Vakmerő, humoros és nyugodt. Veszekedni csak azzal szokott, akit szeret. Külföldi munkája során döbbent rá, hogy valójában itthon a helye, és most mindent megtesz azért, hogy az embereket a szülőföldön maradásra biztassa. Több mint tíz éve cserkészkedik, célja, hogy ezt a mozgalmat minél több emberrel megismertesse. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Tominec Mihály, a beregszászi cserkészcsapat vezetője, vállalkozó.
– Tanulmányainak köszönhetően sok tapasztalatra tett szert…
– A Beregszászi 8. Sz. Mikes Kelemen Középiskolába jártam. Az ungvári egyetemre készültem matek-info szakra, viszont végül Rivnébe felvételiztem közgazdaságra. Ott megszereztem az alapképzést, kitüntetéssel. Az egyetem a Székesfehérvári Kodolányi János Főiskolával is együttműködött, így a második évfolyamtól párhuzamosan oda is jártam turizmus szakra. Fél évet ott töltöttem cserediákként. A szakmai gyakorlaton pedig Spanyolországban voltam. Barcelonától délre egy hotelben dolgoztam felszolgálóként három hónapon át.
– Belekóstolt az itthoni munkába, de másra vágyott.
– Az első munkahelyem Beregszászban volt. A polgármesteri hivatalban dolgoztam két hónapot. Többre vágytam, elmentem szerencsét próbálni Budapestre. De ott nem haladtam, így visszajöttem. 2014-ben felvettek a református püspöki hivatalba ügyintézőnek. 2015 szeptemberében viszont váltani akartam, elutaztam Hollandiába néhány hónapra. Akkor úgy gondoltam, hátrahagyok mindent, és külföldön fogok érvényesülni. Idénymunkákra jártam, de hamar ráeszméltem, hogy nem ez a küldetésem.
– Mi miatt jött vissza külföldről?
– Hollandiába azért mentem, mert megelégeltem az itthoni helyzetet. Kerestem is pénzt ott rendesen, viszont már az első hónap után láttam: nem nekem való ez a hely. Olyan gondolatok kezdtek motoszkálni bennem, hogy Istennek terve van velem, engem okkal helyezett Beregszászba, még sok feladat vár rám otthon. Rádöbbentem, nem az az igazi érték, hogy magamnak halmozzak fel dolgokat, hanem sokkal többet ér, ha otthon segítek másoknak, és jót teszek. Eldöntöttem, hazajövök. Már tudom, ennek a hollandiai útnak meg kellett történnie ahhoz, hogy minderre rájöjjek, és itthon most ilyen lelkülettel dolgozhassak. Arra törekszem, hogy ezt a tapasztalást elmondjam másoknak, és ők meglássák az igazi értékeket anélkül is, hogy kimennének külföldre, és nehéz úton tanulnák meg a leckét. Kint nem volt életem, csak a munka ment. Felfogtam, semmilyen pénz nem ér annyit, hogy a családomat, barátaimat nélkülözni kelljen, és elhidegüljek mindenkitől.
– Most miben teljesedik ki itthon?
– Miután hazajöttem, visszamentem a püspöki hivatalba. Máig ott vagyok. 2015-ben létrehoztuk a Csodaszarvas – a Beregszászi Cserkészekért Alapítványt, amely segíti a város cserkészcsapata működését. Ezenkívül egy vállalkozást is nyitottunk a barátaimmal. 2016-ban elindítottuk a Tender Centrum pályázatíró ügynökséget. A pályázatírással is az a célom, hogy segítsem az embereket. Örömmel tölt el, hogy sokan, akik egyedül nem mernék megírni a pályázatokat, és lehet, pár héten belül már külföldön lennének, ha nem segítünk nekik, itt maradnak és a szülőföldjükön próbálnak érvényesülni. A cserkész barátaimmal mi is pályáztunk, és belefogtunk egy egyedi vállalkozásba. A Kaptárral – aminek a szlogenje: bezsongatunk – paintball, laser tag és archery tag szolgáltatásokat nyújtunk. Kiváló szórakozási lehetőség. „Házhoz megyünk”, a helyszínen felállítjuk a „csatatért”, és máris egy hihetetlen jó lézerharc játékban lehet része a baráti társaságnak. Szerettünk volna valami olyan sportolási, kikapcsolódási lehetőséget biztosítani, ami nem szobában ülős, hajaz a sportra, és kell hozzá egy kis gógyi is.
