A Tisza Stadion a község legprezentatívabb építménye volt legnagyobb a szovjet korszakban, a fiatalok viszont ezekről az időkről már csak szüleiktől, nagyszüleiktől tudhatnak. Az élénk sportéletről, ragyogó állapotban lévő sportkomplexumról hallva feltevődik a kérdés: hová tűnt? Időutazásra hívjuk most olvasóinkat. A történelmi visszatekintésben és rövid okfejtésben Virág Mihály, a pálya gondnoka segített.
– Miért épült a stadion?
– A 80-as évek idején virágzott a kolhozrendszer, a Szovjetuniót pedig gazdag nagyhatalomként emlegették. Tiszapéterfalva különösen szerencsés volt Bíró Andor, az USZSZK Legfelső Tanácsának képviselője, a gazdaság elnöke, szívéhez igen közel állt a sport, főleg a futball. Mindent megtett községe felvirágoztatásáért. Szeretett volna valami maradandót létrehozni abból a pénzből, amivel rendelkeztek. Számos projektje mellett egy sportkomplexum terve és megszületett a fejében.
Egy futballpálya és, hozzá tartozó lelátó már volt a helyszínnek szánt terepen. A 6 hektáros földterületen fekvő komplexum építéséhez 1986-ban kezdtek hozzá, 3 év múlva elkészült az akkor még „Kalász” nevet viselő stadion. A költségvetése meghaladta a keretet, csaknem 3,5 millió rubelbe került, ami akkori viszonylatban csaknem ugyanennyi dollárnak felelt meg.
A térségben ezután – jó pár évig – fénykorát élte – a közösségi élet . Ebbe a pezsgésbe csöppent bele 6 évesen a viski születésű Liszt Ferenc-díjas népzenész, Pál István Szalonna is, aki Tiszapéterfalván töltötte gyermekkora nagy részét. A községre és a közösségre, melyben felnőtt mindig szeretettel gondol. Gyermekkorában ő és a stadion gyepe elválaszthatatlanok voltak, ma már inkább zenei és kulturális rendezvények miatt látogat ide. Életének e szakaszáról kérdeztük a művészt.
– Hogyan vezetett útja Viskről Tiszapéterfalvára?
– 1986-ban ideköltöztünk, ugyanis a szüleim itt kaptak munkát. Kisgyerekkorom óta mániám volt a foci, sokáig futballista szerettem volna lenni. A településen sportiskola működött, így kerültem a stadionba. 2-3 edzésem volt a zeneiskola mellett, édesapám ugyanis a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola igazgatója volt. Nagyon szerettem a sportot, ezért egyszer azt is javasoltam neki, vezesse be a hegedűórák közötti dekázást. Persze ő kevésbé támogatta az ötletemet.
– A stadionba lépve milyen emlékek jutnak eszébe?
– Egyszer édesapámék elmentek fellépésre, és nekem megtiltották, hogy addig a pályára menjek, mondván, tanulnom kell. Hazatértükkor természetesen a gyepen találtak, a kapu mögött álltam, alig vártam, hogy a labda kiguruljon, amolyan labdaszedő voltam, de annak is nagyon örültem.
Néha most is megjelenik életében a sport, de már ritkábban focizik. A Tiszapéterfalván rendezett művészeti tábort is sokáig összekötő kapocsként használta fel két szenvedélye között, amellett, hogy a sportpályán sátortáboroztak, a népzenész válogatottal minden évben meccsre hívták a község csapatát.
Virág Mihály gondnok elmondása szerint a község a futballcsapat mellett rendelkezett saját kosárlabda-, női gyeplabda- és kézilabdacsapattal is. A fiataloknak kevesebb szórakozási lehetőségük volt azokban az időkben, a külföldre utazók száma sem volt ekkora, így a stadion által nyújtott feltételek megfelelő kikapcsolódást nyújtottak.
– Mikorra tehető a stadion virágkora?
– Régebben inkább sporteseményeknek adott helyet, megyei és járási sportnapokat, később cserkész olimpiát és számos más versenyt szerveztek itt, edzőtáborok során pedig olyan csapatok fordultak meg, mint a Dinamo Kijev. A kolhoz 40. évfordulójára nemzetközi futballmérkőzést szerveztek. Érkeztek csapatok Jugoszláviából, a Német Demokratikus Köztársasákból, Romániából és számos más országból. Ez volt az eddigi legnagyobb stadioni esemény.
Manapság az egyházi és kulturális rendezvények dominálnak. A családi napok, mezőgazdasági, könnyűzenei találkozók mellett számos olyan programot rendeztek már itt,
amelyek lényege a kárpátaljai magyar identitás erősítése volt. Hosszú időn keresztül adott helyszínt a Kárpátaljai Könnyűzenei és Képzőművészeti Táncfesztiválnak, ismertebb nevén a KKKTF-nek. Az esemény az ország háborús helyzete miatt szűnt meg. Hasonló rendezvényre immár 3. éve a KMKSZ ISZ szervezésében kerül sor nyaranta.
A sportkomplexumhoz hét futball-, pálya, 3 tenisz-, 2 kézilabda-, 2 kosárlabdapálya, egy zárt terem, hozzá tartozó öltözőkkel, egy kétrészes tekepálya és egy lövölde tartozik. Érdekes, hogy itt termálvízlelőhelyre is bukkantak a 90-es években. Erről a község polgármesterét, Tóth Bálintot kérdeztük.
– Nem gondolkodtak a termálvíz hasznosításán?
– A kolhoz megszűnése után a sportpálya fenntartása az önkormányzat feladata lett. A termálvízlelőhely felett viszont nem mi rendelkezünk. A sportpálya alatt ásványvízet is találtak, ennek hasznosításához viszont pénzre van szükség. Egy uszoda létrehozása is tervben van, ennek megvalósításához is szponzorokat keresünk. Úgy gondolom, az önkormányzat erejéhez mérten mindent megtesz. Ennek köszönhetően a sportkomplexum állapota megfelelő.
Dobán Vivien,
a KISZó médiatanfolyamának résztvevője
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
