Boldogult tinikoromban roppantmód utáltuk, hiszen minden lányszoba az ő posztereivel volt kitapétázva, és a csajok elaléltak a hangja hallatán. Mi – a Jóistentől kevesebb férfiúi sármmal megáldott hímnemű lények – meg morogva csikorgattuk a fogainkat, hiszen számunkra ő volt a mérce. Aztán elmúltak a tinédzserévek és élőben is találkozhattunk. Jan Valjan szerepét énekelte a Madáchban, és tetszik nem tetszik el kellett ismernem, hogy nem egy, a tucatnyi, mesterségesen „megcsinált” művészből. Tehetsége, énekhangja minden próbát kiállt. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Sasvári Sándor, Jászai Mari-díjas musical-színész, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett előadóművész, díjugrató versenylovas.
– Nincs magyar zenekedvelő, aki ne ismerné, de honnan is indult Sasvári Sándor, a színművész, az énekes és a sportoló?
– Zenei pályafutásom 15 évesen, Gábor Ida zenekarában kezdődött, amikor a KISZ-táborokban szokásos politikai nevelőműsorokat „dobtuk fel” különböző zeneszámokkal. Bevallom, amai napig szívesen gondolok vissza arra az időre, mert az előadói lét szárnypróbálgatásai és a fiatalság emléke örökre megmarad az emberben. Aztán basszusgitárosként játszottam a Jokers-ben, de a Gallus és Titanic-triókkal kísérőzenekarként is rengeteg fellépésünk volt. Az első igazi nagy áttörést is a Titanic tagjaként értem meg, amikor Máté Péter egyik turnéján kísérőzenekarként léptünk fel. Később viszont együtt dolgozhattunk Cserháti Zsuzsától Solti Károlyig, Korda Györgytől Latabár Kálmánig a kor összes nagy magyar előadójával, majd a Gallus-trió tagjaként Zorán első lemezén is játszottam. Ez nagyon jó iskolának bizonyult, mert rengeteg műfajú produkcióhoz tettük hozzá a magunkét, ami egy kiváló zenei képzettséget követelt meg. A Zorán-lemez után viszont jött a sorkatonaság, de amint kibújtam az angyalbőrből, máris lehetőségem nyílt jobbnál jobb szerepeket énekelni a Rock Színházban. 1982 és ’97 között voltam a társulat tagja, de 97 után szabadúszóként is felléptem a Rock Színházban. Ott lettem énekes előadóművész, hiszen a katonaság előtti formációimban basszusgitároztam.
– Sokunk számára ön volt „a” Jean Valjean A nyomorultak-ból. Hogyan találta meg a szerep?
– 1997-ben Duisburgban vettem részt egy meghallgatáson, ahol a jogtulajdonosok úgy döntöttek, megkapom ezt a szerepet. Kereken 300 alkalommal bújtam a hitét és igazságát kereső, egy kenyér ellopásáért 19 évet raboskodó csendes lázadó bőrébe, és egyik legnagyobb sikeremet élhettem meg.
– Van kedvenc szerepe?
– Az igazat megvallva, nincs. A Jézus Krisztus szupersztár Jézusa, Zrínyi Miklós a Zrínyi 1566-ból, Jean Valjean A nyomorultakból mind egyformán kedves szerep, de ezt a sort különben folytathatnánk napestig.
– Amennyiben nem a világot jelentő deszkákat koptatja, akkor köztudomásúan lovagol. Honnan a ló és lovaglás szeretete?
– Ez az, amit én sem tudok. Arra viszont világosan emlékszem, hogy négyévesen, amikor a Mester utcában laktunk, engem minden alkalommal le kellett vinni az utcára, ha ott megjelent egy lovas fogat. Ugye a hatvanas évek legelejéről beszélünk, amikor még Budapesten se ment látványosságszámba egy lófogat. Én pedig minden adandó alkalmat megragadtam, hogy megsimogathassam a szekeret húzó pacit vagy felkérezkedhessek a hátára. Természetes volt hát, hogy a gitárórák mellett – eredetileg klasszikus gitárt és zongorát tanultam – megmaradó szabadidőmet a Nemzeti Lovardában töltsem. A Tattersal-ban (ez a Nemzeti Lovarda beceneve) sajátítottam el a díjugratás alapjait, és ott jegyeztem el magam egy életre a lósporttal. Beszélgetésünk előtt néhány nappal például Apollo Argentinus-szal harmadik lettem egy országos díjugrató versenyen.
– Bő másfél éve volt viszont egy súlyos lovasbalesete. Mesélne róla?
– Pont az említett Apollóval történt az eset, ami annyiból állt, hogy futószáras idomítás közben a csődör megtámadott. Gyakorlatilag lefejelt, aminek következtében a zablájával szilánkosra törte az arccsontomat, eltört a járomcsontom, megrepedt az állkapcsom. Apollóban akkor ezerrel dolgozott a tesztoszteron, egy igen domináns csődör volt, és amolyan hierarchiaharcot robbantott ki ellenem. A lovat különben azóta ivartalaníttattam, minek következtében lecsillapodott, és kiváló díjugrató ló lett belőle. Mint mondtam, nemrégiben pont vele lettem bronzérmes. Az is igaz viszont, hogy Apolló roppant híres mén, Argentinus unokája, ezért inkább fedező ménként szerettem volna gondolni rá, de sajnos a dominanciatörekvései veszélyessé váltak.
– Egy színésznek az említett arcsérülés gondolom olyan lehetett, mint festőművésznek a köszvény az ujjaiban…
– Nem örültem ugyan a dolognak, de a plasztikai sebészek végül egy 4,5 órás műtét során összerakták az arcomat. Öt héttel a baleset után már színpadra állhattam. Egerben a várjátékokon énekeltem Zrínyi szerepét. Igaz, elég rendhagyóra sikeredett az alakítás, mert az volt a színpadi világ első napszemüveges Zrínyi Miklósa.
– A lovaglás mellett űz más sportokat is?
– Ha tehetem, hetente kétszer kondizom, mert mind a lovaglás, mind a színpadi munka megköveteli a jó fizikumot.
– Emlékszem rá, boldogult ifjúkoromban bomlottak ön után a nők. Manapság is tiporja a lánykaszíveket?
– Az az igazság, hogy legényéletemnek több mint két évtizede vége szakadt. 1993-ban ugyanis a Rock Színházban találkoztam egy csodálatos táncos lánnyal „Kidi”-vel, vagyis Tóth Ildikóval, aki azóta a feleségem, és két fantasztikus leánygyermekkel is megajándékozott. Kidi különben csekély 16 évvel fiatalabb nálam, de a korkülönbségnek sosem éreztem hátrányát. Jelenleg Csömörön van egy kis birtokunk, ott élünk a lovainkkal-kutyáinkkal.
– A lányok mennyit örököltek az apjuk előadói vénájából?
– Nagyobb lányom, Léna most 21 éves és egész tehetséges szólóénekes. Emília, a 17 esztendős húga pedig dobol és gitározik. És azt talán mondanom sem kell, hogy mindketten lovagolnak.
– Hogyan áll a hiedelmekkel? Előadás vagy verseny előtt mit gondol egy fekete macskáról?
– Hívő keresztény ember vagyok, ezért az effélékben nem hiszek. Azt szoktam mondani, nekem hitem van, nem hiedelmem.
– Ha találkozna a mesebeli jótündérrel, mit kérne tőle?
– Hosszú, egészséges és munkában-boldogságban gazdag életet minden embernek.
Matúz István
