Közel a hetvenhez is aktívan

Nincs is szebb és jobb annál, mint amikor egy hetvenközeli nyugdíjas reggelente biciklire pattan, és ha csak egy jó testmozgás miatt is, teker egy-két kilométert. Ez jellemzi a beregszászi Csobolya Józsefet, aki egyáltalán nem érzi a korát, fiatalokat megszégyenítő módon tevékeny, aktívan részt vesz a társadalmi életben, betéve tudja a város összes emlékművét, emléktábláját. Ami egyébként nem is annyira meglepő, hiszen öt évvel ezelőttig történelemtanárként tevékenykedett.

– Édesapám oltotta belém a történelem iránti érdeklődést, így már gyermekkoromtól gyűjtöttem a múlttal kapcsolatos anyagokat, több mint ötven évre visszamenőleg megvannak az ilyen jellegű, főképpen vidékünkkel kapcsolatos újságcikkek. Nagyon szerettem, és szeretek olvasni – több mint ötszáz könyvem van–, és ennek nagyon sokszor akkor is hasznát veszem, ha valakivel szóba elegyedek, és bátran állíthatom az igazamat egy-egy témában, mert azt leírt tényekkel tudom alátámasztani.

Különösen a városunkkal kapcsolatos dolgok érdekelnek, a kárpátaljai magyarság múltja, jelene, jövője.

Minden egyes nap elbiciklizek a központba, találkozom a barátokkal, ismerősökkel, és általában a régmúlt időkről diskurálunk. Büszke vagyok rá, hogy nagyon jó barátom volt Csanádi György, Valla György, Győrffy István. Élvezem a nyugdíjas éveimet, de igyekszem részt venni a helyi ünnepségeken, rendezvényeken, megemlékezéseken. Ha úgy adódik, megosztom gondolataimat a hallgatósággal. Nagy örömömre szolgált, hogy a Rákóczi szoboravatón találkozhattam és néhány szót válthattam Íjgyártó István nagykövettel, aki valamikor kertszomszédom volt, és Vidnyánszky Attilával, akivel egy utcában laktunk.

– Hol kezdte a pedagógusi pályát?

– A beregszászi járási Guton 1975-ben, majd Beregújfaluba helyeztek, később a beregszászi bentlakásos iskolában is dolgoztam, a 8-as számú középiskolában, majd visszakerültem az internátusba, onnan jöttem nyugdíjba öt évvel ezelőtt.

Ebben az iskolában sajnos köztudottan nehéz sorsú gyermekek tanulnak, nem volt egyszerű az oktatás, de igyekeztem.

Voltak olyan osztályaim, ahol csupán egy-két olyan diák volt, aki úgy-ahogy felfogta, miről is van szó, és érdekelte a tananyag. Őszintén megmondom, sajnálom azokat a gyerekeket, hiszen jobb sorsra érdemesek, de sajnos a helyzet nem javul, továbbra is elhagyott diákok tanulnak ott, de legalább kapnak ételt és rendes ruhát.

– Ha jól tudom, már három unokájuk van,mondana a családról néhány szót?

– Aki ismer, tudja, hogy családcentrikus vagyok, mindig is az voltam. A feleségemmel, Magdikával 43-ik éve élünk boldog házasságban. Házasságunkból két fiúgyermek született, mindketten Magyarországon élnek, de ez már nem kirívó eset. Józsi fiam a Magyar Állami Operaház énekese, Zoltán pedig fogorvos Kecskeméten. Eddig három unokánk született, mindhárman karácsony környékén, Józsi kisfia, Botond december 28-án töltötte be 14-ik életévét, Zoltánéknál két kislány született, Olívia decemberben volt négyéves, Emília a múlt év , december 22-én született. A feleségemmel ritkábban tudjuk őket meglátogatni, inkább ők jönnek haza, de akkor kiélvezzük az unokázás minden áldott pillanatát. Botond nálunk, Beregszászban ünnepelte a születésnapját, volt is nagy öröm, hála Istennek szeret itt lenni, és az is nagy boldogság számomra, hogy érdekli a történelem.

Ha elmegyünk a városközpontba, megmutatom neki a nevezetességeket, a szobrokat, emléktáblákat.

Olyan könyvekkel igyekszem őt megajándékozni, melyekben vidékünkkel, városunkkal kapcsolatos írásokat olvashat, a születésnapjára is egy ilyen kiadványt kapott.

– Nemsokára eléri a hetvenet. Nagy bulit terveznek?

– Ha Isten segít, február 24-én, jégtörő Mátyás napján leszek hetvenéves, a család apraja-nagyját hazavárjuk. A hatvanadikat is megünnepeltük, s az, hogy Isten segítségével a hetvenediket is sikerül, nagy áldás, ugyanis sokan sajnos nem érik el ezt a kort. Szerencsés leszek, ha én igen, hiszen ez már visszaszámlálás.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó