Azt szokták mondani, nagy pénz van a fociban, hát igen, valaki nagyot szakít, mások sokat költenek rá. Kárpátalján általában az utóbbi a jellemző. Nem a kirakatcsapatokra gondolok – azok egyes feltételezések szerint sokkal inkább patyolatként működnek –, hanem a falusi kiscsapatokra. Sajnos egyre kevesebb van belőlük, az utóbbi 1-2 évben egymás után sorvadnak el ezek a gárdák. A korábban vasárnaponként nyüzsgő futballpályák legelővé, majd az enyészet martalékává válnak. Igazából sok helyen ebben merült ki a közösségi élet, ami így teljesen megszűnt. Csak gondoljunk vissza, amikor a Beregvidéki FC a Metaliszt Harkivet fogadta, a Barátság Stadion dugig megtelt. Akik nem fértek be, a kerítésen ültek.
Néhány éve a magyarlakta vidékeken még élénk futballélet volt. Voltak járások, ahol az első osztály mellett egy másodosztályra elegendő csapat is akadt. Visszaemlékezésekből tudom, hogy a szovjet érában nagyobb nimbusza volt a vidéki focinak, a kolhozok tartották fent a gárdákat, és a terméshozamhoz hasonlóan a bajnoki címek számával is ment a versengés. A kolhozok széthullása sok falusi csapat életét végleg megpecsételte. Amelyek túlélték a 90-es évek nehéz időszakát, azokat az utóbbi években a külföldi munkavállalás és az újabb elvándorlási hullám véreztette ki. Az sem tett jót, hogy a szomszédos országokban alacsonyabb szinten is lehetőség nyílt a légióskodásra, amit nem nézett jó szemmel a megyei szövetség. Be is tiltották a párhuzamos futballkarriert. Szerencsére vannak még igazán elszánt és kitartó emberek, akik a nehézségek ellenére sem adják fel, futballnyelven darakasan őrzik a labdát. A teljesség igénye nélkül ilyen végvárnak számít, a Nagyszőlősi járásban Tiszakeresztúr. Az ugocsai gárda, mivel a járásban nincs bajnokság, a Bereg-vidéken légióskodik. Ung-vidéken Eszeny, amelynek motorja és mozgatórugója egy, a hetedik ikszét taposó kapus. A Beregszászi járásban Badaló, ahol három év kényszerszünet után alakult újjá a gárda úgy, hogy a csapat fele Magyarországon dolgozik és csak meccsnapokon utazik haza. De ide sorolhatjuk a Munkácsi járásban Csongort, ahol ugyan évek óta nincs gárda, de már második éve tornát rendeznek hasonló cipőben járó gárdáknak.
Az idősebb korosztály biztos emlékszik A Régi idők focija 1973-ban készült magyar filmszatírára, amely Mándy Iván A pálya szélén című műve nyomán készült. A film Budapesten játszódik, 1924-ben. Minarik Ede mosodás egyetlen szenvedélye a foci. Arról álmodik, hogy csapata, a Csabagyöngye bejusson az első osztályba. Ezért a célért hajlandó lenne feláldozni mindent, amije csak van. De semmije sincs, még játékosa is alig van. A csapat is csak olyan, mint a kor. A kárpátaljai futball valóságba is jól beleillik a film szállóigévé vált mondata: Mert kell egy csapat, kell! Talán több Minarik Edére lenne szükség vidékünkön.
