Folytatódik a Katolikus Karitász orvosmissziója Kárpátalján

Ezen a hétvégén az idén első alkalommal tart kétnapos szűrővizsgálatot Munkácson a Katolikus Karitász orvosmissziója. A prevenciós és kontrollvizsgálat sajtótájékoztatóval vette kezdetét a Munkácsi Szent István Katolikus Líceumban, melyen többek mellett részt vett Szilágyi Mátyás, a beregszászi konzulátus főkonzulja is.

Dr. Grezsa István miniszteri biztos elmondta, a magyar kormány, a magyar nemzetpolitika természetes szövetségese az ilyen típusú önkéntes és szakszerű munkának: 2018-tól kapcsolódtak be magyar kormányzati forrásokkal a Katolikus Karitász orvosmisszió munkájába.

– A Katolikus Karitász az egész Kárpát-medencében működik, de az elmúlt esztendőkben Kárpátaljára fókuszált,

és ebben a munkában egy úttörő jellegű kezdeményezés volt, amikor a Felső-Tisza-vidéki szórványban élő magyar óvodásokat vizsgálták meg az orvosmisszió munkatársai. Persze nem csak gyermekeket, és nem csak magyarokat vizsgálnak, hanem többek mellett olyan ellátási hiányosságokban is utat mutatnak, mint például a nőgyógyászati szűrővizsgálatok – fejtette ki a miniszteri biztos.

Hozzátette, a missziós munkában az önkéntességet fontos kiemelni,

ugyanis példaértékű, hogy ebben az értékválságos világban a katolikus szellemiségnek köszönhetően Magyarországon összefognak emberek, és eljönnek ide. De éppoly fontos az itteni szeretetteljes fogadó környezet is.

Elmondta, az itt található értékeket olykor nehezen lehet megtalálni az anyaországban. Ezek közé az értékek közé tartozik az a mindennapos küzdelem, hogy hogyan lehet megmaradni itt magyarként, hogyan lehet a kultúrát, az anyanyelvet megőrizni a jelenben a jövő számára. Grezsa István további támogatásukról biztosította karitászt a program folytatása érdekében, sőt, bővítenék az ellátást, például

szűrőbuszokat hoznának a jobb körülmények biztosítására, és hogy még a legeldugottabb településeken is végezhessenek szűréseket.

– A Katolikus Karitász két és fél éve végez szűrőmunkálatot, ezt megelőzte a kórházmissziónk, amelyben gyermekkórházakat látogattunk Ungváron, Beregszászban, és itt, Munkácson. Akkor láttuk, hogy milyen komoly eszközhiányban szenvednek, és milyen nagy segítség az, ha Magyarországról valamilyen támogatás érkezik – kezdte beszámolóját Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász igazgatója. – A kórházmisszióból indult el az orvosmisszió szervezése, önkéntes orvosokat hívtunk erre a munkára, és hála Istennek nagyon sokan jelentkeztek.

Ma már több mint ötven tagot számlál a csoport, amelyben vannak orvosok, medikusok, önkéntesek.

Felváltva, beosztva évente 14-15 alkalommal jövünk Kárpátaljára, Délvidékre, illetve Erdélybe. Kárpátaljai munkánk lényege az, hogy eljussunk a legtávolabbi településekre is, így a szórványba is. Orvosmissziónk eddig 22 kárpátaljai helyszínen volt, s néhány helyen már többször is jártunk, ugyanis nemcsak egyszeri szűrővizsgálatról van szó, hanem nyomon követésről is – avatott be a részletekbe az igazgató.

A sajtótájékoztatón azt is megtudtuk, hogy a gyermekek számára általában ortopéd szűréseket végeznek, fogorvos áll rendelkezésükre, illetve szemészeti vizsgálatokat végeznek. A felnőttek számára pedig az utóbbi időben már biztosítani tudják a nőgyógyászati szűrést, vérnyomás és vércukorszint-mérést, EKG-vizsgálatot.

Az eltelt két és fél év alatt több mint 2700 gyermeket vizsgáltak meg, és legalább 2000 felnőttet.

Több mint 600 szemüveget osztottak ki, lúdtalpbetétekből és egyéb gyógyászati segédeszközökből több százat.
Malkovits Márta fogorvos, az orvosmisszió alapítója elmondta, azt tapasztalták, hogy a szülők szívesen hozzák gyermekeiket a vizsgálatokra, a felnőttek eleinte kicsit ódzkodtak, de mára ez is megváltozott.

– Mivel a gyermekeket például fogászatilag sem kezelni, sem vizsgálni sem túl könnyű, ezért nem is népszerű ez az egészségügyön belül. Az itteni gyermekek ilyen szempontból sem voltak igazán felkarolva, de amikor a szülők látták, hogy csemetéikkel gondosan bánunk, ők is egyre nagyobb számban jelentek meg, végül igény lett a vérnyomás- illetve vércukor-szintmérés mellett másra is. Mára rendezett formában zajlanak a kivizsgálások, mi fel vagyunk készülve, és hálás szívvel tesszük ezt – mondta a szakember.

Ez után nem maradt más hátra, mint a betegek fogadása. Most is sokan eljöttek, hogy megvizsgáltassák magukat a szakemberekkel, hogy megtudják, nagy a gond, vagy mégsem, milyen további lépéseket kell tenni gyógyulásuk érdekében.

Hegedűs Csilla

Post Author: KISZó