel gyakorlatilag, besétált a kapuba beállítva ezzel a 3–0-ás végeredményt.
Az Ungvári FC a három pont megszerzésével megelőzte az előttük álló Rocsin csapatát. A következő fordulóban, május 26-án, vasárnap a tabella harmadik helyén álló Odek Orzsiv otthonába látogatnak a mieink.
Az edzőváltáson átesett Minaji FC első tavaszi győzelme után utazott Rivnébe. A bajnoki remények megőrzése szempontjából rendkívül fontos meccs várt a kárpátaljai egyletre, ugyanis nagyon szoros a pontverseny. Kirilo Kurenko, az Igor Harkovscsenkót váltó észt szakember a győztes csapaton ne változtass elvet felrúgva több poszton is cserélt az egy héttel korábbi mérkőzéshez képest. A felállás maradt, viszont visszakerült a kezdőbe Kulinics, Pinyasko és Karnoza. Mindhárman meghatározó szerepet játszottak a mérkőzés kimenetelét illetően.
A találkozó nem kezdődött jól a mieink számára,
ugyanis a 9. percben egy sarokrúgást követően az ellenfél egyik védője a labdát a hálóba paskolta. A gyorsan bekapott gól után, rendezte sorait a minaji csapat, de felülkerekedni nem tudtak az ellenfelén. Csak az első félidő végén sikerült nagyobb nyomás alá helyezni a Vereszt. A 40. percben egy hazai szögletet követően a minajiak kapusa félpályás kidobással indította Hegedűs Róbertet, aki a tőle megszokott tempóval elképesztő szólót mutatott be a bal szélen, lehagyta védőjét, majd a kapus mellett a hálóba bombázott (1–1). A gól után támadásban maradt a Minaji FC, Hegedűs fél perc alatt majdnem duplázott, ám az ígéretesnek tűnő helyzet kimaradt. Hat perccel később Sztraskevics ugratta ki jó ütemben Hegedűst, a csatár ezúttal nem hibázott, gyakorlatilag lemásolta az első gólját. A játékos már 11 gólnál jár a bajnokságban, ezzel a duplával törte meg tavaszi gólcsendjét. A maradék húsz percben teljesen átvette a meccs irányítását a Minaj, Hegedűs közel állt a klasszikus mesterhármashoz, de a hajrában kifogott rajta a kapus. Így maradt a 2–1-es vendégsiker, értékes három ponttal tért haza a Minaji FC. A riválisok is nyertek, így az élmezőnyben változatlan az állás. A bajnoki tabellát a 42 pontos Cserkascsina vezeti a 41 pontos Niva Vinnica és a 40 ponttal harmadik Minaj előtt.
A kék rókák a következő fordulóban, május 15-én, szerdán lapzártánk után a sereghajtó Csernovici Bukovinát fogadták.