Kiegyensúlyozott, kedves, két lábbal áll a földön, nagyon őszinte és nincsenek elérhetetlennek tűnő álmai. Szereti a szakmáját annak ellenére, hogy a legapróbb sikerekért is nagyon meg kell küzdenie. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kopasz Mária, a Técsői Hollósy Simon Középiskola és Református Gimnázium magyar nyelv- és irodalomtanára.
– Van jövője a könyvnek, az olvasásnak?
– Nem szeretnék pesszimista lenni, de sajnos egyre lehangolóbb a helyzet, osztályonként alig néhány gyerek van, aki szeret olvasni. Az írott szót is lassan kiszorítja a digitalizáció, szívesebben hallgatnak hangos könyvet, esetleg nézik meg az olvasmány rajzfilm, esetleg filmesített változatát. Elég nehéz rávenni őket az olvasásra.
– A magyar nyelvet és irodalmat olyan gyerekekkel kell megszerettetnie, akiknek az nem az anyanyelvük, és alig tudnak magyarul.
– Egy ideje elég nagy érdeklődés tapasztalható a magyar nyelv iránt. Előfordult, hogy magyarul nem tudó gyerekeket írattak be az iskolánkba, vagy jöttek át már felsőbb osztályos korukban. Ez nem volt nagy gond mindaddig, amíg az arányok meg nem fordultak. Egyre több az olyan osztály, ahol a tanulók nagy része nem magyar anyanyelvű, ez pedig azt eredményezi, hogy a könnyebb kommunikáció kedvéért mindenki az államnyelvre vált. Ezek a gyerekek elsajátítják ugyan valamilyen szinten a magyart, de ez nem elég ahhoz, hogy teljes mértékben megértsék Arany János vagy Petőfi Sándor műveit, így, nem is igazán érdekli őket. A mai gyerekek életéből kimaradnak az esti mesék, a programban is sokszor nem az érettségüknek, koruknak, megfelelő művek szerepelnek, az olyan témára pedig, ami igazán érdekelné őket, nincs elég idő.
– Nem érzi úgy, hogy változtatnia kéne?
– Sokszor jobb lenne a dolgok könnyebb végét megfogni. Néha elgondolkodom azon – mint minden ember, ha kudarc éri –, hogy jobb lenne valami másba fogni, de rájöttem arra, hogy én nem tudok mást csinálni, én ehhez az egyhez értek, és szeretem a hivatásomat. Ha az embernek sokáig nincs sikerélménye, akkor jönnek elő az ilyen a gondolatok. Aztán tudatosítottam, hogy a kis eredmények is eredmények. Néhány évvel ezelőtt kaptam egy képeslapot, amire az volt ráírna, hogy „ne várd a haltól, hogy fára másszon”. Ha kicsi, apró lépésekben is, de haladuk, és az a fő.
– Megtervezi a napjait?
– Igen. Kénytelenek vagyunk. Szinte órára be van osztva a napunk, a kisebbik lányomat el kell vinni az óvodába, azt sem engedhetem meg magamnak, hogy tíz perccel később menjek be az órára, az idősebb lányommal pedig időben kell elérnem a művészeti iskolába.
– A férje is pedagógus, együtt dolgoznak, nem erre szokták mondani, hogy jóból is megárt a sok?
– Az iskolában ritkán találkozunk. Azt is mondhatnám, csak akkor futunk össze, ha keressük egymást. Az pedig kifejezetten jó, hogy informatikus, és mindig készségesen segít nekem ezen a téren. Szerintem ez is az oka, hogy még mindig nem értek annyira a számítógépekhez, amennyire kellene.
– Mi a jó házasság titka?
– A békesség. Mi már tizenkét éve vagyunk együtt, azt mondják, túl vagyunk a válságon, ami állítólag a hetedik, vagy a nyolcadik év. Sokan ott hibáznak, hogy a családi konfliktusokba bevonnak, úgymond, külső segítséget: szülőt, barátot, barátnőt. A kívülről jövő tanácsok sokszor csak rontanak a helyzeten.
– Jó emberismerőnek tartja magát?
– Korábban annak tartottam magam, de időközben annyi képmutatással találkoztam, hogy már kételkedem ebben a képességemben.
– Mi volt élete legnagyobb csalódása?
– Nem is tudom. Tulajdonképpen mindennap ér valamilyen csalódás, de a valóban nagytól eddig megkímélt az élet.
– Vannak elérhetetlennek tűnő álmai?
– Szeretném látni a tengert, a diákjaimnak szoktam mondani, hogy addig nem halok meg, amíg nem láttam a tengert, mire ők: „gyűjtsünk a tanárnőnek!” Hát nem aranyosak? Nos, ez az a vágyam, ami egyelőre, elérhetetlennek tűnik.
– Hogyan piheni ki a munkahely okozta fáradtságot?
– Belevetem magam a házimunkába. Lehet, hogy furán hangzik, de én szeretek takarítani, a fizikai munka semlegesíti a szellemi fáradtságot. Az sem mellékes, hogy azonnal látom a tevékenységem eredményét, ami elégedettséggel tölt el.
– Az aktív, vagy a passzív pihenést kedveli?
– Egyértelműen az aktívat. Ha jó az idő, szívesen kirándulunk, ősszel többször is voltunk az erdőben. Én nem tudok passzívan pihenni, legalábbis amióta családom van, nem történt ilyen. Kevés a szabadidő, jól be kell osztani, hogy mindenre és mindenkire jusson belőle.
– Mennyire van jelen az életében a vallás?
– Már egészen kiskoromtól. A nagyapám kántor volt a keresztúri templomban, és én büszke voltam arra, hogy ott lehettem vele a karzaton. Erre még mindig nagyon szívesen emlékszem vissza. Úgy érzem, szükség van rá, lelki békét, erkölcsi tartást ad. Most is, minden vasárnap templomba megyünk, nem megszokásból, hanem mert úgy érezzük, hogy mennünk kell.
– Szokott-e újévi fogadalmat tenni?
– Nem. Egyszerűen teszem a dolgomat. Amit el kell végeznem, azt fogadalom nélkül is megteszem.
– Mondjon néhány szót a családjáról.
– A férjem informatikus, van két lányom, Lívia és Petra. Mivel egész nap szerteszét vagyunk, megragadunk minden lehetőséget az együttlétre. Nálunk kötelező a közös vacsora, és elmaradhatatlan a közös vasárnapi ebéd, amikor mindenki együtt van az asztalnál, akkor is, ha éppen nem éhes.
– Mi az, ami mindig kihozza a sodrából?
– Ez változó, nem mindig reagálok egyformán ugyanazokra a dolgokra.
– Mivel lehet leghamarabb kiengesztelni?
– Egy bocsánatkéréssel, ami jelzi, hogy az illető megértette, miben hibázott.
– Tanárként vagy szülőként szigorúbb?
– Azt hiszem, következetes vagyok. Nem engedek meg olyan dolgokat a saját gyerekeimnek sem, amit másnak esetleg tiltok.
– A szomszéd kertje mindig zöldebb?
– Nem hiszem. Az ember mindig törekedik a szebbre, jobbra, de nem ragaszkodom a legmárkásabb dolgokhoz. Van egy kocsink, ami nem BMW X5, de eljutunk vele oda, ahova kell. A telefonom sem a legújabb, és nem is a legmárkásabb cuccokban járok, de ez engem teljes mértékben kielégít, és úgy általában meg vagyok elégedve azzal, amink van. Ma már pontosan tudom, hogy a látszat csal, és a zöldebb fű is takarhat nagy problémákat.
Bökényi Magdolna
