A lovasterápia pedagógiai, pszichológiai, fizikoterápiai, rehabilitációs és integrációs módszereket foglal magába a leginkább. A hat gyógyító: Szelíd, Szikra, Kira, Mokány, Lenke és Harley testi, lelki, és fogyatékkal élők számára ajánlott. Ám a lovaglás természetesen nem csak erről szól. Kárpátalján egyetlen helyen foglalkoznak lovasterápiával. A nagyszőlősi Margitics Erik és felesége, Ildikó hét évvel ezelőtt döntött úgy, hogy belevág, és megalapítja a mára sokak által ismert és kedvelt Szelíd Lovas Központot.
– Mikor, és honnan jött az ötlet, hogy lovardát nyissanak?
– Ha hiszi, ha nem, soha még csak nem is gondoltunk arra, hogy lovakkal foglalkozzunk, mi több, lovas központot nyissunk. Még ma is gyakran gondolok arra, hogy kerültem én ide? Ugyanis távol állt ez attól, amivel addig foglalkoztunk – kezdte beszélgetésünket Ildikó. – Tizenöt évig egy holland segélyszervezetnél dolgoztunk. Nagyon szerettük azt a munkát, rengeteget utaztunk Kárpátalja-szerte, óvodák, iskolák, árvaházak felújításában működtünk közre. De sajnos, mint mindennek, ennek is vége lett, így 2012- ben egy földterületet vásároltunk azzal a gondolattal, hogy baromfiudvart létesítünk, bio zöldségféléket termesztünk. Eszünkbe sem jutott, hogy ott nem is olyan sokára lovas központ működik majd. Hamarosan egy felajánlással hat tehenet kaptunk, és úgy alakult, hogy ehhez még egy ló is társult.
Így kezdtünk ezzel foglalkozni annak ellenére, hogy fogalmunk sem volt az állattartásról, a szarvasmarhák és lovak gondozásáról. Ez tehát óriási változást és kihívást jelentett számunkra.
Az elején, őszintén szólva, eléggé pesszimisták voltunk, hiszen se áram, se víz nem volt a területen, ezért a teheneken úgymond továbbadtunk, csak a Szelíd nevű ló maradt.
Hogy végül miért döntött úgy a család, hogy elkezd a lovakkal foglalkozni, ezzel kapcsolatban Erik egy igen érdekes történetet mesélt el, ami egyben megható, és elgondolkodtató. Elgondolkodtató, milyen okos állat a ló. Szinte tudja, mit akar, és azt próbálja megértetni az emberrel.
– A váltást egy meghatározó esemény indította el. Hozzákezdtem egy faház építéséhez a farmon, pakolgattam a szerszámokat, a léceket, amikor észrevettem, hogy ez-az nincs a helyén. Tudtam, hogy egyedül vagyok, senki más nem tehette arrébb, hátrafordultam, és látom, hogy egy szerszám Szelíd szájában van, felálltam, hogy elvegyem, de az állat elfutott. Kíváncsi lettem, mi sül ki mindebből.
Elkezdte bökdösni a hátam, szinte ki mondva: foglalkozz velem. Szelíd így hívta fel magára a figyelmet.
Az ő tiszteletére kapta a lovarda a Szelíd Lovas Központ nevet – mesélte Erik.
A történetet folytatva azt is elmondta, hogy egy lovasterápiával foglalkozó hölgy tevékenykedett náluk bizonyos ideig. Megfigyelték, milyen módszereket használ az ember és ló kapcsolatának kialakításánál. Ám a szakember férjhez ment Hollandiába, így a házaspár megint egyedül maradt a lóval, de ekkor már biztosak voltak abban, hogy ezt folytatni kell, ezért úgy döntöttek, kitanulják a lovasterápiát. Nem beszélve arról, hogy időközben még két lovat kaptak.
– Egy számomra nagyon szimpatikus lovastúra-vezetői tanfolyamot néztem ki Kecskeméten, ugyanis mindig is érdekelt a turizmus, a túrák. Megnéztem egy videót, első látásra nagyon egyszerű dolognak tűnt az egész, de amikor megérkeztem, és a tanár kijelentette, hogy ő bizony senkit nem tanít meg lovagolni, kicsit elbizonytalanodtam. De ez csak pár percig tartott. Természetesen ott maradtunk a csodálatos tatárszentgyörgyi lovas tanyán. Erik, a nagylányunk, Emőke és én három évig ott tanultunk. Nem volt könnyű, sokszor kemény feladatokat kaptunk, de szó szerint vettük az akadályokat.
Emőke lovassportoktató és alternatív képességfejlesztő terapeuta lett.
Ezt követően immár hozzáértőkként kezdtünk el tevékenykedni a lovas központunkban – avatott be a részletekbe Ildikó.
– El is érkeztünk ahhoz, ami az első perctől érdekelt. Ez pedig nem más, mint a terápia. A facebookon is számtalanszor látom, ismerőseim posztolják, milyen jó hatással volt rájuk a ló, a terápiás kezelés, maga a nyugalom…
– Valóban ez a leglényegesebb. Nagy igény van a terápiás kezelésre, sok sérült gyermeket hoznak hozzánk. A legfiatalabb egy féléves apróság volt. Kicsit elgondolkodtam, mi lesz, ha feltesszük a gyereket a lóra.
Két alkalom után az anyuka örömmel újságolta, hogy a gyerek átalussza az éjszakát.
Volt még egy eset, amit ki szeretnék emelni. Egy tízéves gyermeket hoztak, aki ülni is csak úgy tudott, ha körberakták párnákkal. Huszon-egynéhány terápiás foglalkozás után a gyerek nálunk tette meg az első lépéseket. Elérzékenyültünk, milyen csodára képesek ezek a fantasztikus állatok, olyan értékek ezek, melyek semmihez sem foghatóak. Ezek a pillanatok bátorítanak bennünket a folytatásra, ami bizony nem egyszerű. Emellett lovassport programjaink is vannak, ezeken tíz fiatallal foglalkozunk egyszerre, akik megtanulnak lovagolni, az állatokat csutakolni, ápolni, gondozni. S ez egyúttal
mentálhigiénés program is, hiszen segíti a fiatalok önismeretét, fejleszti a társas készségeket, és a relaxációs gyakorlatok is nagyon közkedveltek – árulta el Erik.
– Ne gondolja, hogy mindenki azonnal puszipajtás a lovakkal. Sokan ugyanúgy félnek, mint ön, de miután felülnek a hátára, minden megváltozik. A kisgyerek például onnan egészen más szemszögből látja a világot, a magasban sokkal magabiztosabbá válik, erőt érez magában, és az maga a csoda.
A ló kisugárzása, energiája is sok mindent képes megváltoztatni az emberi gondolkodásban, bátorságot, magabiztosságot kölcsönöz.
Tehát azok a gyerekek, akik rendszeresen lovagolnak, a tanulmányi eredményeikben is jobbak, nyitottabbak, kommunikatívabbak, sokkal ügyesebbek. Ez nem reklám, ez tapasztalat. Számunkra furcsa, de sok szülő azért nem hozza a gyermekét a lovas központba, mert a foglalkozás után egyszerűen nem akar hazamenni. Megesik, hogy csak egy-két órára jönnek, és végül egészen estig maradnak, mert a csemete nem hajlandó ott hagyni a lovat. A kisebbek számára játszóteret is kialakítottunk, az aztán igazi paradicsom számukra, minden egyes pillanatát élvezik – mondta örömtelien Erik.
A Margitics birtokon jelenleg hat ló (Szelíd, Szikra, Kira, Mokány, Lenke és Harley) „lakik”. A pacikkal gyakorlatilag a nap 24 órájában foglalkozni kell. Erik elárulta, ők sem terhelhetők a végtelenségig. Egy ló napi két órát dolgozhat.
– Az a ló, amelyik húzza a szekeret, csak fizikai erőt kell hogy kifejtsen.
Ezek az állatok viszont a hátukon cipelnek sok-sok különböző embert, mindenki másképp ráncigálja őket, másképpen próbál velük kommunikálni, ami pszichésen hat rájuk.
S azért, hogy a lovaknak ne legyenek pszichés problémái, nem terhelhetjük túl őket. Sok látogatónk van, de egy nap csak annyi tudunk fogadni, amennyi belefér a lovak terhelési idejébe. Vendégek pedig nemcsak más járásból, de más megyéből, sőt országból is jönnek, aminek nagyon örülünk. Nemrégiben egy hatvan feletti japán karatemester látogatott el hozzánk, aki életében először ült lovon, és elárulta, nagy élmény volt számára. Az edzéseket több nyelven meg tudjuk tartani, a magyar, orosz és ukrán mellett akár angolul is – mondta Erik.
Margiticséknál a paripák mellett egy póni is él. Mokányt a lányuk, Anna nyerte egy magyarországi versenyen.
– Hogy is volt ez? – érdeklődtem Ildikótól.
– Ez is egy érdekes történet, valóban az akkor kilencéves Annánk nyerte a pónit. Kaptam egy feladatot, miszerint egy akadálypályán kellett végigmennem, ugratni a lovat stb. Ezt Anna lányunk végignézte, gondolt egyet, és a kis pónira ülve ő is végigcsinálta az akadálypályát, ahol neki nem is lett volna szabad ugratni.
Ezt látva az edző azt mondta, na, kislányom, ha még egyszer megcsinálod ezt, tied a póni. Anna gondolkodás nélkül megismételte,
így hozhattuk haza a lovacskát. Azóta Mokány a legkisebb lányunk, a kilencéves Eszter nagy kedvence.
– Valóban nagy élmény ellátogatni a lovas központba, de azt is észrevettem, hogy mind a fedett lovarda, mind a környék felújításra szorul…
– Jól látta. A lovardát már régen meg szeretnénk vásárolni, de sajnos folyamatosan akadályokba ütközünk, politikai kérdésekkel küzdünk. És ameddig nem a mienk, nem is újíthatjuk fel. Ettől függetlenül számos tervünk van. Nagy szükség lenne a fedeles lovarda felújítására, emellett ki kellene alakítani egy helyiséget, ahol a szülők várakozhatnak, illetve ilyenkor, télvíz idején egy melegedő szobára és öltözőre is nagy szükség lenne. S mint ahogy már említettem,
mindezt csak akkor tudjuk realizálni, ha az épületet sikerül megvásárolnunk.
Az anyaország kész támogatni bennünket a felújításban – zárta beszélgetésünket Erik.
Tervek tehát vannak, az állományt is szívesen bővítenék Margiticsék, reméljük, a bűvös 2020-as esztendő számukra is jó dolgokat hoz, s idén is szervezhetnek táborokat, túrákat, a lovaik pedig gyógyíthatják a gyermekeket.
Hegedűs Csilla