– Hogyan került kapcsolatba a cserkészettel?
– A középiskola végén ismerkedtem meg velük. 2007-ben voltam először cserkésztáborban. Aztán elmentem őrsvezetőképzőbe, majd 2015-ben segédtiszt-vezetőképzőbe. 2018 szeptemberétől a beregszászi cserkészcsapat vezetője vagyok. Mindig is izgága, természetszerető gyerek voltam, nekem nem volt nehéz azonosulni a cserkészettel. Rögtön megfogott a vidámság, a barátságosság, az őszinteség és az értékes emberek, akik ebben a közösségben tevékenykednek. Úgy éreztem, közéjük tartozom, és elhatároztam, küzdeni fogok a mozgalomért, hogy mások is megtapasztalhassák ezt. Azt hiszem, a cserkészet jobb emberré tett.
– Hogy áll az időbeosztással?
– Hadilábon. Nehezen mondok nemet, és a feladatok leosztása sem megy könnyen. De dolgozom rajta.
– Gyakran kirándul.
– A Kárpátokban több helyen voltam. Az egyik legélvezetesebb egy kétéjszakás túra volt, amikor is megmásztuk a Hoverlát, majd végigmentünk a gerincen, át a közbeeső csúcsokon egészen a Brebeneszkulig, majd leereszkedtünk a hegyoldalban 1800 méter magason lévő, jéghideg vizű tóhoz, és megfürödtünk benne.
– Óvatos vagy vakmerő?
– Utóbbi. Bátor vagyok, néha túlságosan is. Rizikós dolgokat is csinálok. Például egy cserkésztábori túrán átugrottam az egyik szikláról a másikra. Na ott egy hajszálon múlott, hogy ne zuhanjak a szakadékba… Egyszer meg egy szirtről ugrottam fejeseket a vízbe. Nem kellett sok, hogy otthagyjam a fogam. Talán ez abból fakad, hogy szeretek hencegni, megmutatni, hogy én még ezt is megcsinálom… Most a tandemugrást készülök kipróbálni…
– Mi az, amit kevesen tudnak Önről?
– Fogadásból sok mindenre képes vagyok, például ettem már különböző rovarokat (hangya, szöcskeláb). Azt sem mindenki tudja szerintem, hogy orosz nyelvvizsgát is tettem Harkivban az egyetemi éveim alatt. Erre büszke vagyok, mert habár gyerekkorom óta beszélek ukránul, nagymamámmal pedig oroszul is társalogtunk, nem csak, hogy beszélem a nyelvet, hivatalos papírom is van róla.
– Jó tett helyébe jót várj – egyetért?
– Igen. Viszont úgy teszek jót, hogy nem várok érte semmit. Azért cselekszem így, mert szerintem ez helyes, és ez kedves Isten előtt. Mások nem érdekelnek. Úgy veszem észre, hogy tehetsz száz jó dolgot, teljesen természetesnek veszik az emberek. Ám ha egyszer hibát vétesz – csak arra fognak emlékezni.
– Hogyan reagál arra, ha valakit hazugságon kap?
– A tudtára adom. Először megpróbálom elérni, hogy bevallja. Ha nem sikerül, megpróbálom olyan helyzetbe hozni, hogy kiderüljön. Ha ez sem sikerül, akkor tény elé állítom.
– Szókimondó?
– Elég nagy a tűrőképességem. A hétköznapi emberekkel türelmes vagyok, csak magamban dörmögök, ha valamivel felidegesítenek. Már csak akkor szólok be valakinek, ha nincs más megoldás. Feleslegesen nem bombázok senkit az érzelmeimmel. A hozzám közelállókkal szemben ugyanakkor sokkal kritikusabb és undokabb vagyok.
– Honnan tudni, hogy valakit a szívébe zárt?
– Veszekedek vele. Mert az azt jelenti: fontos nekem.
– Milyen emberek dühítik fel?
– Nem szeretem azokat, akik csak magukkal foglalkoznak. A haszonlesőket. A felelősség- és kötelességtudat hiánya szintén zavar. Nagyra értékelem viszont az őszinteséget.
– Mi az álma?
– Segíteni az embereknek.
Simon Rita