Egy magyar katona nyomában az úz-völgyi katonatemető Hargita megye legjelentősebb első világháborús emlékhelye. A temetőt 1917-ben létesítették az itteni harcokban 1916-ban elesett osztrák–magyar katonák emlékére. Közigazgatásilag a 33 kilométerre lévő Csíkszentmárton község leltárában szerepel.
Néhány hónappal ezelőtt nagy botrányt kavaró történésekre kapták fel a fejüket a jóérzésű emberek. Az Úz-völgyétől 25 kilométerre fekvő Dormánfalva polgármestere, Constantin Toma ugyanis kitalálta, hogy a temetőben az elesett román katonáknak is kereszteket kell állítani. Sebtében hoztak is egy önkormányzati határozatot, mely furcsamód felülírja a Magyarország és Románia között köttetett kormányrendeletet, miszerint kölcsönösen biztosítják a Magyar Köztársaság területén található román hadisírok és háborús emlékművek, illetve a Románia területén található magyar hadisírok és háborús emlékművek megőrzését, valamint a háborús elesettek örök nyugalomhoz való jogát. Ezenkívül nem engedik meg a hadisírok és a háborús emlékművek közvetlen közelében olyan építmények és létesítmények elhelyezését, amelyek nem összeegyeztethetők az adott hely méltóságával.
Erre fittyet hányva a dormánfalviak megkezdték az előkészületeket az először május 17-re tervezett avatáshoz: 52 beton- és egy méretes ortodox keresztet állítottak fel a temetőben.
A folyamatos romániai magyar politikai és közösségi tiltakozás ellenére június 6-án, az országszerte megünnepelt román hősök napjára Constantin Toma ünnepélyes avatást hirdetett katonai díszsorral. És ekkor elszabadult a pokol a temetőnél.
A magyarok élőlánccal próbálták megvédeni a sírkertet, a románok azonban betörtek az emlékhelyre, hogy felavassák saját feszületeiket. Közben letaposták a magyar katonák keresztjeit, megrongálták a székely kaput, letépték a piros-fehér-zöld szalagokat a sírokról.
A 20. század legsötétebb éveit idéző magyarellenes támadás után csendőrségi felügyelet alá vették a temetőt, illetve a hatóságok azt ígérték, hogy a felvételek alapján minden törvénysértőt azonosítanak és megbüntetnek.
A jelenlegi román álláspont szerint 8, név szerint ismert és 3 ismeretlen román hősi halott nyugszik a temetőben.
A magyar Honvédelmi Minisztérium (HM) illetékese szerint az úz-völgyi katonatemetőben eltemetett és a román hatóságok által románnak tekintett 11 katona közül öt magyar állampolgár volt.
Ezt a bejelentést Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka tette Tusnádfürdőn, az úz-völgyi katonatemetőről szervezett pódiumbeszélgetésen. A HM képviselői ki is osztották az öt magyar katona: Grimm Mihály, Harcsik Mihály, Kuzma György, Mordaninecz György és Román Mihály halálát nyilvántartásba vevő korabeli anyakönyvi bejegyzések fénymásolatát.
A hónapokig húzódó hercehurca nemzetközi vitába torkollott, az elektronikus és írott média tele volt a vérlázító temetőgyalázással.
Figyelemmel kísérte a történéseket Szkoropádszky Péter atya is, akit megbotránkoztatott az a mérhetetlen tiszteletlenség, melyet a román közösség egy része mutatott.
A televízió képernyőjén keresztül követte az eseményeket, innen értesült a Bálványosi Szabadegyetemen elhangzottakról. Az eleinte románnak titulált Roman Mihai a magyar anyakönyvekben Román Mihály néven szerepel, a Magyar Királyi 11. Honvéd Gyalogezred katonájaként halt hősi halált. Az Ung vármegyei Kistégláson született. Itt élnek most is rokonai, itt nyugszanak testvérei, azok gyermekei.
– Felfedeztem a nevek között Román Mihály nevét, mivel az ő halotti anyakönyvi bejegyzését is nyilvánosságra hozták – mondta a görög katolikus parochus. – Ismereteim szerint 1917 márciusában fejlövés következtében hunyt el. A Román család meghatározó családja volt a 20. századi egyházi közösségnek, Román Mihály pedig az anyakönyvi bejegyzésében is görög katolikusként volt feltüntetve. Úgy gondolom, hogy számunkra is példaértékű az az áldozat, melyet a nemzetért és a hazáért életüket adó katonák hoztak. Szívügyemnek éreztem tudatni a közösségünkkel, hogy egy téglási honfitársunk sírhelyét találták meg Erdélyben, így a közösségi hálón megosztottam egy erről szóló bejegyzést.
Az eredmény nem váratott magára. Román Mihály egyik fivérének unokája reagált a bejegyzésre.
Mitro Zsuzsanna (leánykori nevén Román) elmesélte, a család tudott arról, hogy az első világégésben hunyt el nagyapja két testvére is, de a temetkezési helyükről nem volt információjuk.
– Nagyapámék hatan voltak testvérek, négy fiú és két lány. Az egyik lánytestvéréhez – Román Szidor Rozáliához – gyakran jártunk kézimunkázni, ő mesélt nekünk a régi idők történéseiről – kezdte a beszélgetést Zsuzsanna. – A négy fivér közül kettő – Román Mihály mellett Román János is – az első világháború áldozata. Sajnos egyikük holtteste sem került haza.
A téglási temetőben a család egyik sírkövére felvésette az első világháborúban életüket vesztett közeli családtagok nevét, hogy méltóképpen tiszteleghessenek hőseik előtt.
Mitro Zsuzsanna néhány évvel ezelőtt édesapjával összeírta a családfát. Innen derült ki az is, hogy Román Mihálynak volt felesége, akit Zunko Borbálának hívtak. Sajnos vele még abban az időben megszakadt a kapcsolat.
– Száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön Mihály bátyánk nyughelyének holléte. Igen sajnálatos, hogy egy ilyen gyalázatos esemény következtében került mindez nyilvánosságra – jegyezte meg Zsuzsanna.
A történtekkel kapcsolatban egy bölcs magyar politikus – Göncz Árpád, Magyarország néhai köztársasági elnöke – szavai jutnak eszembe. Szerinte nem létezik olyan, hogy ellenséges katona sírja. A halott baka – bármelyik oldalon is harcolt – valakinek a fia, férje vagy édesapja volt. Osztom Göncz Árpád véleményét. Úgy gondolom, hogy a 21. századi civilizáció gyermekeinek az a dolga, hogy hagyják őket békében nyugodni.
Csuha Ivett
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
