Aki figyelemmel kíséri az országban zajló politikai folyamatokat, az eddig leginkább a „tiszta politika” mezejéről szemezgethetett. Kinevezések, leváltások, korrupcióellenes harc, az Európai Unióba igyekvés látszata, hadifogoly-csere, kelet-ukrajnai harcok, a béke elérésére tett erőfeszítések – jórészt ezek a témák vannak forgalomban.
Bizonyára az ország vezetése is rájött, valami kézzelfogható intézkedést kell tenni a gazdaság előremozdítása érdekében. E téren a figyelem középpontjába kerülhet a Volodimir Zelenszkij által elindított vállalkozásbarát program. Mint ismeretes, az elnök székfoglaló beszédében a külföldön munkát vállaló ukránokhoz is szólt, felhívta a figyelmüket a hazatérésre, egyúttal azt ígérte, az állam minden kezdő vállalkozónak segít beindítani az üzletét.
E célból 2020. február 1-jétől életbe lép a mikro- és kisvállalkozások támogatását célzó program, melynek keretében a vállalkozók kedvezményes feltételek mellett juthatnak kölcsönhöz. Létrehoztak egy külön alapot, amelyet fele-fele arányban a pénzügyminisztérium és az Ukrán Nemzeti Bank tölt fel közel 43 millió hrivnyával.
Ebből az alapból kaphat méltányos feltételek mellett hitelt minden kezdő üzletember, amennyiben legalább két munkahelyet teremt, illetve évi 25 millió hrivnyáig terjedő forgalmat bonyolít le,
a kölcsön 5 százalékos kamat mellett maximum másfél millió hrivnya összegben 5 éves futamidőre adható.
Új állások létrehozása nélkül ugyanilyen feltételekkel a kamat 7 százalékra növekszik.
9 százalékos kamatra kaphatnak kölcsönt azok a már 12 hónapja működő vállalatok, melyek évi forgalma 50 millió hrivnyáig terjed. Itt megjegyezném, az ő esetükben minden egyes új munkahely teremtése után fél százalékkal csökken a hiteldíj. Azaz ha 18 új munkahelyet létesítenek, mentesülnek a kamattól.
A betervezett beruházás összegének 20 százalékát az önrésznek kell képeznie.
Az ország vezetése úgy véli, valamennyi kis- és középvállalkozás – legyen az termelés, szolgáltatás, oktatás, sport vagy szabadidős irányzatú – hozzájuthat az induló, illetve fejlesztő kölcsönhöz.
A pályázati feltételekhez hozzátartozik, hogy a kezdő vállalkozások kötelesek üzleti tervet felmutatni, míg a már működő társaiknak elmaradhatatlan a hitelképességet és a pénzügyi mérleget igazoló dokumentumok bemutatása.
A program indulásáig lehetőség van az előzetes regisztrációra, melyhez elég beírni a személyes adatokat és az elérhetőségeket.
Két héttel a start előtt 4593 működő, illetve 4063 kezdő vállalkozás nyújtotta be igényét a programban való részvételre.
Bővebb tájékoztatásért olvasóinknak a honlapot ajánljuk.
Csuha Ivett