Koronavírus: Ukrajna is készül egy esetleges járványra

Aki Kínában járt és felső-légúti megbetegedés jeleit észleli magán, érdemes felkeresnie a háziorvosát, figyelmeztet Ihor Kuzin, a Nemzeti Közegészségügyi Központ megbízott igazgatója.

Kuzin szerint egyelőre nincs vészhelyzet, már felkészültek az esetleges járvány kezelésére. A Boriszpoli reptéren is fokozottan ellenőrzik a Kínából érkező utasokat, akik a halálos koronavírus potenciális hordozói lehetnek. Ugyan a fertőzés gócpontjául szolgáló Vuhan és Ukrajna között nincs közvetlen repülőjárat, a Kína más városaiból érkező gépek utasait és legénységét megvizsgálják és kikérdezik közérzetükről.

Kínában már 830 főre emelkedett a megbetegedett, 25-re pedig a halálos esetek száma,

de a vírust azonosították már Japánban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában is, Hongkongban 620 megbetegedésről tudni, Skóciában pedig négy embert kezelnek a koronavírusra jellemző tünetekkel. A vírus ugyanabba a törzsbe tartozik, mint a SARS, amely 2002-ben és 2003-ban okozott világméretű járványt.

Az Egészségügyi Világszervezet figyelemmel kíséri a betegség terjedését, ám úgy látják, jelenleg még korai globális vészhelyzetet hirdetni. Ilyet akkor hirdetnek ki, amikor egy megbetegedés több országban is közegészségügyi kockázattá válik. Erre eddig öt alkalommal került sor: a sertésinfluenza 2009-es járványa, a Nyugat-Afrikában 2014-ben és a Kongóban 2019-ben tomboló ebola, a zikavírus 2016-os terjedése, valamint a járványos gyermekbénulást okozó poliovírus 2014-es megjelenésekor.


Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó